Az a felebarátom, aki rászorul a szeretetemre – Útközben meghalt menekültekért imádkoztak

A Sant’Egidio közösségben a világ számos országában minden évben megemlékeznek azokról, akik háború, erőszak, elnyomás, éhezés elől menekülnek, és a béke, az élhető élet felé vezető nehéz útjuk során az életüket vesztik, akik – ahogyan az imádság elnevezése mondja – a remény útján haltak meg.

Jelen volt és könyörgéssel szolgált katolikus részről Michels Antal budapest-józsefvárosi plébános, az ökumené jegyében Fórizs Zsolt baptista lelkész, és – vallásközi, keresztény–zsidó imádsággá téve az alkalmat – Radvánszki Péter rabbi. Részt vett az imádságon Nicole Epting, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai képviselője.

Mint minden évben, az imádságra a Sant’Egidio menekült barátai – idén ukrán, palesztin és afgán emberek – is eljöttek, akikkel év közben is kapcsolatban állnak: segítik őket, így egyben barátaikká, másokat segítő társaikká válnak a közösség tagjainak.

A szertartás elején fogadták azt a keresztet, amelynek fáját a Sant’Egidio magyar tagjai hoztak magukkal Leszbosz szigetéről 2020-ban, amikor a nemzetközi közösséggel együtt segítették az azóta megszűnt, Moria nevű menekülttábor poklában sínylődő menekülteket.

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse köszöntötte az egybegyűlteket. Becslések szerint 67 ezer ember halhatott meg 1990 óta, miközben Európába próbált meg eljutni – mondta. Elnyelte őket tenger, folyó, sivatag, de talán még inkább az emberi közöny, be nem fogadás, kapzsiság, az erőszak. Felhívta a figyelmet arra, hogy

az Egyház anya, és egy anya nem feledkezik el a gyermekeiről akkor sem, ha mindenki más elfeledkezik róluk.

Aranyszájú Szent Jánost idézte azokról, akik átkelnek a tengeren, és látnak egy másik hajót bajba jutni: „Megállítják a hajót, horgonyt vetnek, leeresztik a vitorlákat, köteleket vetnek ki, hogy azok, akiket a hullámok el fognak sodorni, ezek valamelyikébe kapaszkodva megmenekülhessenek a hajótöréstől... Utánozd tehát a hajósokat is, ó ember.... Még ha máshová is sietsz, aggódj az ő üdvösségéért, a saját dolgaidat elhanyagolva. Aki fuldokolni készül, az nem tűrheti a késlekedést vagy a lassúságot... Még ha ezernyi elfoglaltság sürget is, egyik se tűnjön neked szükségesebbnek, mint egy szerencsétlen megmentése.”

A szeretet nem a saját érdekeit nézi, hanem a saját érdekei előtt a felebarátét, hogy azon keresztül lássa a sajátját

– zárta köszöntőjét.

Mohos Gábor püspök az irgalmas szamaritánus történetéhez fűzte gondolatait azokra a testvéreinkre emlékezve, akik egy olyan úton haltak meg, amely a szívük szerinti reményhez vezethetett volna. Nemcsak a nagy viharoknak estek áldozatul, hanem az emberi figyelmesség, segítség, szeretet hiányának is, hiszen a legtöbb esetben ez okozza az emberi tragédiákat.

Az irgalmas szamaritánus története segít megérteni, hogyan lehetünk emberibb, emberségesebb emberek, hiszen ez Isten szándéka velünk. A görög nyelvű szentírásban a magyarra felebarátként lefordított szó azt jelenti: aki a közelemben van, aki mellettem áll. Jézus megfordítja a nézőpontot: nem arról van szó, hogy saját magamból kiindulva kit tekintek felebarátnak, akivel együttérzőnek kell lennem, hanem arról, hogy

ki az, akinek szüksége van a közelállásra, a segítségre.

A példabeszédben a kifosztott, megvert ember jelképez mindenkit, aki áldozatul esett az ember okozta szenvedésnek. Ma sokszor érzéketlenül elmegyünk a rászorulók mellett, pedig ők a mi felelősségünk is, hiszen emberek okozzák a fájdalmat másoknak. Jézus azt mondja, ha meg akarom élni a főparancsot, keresnem kell azt, aki iránt kötelességvállalásra hív: mindenkit, aki rászorul a szeretetemre. Ha a példabeszédbe leírt magatartást magunkévá tesszük, általában válunk képessé arra, hogy érzékenyek legyünk mások iránt.

Teréz anyát idézte, aki az élete középpontjába helyezte azt a tanítást, hogy amit a legkisebbek közül eggyel is tesz, azt Jézussal teszi. Felidézte a történetet, amikor egy hajléktalan ember mellett megállt, miközben a II. János Pállal való találkozásra igyekezett, és azt üzente a pápának, hogy elnézését kéri, de útközben Jézussal találkozott.

Ha hozzáadjuk azt a cseppet a tengerhez – amiről Teréz anya beszélt –, akkor a sok csepp komoly tengerré állhat össze, és formálni tudjuk környezetünket, a társadalmat

Nagy szükség van rá, hogy ez a magatartás átformáljon minket, különben embertelenné válik a társadalom – buzdított a püspök. Végül Isten áldását kérte erre az emberi törekvésünkre.

„Emlékezzünk arra a 2529 menekültre, akik 2023 júniusától mostanáig vesztették életüket a Földközi-tengeren és a szárazföldi útvonalakon, miközben Európába szerettek volna eljutni egy jobb jövőt keresve” – hangzott el és neveket, történeteket soroltak. Arcuk, szenvedésük áttörte ezzel a statisztikák falait, immár nem csak számok, hanem emberi életek, szívek tűntek fel, emberek, akiket gyászolnak családtagjaik, barátaik. Mint a nemrég vízbe fúlt Hamida, akivel együtt 64 ember, köztük 26 gyermek vesztette életét június 17-én, amikor a Törökországból induló hajójuk elsüllyedt Calabria partjainál.

Nem csak távoli tájakon meghaltak története szerepelt a felsorolásban, hanem az a 10 fiatal is, akik tavaly májusban fulladtak bele a Tiszába Ukrajna és Románia között, köztük a pakisztáni Arif és az afgán Afszana. Emlékeztek arra a 27 menekültre, akik akkor haltak meg, amikor megpróbálták átlépni az Európai Unió határát Fehéroroszország és Ukrajna felől.

A Tunézia és Algéria partjai közötti tengerszakaszon történt hajótörések áldozatai között gyerekek is voltak, mint a nigériai Victor. Az Egyiptom és Szudán közti sivatagban 50 szudáni halt meg június első hetében, köztük Abdallah, Abdulrahim és Amina. A balkáni útvonalon életüket vesztettek közül emlékeztek Mahsára, Farzamra, Szamirra.

Összesen 67 ezer emberre, köztük azokra, akik a Mexikó és az Egyesült Államok közötti szakaszon és más kontinenseken vesztették életüket.

Fohászkodtak mindazokért is, akiknek neve és története Isten szívében van, akkor is, ha az emberek nem tudnak róluk.

Végül azért imádkoztak, hogy felcsillanjon a remény Ukrajna, Gáza és számos konfliktus sújtotta ország számára, ahol az ártatlan áldozatok megváltásért kiáltanak.

Radvánszki Péter rabbi, Fórizs Zsolt lelkész és Michels Antal atya könyörgése után a pakisztáni Roseann – a közösség régi barátja, ma már egyetemista diák – könyörgött a hitük miatt üldözöttekért. A szertartás békeöleléssel és énekkel zárult.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zuszsanna/Magyar Kurír