Egyetlen igéje is meg tudná változtatni a világot – A fokolárés életigét élők találkoztak Budapesten

Valószínűleg sokak számára ismerős a templomból, a kápolnából vagy épp a közösségi házból az a kis színes lap, aminek tetejére egy kifejezés van írva: Az élet igéje. Online formájával a Magyar Kurír olvasói is találkozhatnak minden hónap elején. Az egész világon olvassák és igyekeznek tettekre váltani Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint az adott hónapra kiválasztott evangéliumi mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot. Az élet igéjét több mint nyolcvan nyelvre fordítják le, és sok millió emberhez jut el.

Világszerte működnek csoportok, amelyekben a résztvevők megosztják egymással az Ige életre váltásának lelki gyümölcseit. Magyarországon az utóbbi időben felerősödött az igény, hogy ezeknek az igeköröknek a tagjai találkozzanak egymással. Az egyik főszervező, Szecsődi Péter korábban így foglalta össze az esemény célját: „Arra gondoltunk, hogy fontos lenne és megtermékenyítő, hogyha találkoznánk, és megosztanánk egymással az Ige élésének tapasztalatait. Protestáns gyülekezetekben is vannak, akik ezt a fajta igeélést próbálják, tehát magától értetődő volt, hogy találkozzunk, és akkor a Krisztusban megélt egységgel mindannyian megerősödhetünk ezen az úton.”

A szamizdattól a színes nyomtatványokig

Csoportok, családok, egyéni résztvevők érkeztek a találkozóra  az ország minden tájáról. A gyöngyösi igekör alig egy éve alakult, de éppúgy magukénak érezték az eseményt, mint a nyíregyháziak, akik a nyolcvanas évek óta folyamatosan működnek. A közösségek képeket is küldtek korábban magukról, így a kivetítőn a szünetek alatt ezek a fotók váltogatták egymást, érzékeltetve, hány helyen jelent éltető erőt az Ige. Volt olyan résztvevő is, aki elhozta féltve őrzött gyűjteményét: 1978 óta minden életigét megőrzött, a kezdetben titokban terjesztett, indigóval sokszorosított lapoktól kezdve a manapság megjelenő színes nyomtatványokig.

Isten szeretete kézzelfoghatóvá válik

A találkozó első részében az életige születéséről volt szó, majd Gödöllőről, Ózdról, Budapestről, Székesfehérvárról és Újfehértóról érkezett résztvevők meséltek történeteket az életükből, amikor az evangélium szavát élve Isten szeretete kézzelfoghatóvá vált mindennapjaikban.

A délután folyamán kiscsoportos beszélgetések keretében jobban megismerhették egymást azok is, akik érdeklődőként érkeztek vagy különböző igekörökhöz tartoznak.

Betölti a horizontot Isten szava

Dúl Géza nyugalmazott plébános ezt mondta a találkozóról: „Visszanyúltunk ahhoz az alaphoz, amiből elindult a Fokoláre lelkisége. Megerősítettük, hogy Isten szava nem csupán arra való, hogy meghallgassuk, hogy elmélkedjünk róla, hogy elolvassuk, hogy kommentárokat fűzzünk hozzá, vagy hogy próbáljuk megérteni, hanem arra is, hogy életté váltsuk, hogy éljük, hogy az életünkben testet öltsön az ige. Ez elemi ereje Isten szavának. Ha életté válik bennünk, akkor új energiák szabadulnak fel, Isten jelen lesz az életünkben, belépünk az Istenbe, és Isten is belép a mi életünkbe. Azt hiszem, olyan ez, mint egy nagyító. Amikor előveszek egy tárgyat, és elé teszem a nagyítót, akkor a környezet nem látszik annyira, és nagyobb lesz, betölti a horizontot Istennek az a szava, amit kiválasztottam és meg akarok valósítani.”

Amikor tehetetlen vagyok, imádkozom

„Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást” – ezt a mondatot nevezte meg az egyik résztvevő mint kedvenc evangéliumi szakaszát. Majd hozzátette: „Ez egy elég erős ige. De mindenképpen segít abban, hogy az ember önmagánál is fontosabbnak érezze az Igében jelen lévő Jézust. Ő erre adott az egész életében mintát, hogy saját emberi mivoltánál is fontosabbnak tartotta az embertársat, akiben jelen van Isten. Azt érzem, hogy ezen a téren végtelen lehetőség van a fejlődésre, mert az embernek mindig fontos önmaga, és mindig újra fontossá válik. Az előző pillanatban talán sikerült valamit előrelépni, a következő pillanatban máris a legelejéről indulok ismét. Tizennégy éves házasok vagyunk, mindketten keresztény családban nőttünk fel, és bár közös utunkon nem éltünk át komoly válságot, tisztában vagyunk a házasélet törékenységével. Számunkra a legnagyobb kihívás a gyerekek nevelése, ezen a téren van köztünk némi feszültség. Például amikor büntetést érdemelnének, én elnézőbb volnék, mint a férjem. Olykor – bár nem lenne rá különösebb okom – megvédem a gyerekeket. Ilyenkor arra gondolok, hogy a férjem is a javukat akarja, és próbálom tiszteletben tartani, hogy ő csak azt teszi, ami az apa kötelessége (egyébként sokszor rájövök, hogy neki van igaza). Amikor tehetetlen vagyok, imádkozom. Megpróbáljuk megvalósítani a Ferenc pápa által javasoltakat: használjuk a »kérem, köszönöm, bocsáss meg« alapszavakat, és betartjuk, hogy »a nap ne nyugodjék le a haragod felett«. A házasság megtanít arra, hogy a másikra hangolódjunk, és ne az egó legyen a középpontban. Bizonyított tény az is, hogy beválik a másik dicsérete, még egész kis dolgok esetében is. A férjem ebben nagymester.”

Minden pillanatnyi megállásban

Az életige tehát arra hív, hogy minden reggeli és esti imában, elcsendesedésben, pillanatnyi megállásban idézzük eszünkbe az adott hónap igéjét, és próbáljuk azt a nap folyamán minél többször – a szeretet tettei által – életre váltani. Szent II. János Pál pápa így ír erről: „Az Ige figyelmes tanulmányozásában táplálékot és erőt találunk mindennap küldetésünk teljesítéséhez. Vegyük kézbe ezt a könyvet. Nyeljük le és emésszük meg, hogy életünk élete legyen. Aprólékosan ízleljük: fáradságos lesz, de örömet fog okozni, mert édes, mint a méz. Be fog tölteni minket a remény, és képesek leszünk minden férfinak és nőnek átadni, akikkel csak találkozunk.”

A közösen megélt evangélium teremtheti meg a „közösségi lelkiséget” élő egyházi közösséget, amely mind az emberiség, mind az Egyház jövőjének záloga. Ebben merítkezhettek meg most az Életige-körök Országos Találkozójának résztvevői.

Forrás: Gőbel Ágoston/Fokoláre mozgalom

Fotó: id. Farkas Géza

Magyar Kurír