Bálint József 1916-ban született. A Jézus Társaságába 1934-ben lépett be, majd Szegeden szentelték pappá 1946-ban. Ugyanabban az évben fizikai bántalmazás után letartóztatták, és két évig fogva tartották. 1964 decemberében ismét letartóztatták, majd államellenes összeesküvés vádjával bebörtönözték, ahonnan 1968-ban szabadult. Ezután Újpesten, majd Turán, végül Rátkán volt kántor és karvezető – hivatalosan onnan ment nyugdíjba.
2007-ben a budapesti Városmisszióban tanúságtételével vett részt. 2008-ban ő kapta a Hit pajzsa-díjat. Életéről bővebben itt olvashatnak.
A gyászmise és a temetés a pesti Jézus Szíve-templomban (Budapest, VIII. ker., Mária u. 25.) lesz szeptember 21-én, hétfőn 18 órakor.
Magyar Kurír
Kép: Gieszer Richard