Mivel január 6-án, vízkereszt napján szentelik Felföldi Lászlót a Pécsi Egyházmegye püspökévé, és ezen a szertartáson Kocsis Fülöp érsek-metropolita is részt vesz, ezért idén január 5-én tartották meg a vízszentelést a Dunánál, illetve az azt megelőző Szent Liturgiát a Fő utcai Szent Flórián-templomban. A járványhelyzet miatt ezúttal az internet segítségével is be lehetett kapcsolódni a templomi szertartásba.
A szürke, borús reggel után, közvetlenül a Szent Liturgia kezdete előtt rövid időre beszűrődött a felhőkön áthatoló napfény a görögkatolikus templom ablakain, megvilágítva az ikonok aranyát, emlékeztetve arra, hogy a krisztusi fény, a megvilágosodás életünk folyamán általában csak pillanatokra vagy gyorsan múló események időtartamára adatik meg.
A padsorokban ezúttal talán csak húszan ültek. Szokatlan ez, hiszen Istenjelenés ünnepén a görögkatolikus szertartás rendszerint zsúfolásig megtelt templomban zajlik. A járványhelyzetben bizonyára sokan online kapcsolódtak be a Szent Liturgiába.
Kocsis Fülöp érsek-metropolita, a koncelebráló papok és az asszisztencia a Miatyánkot imádkozva érkezett az oltár elé. A Teremtés könyvéből való első olvasmányt követően felhangzott az Úrnak szóló ének: „Emberszerető, dicsőség néked!”
A további ó- és újszövetségi olvasmányok után Szent Lukács evangéliuma a bűnbánat keresztségét hirdető Keresztelő Jánosról, s a népsokaságot felrázó prófétai szavairól szólt.
A sokszínű, szimbólumokkal telített Szent Liturgia keretében Kocsis Fülöp az orvosokért, az ápolókért, a betegekért és hozzátartozóikért, illetve az üldözött keresztényekért is imádkozott.
A szertartás után a Szent Liturgián koncelebráló Makláry Ákos, a templom parókusa, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke vezetésével elindultak a hívek a Fő utcai templomtól a Batthyány tér felé, zarándokmenetben énekelve, követve a papi elöljárókat a Duna-part mentén a vízszentelés helyszínéhez.
A folyó felett füstszürke felhőket hajtott a szél, a napkorong időnként halványfehéren előbukkant a fellegek mögül, és foltokban láthatóvá vált az ég kékje is, de Budapest látképén a ködös-borús tónus uralkodott, s ez állandósult a szertartás idejére is.
A Batthyány térnél a papság és az asszisztencia Kocsis Fülöp vezetésével a Dunára helyezett keskeny mólón sorakozott fel a vízszenteléshez.
A szertartáson Izajás könyvéből olvastak fel, Márk evangéliumából pedig Jézusnak a Jordánban való megkereszteléséről szóló szakasz hangzott el.
A mólót olykor meg-megbillentette egy lapos hullám, amelyet a folyón haladó csónakok, hajók keltettek, s a mozgásra felrebbentek a partközelben portyázó sirályok is.
Kocsis Fülöp érsek-metropolita beszédében hangsúlyozta: az enyhén billegő mólón állva érződik, hogy azért a „víz az úr”, s amint az életben, úgy itt, a Duna felett is hamar bizonytalanná válhat a helyzetünk, ha mégoly magabiztosan állunk is a helyünkön.
A víz része az életünknek, mindenütt jelen van: a barátunk, de az ellenségünkké is válhat, a táplálónk, de a halálunkat is okozhatja.
Most mégis megtisztulni jöttünk ide, mert érezzük, hogy a víznek tisztító ereje van; ősi gondolat ez, a vallások általában a rituális tisztulással kapcsolják össze a víz valóságát: zsidó és muszlim testvéreinknél, s a távol-keleti vallásoknál is így tekintenek erre a természeti elemre.
Ugyanakkor legalább ennyire ősi az a gondolat is, hogy rászorulunk a megtisztulásra, mert szennyesek vagyunk – folytatta az érsek-metropolita.
Kocsis Fülöp felelevenített egy régi dalt, amely két barát találkozásáról szól: Désiré hosszú ideje áll már az esőben, bőrig ázott, de továbbra sem mozdul. Odalép hozzá a barátja, Antoine, s azt mondja: „Az arcodra száradt szokásaiddal pedig mi lesz?” Désiré visszakiált: „Lemossa majd az eső; csak nem gondolod, hogy rajtam maradnak?!” Antoine azonban kaján magabiztossággal azt válaszolja: „De igen, azt gondolom, mert az eső sem moshatja le rólad a rossz szokásaidat, a szeretetlenségedet, a bűneidet, a titkolt vétkeidet.”
Szeretnénk tisztulni, mert érezzük, letörölhetetlennek látszó szenny telepedett ránk – tette hozzá Kocsis Fülöp, s azt is elmesélte, mennyire megdöbbentette, amikor fiatal szerzetesként egy nagyvárosi lakónegyedben sétálva kamaszgyerekek szólították meg, hogy beszélgessenek vele a lelkiismeret-furdalásaikról. Érezték, hogy valamit elrontottak, nem jól csináltak.
Amikor kitört a világjárvány, sokan azt kérdezték: „Ez most Isten büntetése?” – folytatta az érsek-metropolita. Különös, hogy az jut eszünkbe, hogy az Isten büntet, ez arra utal, hogy rászorulunk a megtisztulásra.
Az első lépés valóban az, hogy tudatosulnia kell bennünk a bűnösségünknek, hogy beszennyeztük a természetet és az életünket is a bűneinkkel. A jó hír azonban az, hogy az Úr már megtisztított minket, lejött hozzánk, hogy alámerüljön életünk vizébe, és megmutatja, hogyan viszonyul hozzánk: látja a bűneinket, de nem akar megbüntetni.
Náhum próféta mondja: „A mi Istenünknek kedve telik abban, hogy megbocsásson nekünk.”
Azt várja, hogy megbocsáthasson, hogy jöjjünk hozzá a megbocsátásért. Tehát nem a rituális fürdőktől kell várnunk bűneink bocsánatát.
A legjobb hír tehát az, hogy a világunkban alámerülő, emberségünkkel egyesülő Jézus Krisztushoz kell fordulnunk, és ő megtisztít, megment, mert ebben leli kedvét, azért jött el a földre, hogy elhozza nekünk az eltörölhetetlen bocsánatot.
Szó sincs arról, hogy büntetne, a mi Istenünk nem haragvó, hanem szerető Isten. Megajándékoz bennünket a megtisztulással, és az ő isteni erejével is: ha hozzá fordulunk, részesülünk ingyenes kegyelmében, üdvösségében – zárta beszédét az érsek-metropolita.
A szertartás végén ezúttal elmaradt a jelenlévők részéről a kereszt megcsókolása a járványra való tekintettel, de Kocsis Fülöp a Dunából merített, megszentelt vízzel egyenként meghintette a híveket, akik örömmel fogadták az áldást.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria