Bemutatkoznak a Váci Egyházmegye újmisés papjai

Kovács Zsolt

1988. augusztus 8-án születtem Jászberényben. Életem első szakaszát Jászkiséren éltem családommal. Szüleim korai válása miatt édesanyámmal és öcsémmel először Szajolba, majd Szolnokra költöztünk, ahol is végül gyökeret vertünk: ott jártam általános iskolába és gimnáziumba is. Gimnázium után Debrecenben kezdtem a szociológia alapszakon, ahol rengeteg új élménnyel és baráttal gazdagodtam, és lehetőségem volt egy fél évig Finnországban is tanulni. Miután ott végeztem, az ELTE társadalomtudományi karán tanultam tovább, ahol okleveles szociálpolitikus diplomát szereztem.

A hivatásom története végigkísérte életemet, hiszen már keresztelésem napján nagyapám megjegyezte édesanyámnak: „Meglásd, ebből a gyerekből pap lesz!”, majd pedig iskolai pályafutásomat is, ugyanis templomba rendszeresen jártam öcsémmel, általános iskolában hittanra is, de a ministrálást egy korai kudarcélmény miatt elkerültem. 17 éves koromban újra kezdtem hittanra járni a plébániai csoportba, és úgy éreztem, hogy a hitem rohamosan fejlődik. Ugyanebben a tanévben később megtapasztaltam Isten szeretetét egy lelkigyakorlaton, ahol fordulópontszerűen megváltozott a gondolkodásom és az Istenről alkotott képem. Már a lelkigyakorlatot vezető nővér, Fogassy Judit RSCJ is rákérdezett, hogy nincs-e papi hivatásom, de csak „talán”-nal válaszoltam. Akkori plébánosom, Turai János atya is próbált erre az útra vezetni, de akkor úgy okoskodtam, hogy más úton is az emberek javára lehetek. Ezen az úton indultam el, de időközönként visszatért a gondolat, mígnem az utolsó év nyarán, a madridi világtalálkozóról való hazatérés után egy hónappal az Úr drasztikus módon kifejezte számomra, hogy ez az én pályám. Így az utolsó év felkészülési idő lett kemény küzdelmekkel, amíg Beer Miklós püspök atya fel nem vett, hogy az Úr tetszése szerint szolgája és nyájának pásztora legyek, Ő pedig az én örökrészem legyen.

Teológiai tanulmányaimat a Budapest Központi Papnevelő intézet falai között kezdtem, majd másodév után püspök úr felajánlotta, hogy Rómában folytassam tanulmányaimat, így az utolsó három évemet ott töltöttem, német jezsuita atyák gondos nevelése alatt. A diakónusszentelésem után első állomáshelyemül Balassagyarmatot jelölte ki, hogy a pasztorációban is megtapasztalhassam Isten végtelen szeretetét és szabadító erejét. Jelmondatomnak Pál apostol kijelentését választottam, a Galatákhoz írt levélből: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20).

A papszentelés után újmisét mutatok be Szolnokon június 30-án, 17 órai kezdettel, illetve Balassagyarmaton július 8-án 11 órától. Kérem, hogy imáikkal kísérjenek utamon!

* * *

Torma Zsolt Joel

1985. december 16-án születtem Cegléden. Első éveimben Cegléden laktunk a családommal, majd általános iskolai évek kezdetén Abonyba költöztünk. Nyolcan vagyunk testvérek. Az általános iskola elvégzése után egészségügyi szakiskolát végeztem.

Már gyerekként megfogalmazódott bennem a papi hivatás. A gondviselésnek köszönhetően sok jó pappal és szerzetessel találkoztam, akik példák számomra. Érettségi után a francia alapítású Betlehemi Monasztikus Közösséggel ismerkedtem meg. Négy évet a közösséggel éltem Franciaországban és Izraelben. Ebben a közösségben érlelődött meg bennem a végleges elhatározás, hogy jelentkezzem Beer Miklós püspök atyánál. Ő küldött, hogy teológiai tanulmányaimat az Egri Hittudományi Főiskolán kezdjem meg. Itt készültem fel a papi szolgálatra. A diakónusszentelésem után a gyakorlati évemet a vác-alsóvárosi plébánián töltöttem. Jelmondatomnak Jézus egyik mondatát választottam Máté evangéliumából: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” (Mt 9,13).

Első szentmiséim: Abony – június 17.; Nógrád, Berkenye, Diósjenő – június 24.; Penc, Vácduka, váci székesegyház – július 1.; Kosd – július 7.; váci Fehérek temploma – július 8., vasárnap 8.30.

* * *

Bógár Zsolt

1994. január 3-án születtem Balassagyarmaton. Szerető édesanyámmal, édesapámmal és húgommal Mohorán éltem, egészen 2012-ig. Itt mondtam ki gyermekségem első szavait, és itt mondhattam ki azt az egyetlen szót is válaszképp Istennek, amely elindított egy hosszú útra, melynek első állomásához értem. Ez az egyetlen szó nem más, mint az igen. A papi hivatás iránti vágy már gyermekkorom óta a szívemben él. Ez a gondolat végigkísérte a Balassagyarmaton töltött általános és középiskolás éveimet. Amikor 10. osztályos voltam, akkor bizonyosodtam meg arról, hogy ez a gondolat nem csak az én szívemben, hanem az Úristen tervében is szerepel. Meghallottam a papságra szóló hívását.

2012-ben, az érettségit követően felvételi szándékomat jeleztem Beer Miklós püspöknek, aki felvett a Váci Egyházmegye kispapjai közé. Ez év szeptemberétől egy éven keresztül Vácon éltem a püspökségen, ahol szerteágazó feladatokat láttam el. Ezért a nulladik évért végtelenül hálás vagyok az Úrnak, hiszen az itt töltött idő alatt számtalan ismeretet szerezhettem az egyházmegyénkről, az itt szolgáló papságról, az emberi kapcsolatok fontosságáról, illetve lehetőségem nyílt arra, hogy „megérjek” a szemináriumban töltött évekre.

2013 szeptemberétől az egri szemináriumban kezdtem meg tanulmányi és lelki felkészülésemet a papi szolgálatra. Mind tanulmányi, közösségi és lelki életben gazdagon bővelkedhettem az ott töltött évek alatt. A papnevelő intézetben megannyi tisztséget és feladatot láthattam el, amelyek olykor nehezek voltak, de annál tanulságosabbak. Az öt szemináriumi évem alatt kántorkodtam, rádióműsort vezettem, újságot szerkesztettem, negyedévtől kisduktor lettem (akinek feladata az elsős kispapok bevezetése a szemináriumi életbe), 2017 májusában pedig a közösség a szeminárium főduktorává (életrendfelelős, kapcsolattartás az elöljárók és kispapok között, szervezői feladatok) választott, és ezt a tisztséget egy évig töltöttem be.

Ezen az úton érkeztem el 2018. júniusáig, amikor is a diakónusszentelés már egy karnyújtásnyira került tőlem. Jelmondatom: „...mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára” (Róm 6,13).

Kérem a testvérek imáját, hogy a szentelésben kapott kegyelmek által, valódi szolgálatára lehessek a papságnak és az Úr szent népének, megdicsőítve ezzel meghívó Istenemet magam és mások életében!

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír