Az ünnepi eseményen Igari Antal kuratóriumi elnök beszélt az immár harmadik nagyszabású beruházásról, amely a fogyatékkal élők önálló életét tudja biztosítani. Elmondta: az ingatlanon álló régi, kis alapterületű épületet a rendelkezésre álló bontási engedély alapján elbontatták. A felépítendő, 12 fős lakóotthonra a szükséges terveket Karé Krisztián építésszel készíttették el, és építési engedélyt szereztek rá. A kivitelezési árak jelentős emelkedése miatt azonban megfelelő kivitelezőt nem sikerült találniuk abban az évben. A covidjárvány alatt az építkezés ügye kényszerűségből lekerült a napirendről, majd a járványhelyzet enyhülésével – az alapító egyre javuló gazdasági helyzetének köszönhetően is – 2022-ben ismételten előkerült.
Igari Antal ismertette: új árajánlatokat szereztek be annak érdekében, hogy az építési engedély lejárta előtt elkezdődhessen a kivitelezés. 2023. június 22-én kötöttek szerződést az SHS-Építő Tervező és Kivitelező Kft.-vel. A munkák kezdetén az alapozással összefüggő földmunkákat ingyenes felajánlásként Szimandl László vállalkozó végezte el. A további munkákat a fővállalkozó SHS Kft. kiváló minőségben, a vállalt határidőnél korábban, az építtető és a majdani használó megelégedésére végezte el. A kivitelezési munkák 2024 szeptemberében fejeződtek be. A lakók költözése az elmúlt napokban megtörtént, akik örömmel vették birtokba a házat.
A Szent Kristóf Ház korábbi vezetője, Magyar László felterjesztése alapján az intézmény először 2014-ben bővült lakóotthonnal, majd miután beteltek a férőhelyek, újabb támogatást kért a Fehérvár Travel Alapítványtól. Így valósult meg 2024 végére az újabb támogatott lakhatás.
„Ha mindenki, aki itt van, hozzárakja azt az Istentől kapott kincsünket, hogy szeretni vagyunk képesek, akkor létrejönnek a dolgok: nemcsak a tárgyak vagy az intézmények, hanem a közösségek és emberi kapcsolatok is. Én ezt szoktam csodának nevezni a hétköznapokban” – fogalmazott meghatottan Magyar László.
Török Eszter, a Szent Kristóf Ház jelenlegi vezetője az intézmény munkatársai és gondozottai nevében is köszönetét fejezte ki az újonnan felépült lakóotthonért. Az intézményvezető felidézte, hogy 2023 februárjában vezette ide a Gondviselés, és egy újfajta lakhatás szakmai elindítását bízták rá. Mint esetfelelős kezdte meg a munkáját. Az új bentlakásos otthonról szólva elmondta, hogy a legfelemelőbb pillanat az volt, amikor első éjszaka itt aludhattak az átmeneti elhelyezésben lakók.
A beköltözők – felügyelet mellett – képességeiknek megfelelően, önállóan alakíthatják életüket, végzik a mindennapos feladatok ellátását, azaz a ház karbantartását, takarítását, a vacsora és a reggeli elkészítését, a bevásárlást, ruházatuk mosását. Vagyis úgy laknak és élnek, mint bárki más. A napközbeni ellátást, fejlesztést, foglalkoztatást, étkeztetést a Szent Kristóf Házban vehetik igénybe. Ez az életforma egy teljesen új megközelítést jelent a szigorú intézményi ellátáshoz képest, hiszen nem a korlátozásokra helyezi a hangsúlyt, hanem az önrendelkezésre, a minél teljesebb önálló életre.
A Szent Kristóf Házat is segítő alapítványt 2008 januárjában Ribi Péter, a Fehérvár Travel Utazási Iroda tulajdonosa hozta létre, hogy ezáltal hátrányos helyzetűeket, fizikai és szellemi fogyatékkal élőket, illetve beteg időseket és gyermekeket támogathasson – elsősorban olyan rászorulókat, akik más forrásból csak minimális támogatásra számíthatnak. Ezen tevékenységek sorába tartozik az is, hogy az alapítvány finanszírozásában 2013–2014-ben felépült a maroshegyi plébánia épületének bővítésével a Szent Kristóf Ház, illetve a fogyatékkal élők számára kialakított nappali foglalkoztató. Ehhez társult az itt gondozott, rászoruló, 30–50 év közötti, többnyire enyhe értelmi és testi fogyatékos 12 fő bentlakásos elhelyezését biztosító épület megvásárlása, illetve a célnak megfelelő átalakítása az Udvarhelyi utcában.
2018-ban a Szent Kristóf Ház vezetője jelezte, hogy ez a lakóotthon betelt, illetve szükség lenne még több férőhelyre, mivel az érintett szülők egyre idősebbek lesznek, nem tudják ellátni a fogyatékkal élő gyermekeiket – ekkor indult el az új bentlakásos otthon kialakításának hosszú, nehéz, ám sikeres története.
Az átadóünnepségen részt vett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is, aki kiemelte a Szent Kristóf Ház a város életében betöltött szerepét. „A Szent Kristóf Ház mindig számíthat az önkormányzat támogatására, de nagy öröm, hogy létre tudnak jönni ilyen csodák több ember összefogásával, akik nagy célokat tűznek ki, és a legnagyobb tisztelettel vannak egymás iránt” – fogalmazott a városvezető. A polgármester kiemelte, hogy a szociális terület szakmai csúcsa valósul meg az új épületben, ugyanis nem egy hagyományos intézményről beszélünk, hanem egy bentlakásos otthonról, ahol egyszerre lehet valaki önálló, de közben megkapja a szükséges segítséget is.
Az új lakóotthont Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg. „Isten kegyelmét adja mindenki felé, hasonlóan a naphoz, amely mindenki felé sugározza melegét.”
A főpásztor az új otthont a szeretet kézzelfogható megnyilvánulásának nevezte, és Isten áldását kérte a bentlakókra és segítőikre. Külön köszönetet mondott minden támogatónak, különösen az alapítványnak a nagylelkű segítségért.
A Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye különleges képességű gondozottjai meghitt műsorral köszönték meg a támogatóknak a bentlakást biztosító újabb otthonukat.
Szöveg: Berta Kata
Fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria