Kereszténység, értelmiségi küldetés, hazaszeretet – ezen értékek mentén jött létre az Aquinói Szent Tamás Akadémia 2018-ban, azzal a céllal, hogy megerősítse hallgatóiban a keresztény életben való elköteleződést és a hazaszeretetet, valamint segítse a következő keresztény értelmiségi generáció felnövekedését. Az akadémia célja továbbá, hogy az elmélyülés és az aktív élményszerzés közötti egyensúly megteremtésével a hallgatók sokrétű tudásban, hitben és emberi kapcsolatokban is gyarapodhassanak.
Az egyedülálló tandíjmentes képzést a közélet iránt is érdeklődő 18 és 35 év közötti keresztény fiatalok számára biztosítja.
A hallgatók 10 hónapon keresztül tíz modulból álló oktatásban vesznek részt:
1. Alapozás
2. Önismeret és kommunikáció
3. Nemzet és történelem
4. Média és kommunikáció
5. Teológia és vallásismeret
6. Tudományelméletek és modern tudományok
7. Politológia és társadalomismeret
8. Gazdaság és pénzügyek
9. Szellem és irodalom
10. Művészet és művelődés
A modulok során közel száz neves előadó, a maga területén elismert szakember tart előadásokat. Az akadémia alapelve szerint, mivel a közösségi lét nagy hatással van az egyéni fejlődésre, a képzés college-jellegű, bentlakásos formában valósul meg Piliscsabán. A hallgatók teljes ellátását (önálló fürdőszobás apartman, étkezés, utazás stb.) az akadémia biztosítja, ahogyan a számos kulturális és sportprogramot is.
Az előadások mellett a hallgatók tanulmányi utakon vesznek részt, ezek során olyan élményeket szerezhetnek, amelyek révén megismerhetik kultúránkat, hagyományainkat: felkeresik a Villányi és Szekszárdi borvidéket, a Délvidéket, valamint ellátogatnak a Felvidékre és Erdélybe is.
A tíz hónap során a hallgatók ösztöndíjat kapnak. Sikeres záródolgozatukat követően oklevélben részesülnek. Akik diplomásként kezdik el az akkreditált oktatási programot, államilag elismert oklevelet vehetnek át az akadémia és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös, keresztény közéleti mediátor szakirányú továbbképzésének elvégzéséről is.
Jelentkezési határidő: 2024. június 30.
Bővebb információ ITT található.
Forrás, fotó és illusztráció: Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria