Emlékművet avattak a mai Szent Atanáz Főiskola területén élt zsidó családok tiszteletére

A nyíregyházi helytörténeti adatok szerint a Bethlen Gábor utca és a Síp utca által határolt területen zsidó családok éltek, erre három botlatókő is emlékezteti az arra elhaladókat. Június 7-étől immár nemcsak lábunk elé nézve, a flaszterben, hanem a kerítésen is láthatjuk ennek jelét. A történelem viharaiban eltűnt családoknak, egykori békés életüknek, majd sorstragédiájuknak állít mementót a főiskola kerítésére helyezett alkotás a stilizált gyertyával, s az azt megosztó törésvonallal.

„Tudom, hogy az én megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről” – hirdeti Jób könyvének szavait héber és magyar nyelven a márványtábla egyik fele,

másik részén az átalakított Dávid csillag formavilágából építkező vas dombormű pedig egy mécsest ölel körbe. Az emléktábla a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kezdeményezésére a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, a GBAM Partners Kft. és az Antiqua Kft. együttműködésével valósult meg.

Az ünnepélyes átadón jelen volt Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök; Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke; Fónagy János miniszterhelyettes, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára; Szabó Tünde kormánybiztos és országgyűlési képviselő; Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke.

A táblát a holokauszt magyarországi emléknapján Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Frölich Róbert országos főrabbi közösen leplezték le, majd a hajdúdorogi érsek meghintette szenteltvízzel. „Imádságban emlékezünk – kezdte beszédét a szertartás során Kocsis Fülöp érsek, ha nem imádságban emlékeznénk, akkor mindaz, ami fájó, újra fáj.

Gyógyulni csak az Isten segítségével lehet. – Ma fájó és szörnyű dolgokról emlékezünk, de imádságban” – hangsúlyozta.

Így, ami eszünkbe jut, az Isten színe elé kerül, s ezáltal gyógyul. Fontos tehát, hogy ne csak emlékezzünk, hanem az Istenhez forduljunk. A zsidó testvérekkel való együtt imádkozás ezt a helyet az Istenre emlékeztetés helyévé is teszi. Egy lépést tettünk a gyógyulás felé – zárta gondolatait a hierarcha.

A megáldást követő köszöntő beszédében Frölich Róbert országos főrabbi a műalkotások mibenlétéről fogalmazta meg nyitó gondolatait: a személyhez és szívhez szólóan mindenkinek mást és mást üzenő alkotások örök életűek. „Amikor a táblát megnéztem, azt gondoltam: ez a magyar társadalom. Ez a tábla 2024 Magyarországa. Egy egész, melyben van egy sebhely, egy hiány, egy űr, s a két rész nem illik össze, soha nem lesz belőle teljes egész – állapította meg. – A legfontosabb üzenete a hiány, ami nincs, az űr, a seb. A magyar társadalmon a 20. század első felében elkezdtek sebeket ejteni, s ezek a sebek összeálltak egy nagy sérüléssé. A II. világháborúban Magyarországon meggyilkolt hatszázezer zsidó: ők ez a rés.” Ez a mély seb nem tud begyógyulni, mert nem lehet őket feltámasztani, mert nem születhettek gyermekeik, unokáik.

„Mit tettél? Testvéred kiontott vérei kiáltanak fel hozzám a földről – mondja Isten Káinnak, amikor megölte Ábelt. Többes számot találunk a szövegben, mert Ábellel meghaltak Ábelnek a soha meg nem született gyermekei, unokái.

Ugyanez van ezzel a hatszázezer bűntelen zsidóval. Mégis, hogy itt állunk különböző világnézettel, vallással, pártállással, önidentitással, de együtt és egy gondolattal, egy akarattal és indulattal tudunk emlékezni; van remény a jövőre. Van remény, hogy ez a társadalom bizonyos ügyek, emlékek, ideológiák mentén mégiscsak egy lesz: a megbékélés, az együttérzés, az empátia, a humánum ügye mentén” – hangoztak befejező gondolatai.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere szavai szerint „egy újabb nyomot, újabb emléket hagyunk gyermekeinknek, unokáinknak és az őket követőknek is. Ez az emléktábla örök mementója lesz annak a tragédiának, amely generációk életét tette tönkre és családok százezreit szakította szét. A holokauszt a történelem legsötétebb fejezete, amelyet soha nem szabad elfelejteni. Egész emberiségünk számára fontos, hogy tanuljunk a múlt hibáiból” – mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy a holokauszt 80. emlékévéhez kapcsolódva a város a Kállay-gyűjteményben is szentel ennek figyelmet időszaki kiállításával – felidézve többek között a lerombolt Status Quo zsinagógát – azért, hogy többet ne adhassunk teret a gyűlöletnek.

„Nem szabad elfelejtkeznünk arról a csaknem ötezer nyíregyházi lakosról, akiket minden előzmény nélkül deportáltak – folytatta.

A mi feladatunk az, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk: hogy az előítéletek mennyire pusztító erők lehetnek, hogy minden emberi élet értékes és megismételhetetlen és hogy a szeretet, a megértés és a tisztelet az egyetlen út a békés együttélés felé.”

A Dohány utcai zsinagóga főkántora, Fekete László az áldozatok emlékére elénekelt héberül egy sirató imát, ezzel zárva az eseményt.

Az ünnepség utcán zajló része után a Görögkatolikus Múzeumban folytatódtak az emléknap programjai, ahol Csillag a házon, csillag a kabáton címmel megnyitották a Magyar Zsidó Múzeum vándorkiállítását a második emeleti kiállítótérben. Szabó Irén, a Görögkatolikus Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a sárga csillagot viselő zsidók fotóportréit összegyűjtő tárlatot Toronyi Zsuzsanna a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár főigazgatója mutatta be. A kiállításon csaknem nyolcvan portré látható a falon, s a közel húszéves gyűjtés során a portrék mellé rövid életutak és történetek is kapcsolódtak, még közelebb hozva a mindenkori személőhöz ezeket az embereket. A személyes történeteket és a csillag viselésével kapcsolatos irodalmi idézeteket is megismerheti, aki szeptemberig megtekinti a vándorkiállítást a Görögkatolikus Múzeumban.

Később a múzeum előadótermében Botlatókő, emléktábla és ami mögötte van címmel Kührner Éva, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főkönyvtárosa tartott előadást. A helytörténeti adatokat, fotókat összegyűjtő és elemző előadásban a hallgatók megismerhették Nyíregyháza történetét, s azon belül a Nyíregyházán és környékén élő zsidó családok városban betöltött szerepét, sorsát egészen a gettósításig és a gyűjtőtáborokba való szállításig, sőt a túlélőkről is szót ejtett, kiemelten azokra figyelve, akik a főiskola területén éltek.

Nyíregyházán az országos átlaghoz képest magasabb volt a zsidó lakosok aránya a század elején. Békesség volt a városban az 1920-as évekig. Egy 1911-ben Nyíregyházán megjelent folyóirat szavai így írnak erről: „A gyűlölködés nem tud gyökeret verni Nyíregyházán azért sem, mert maguk a zsidók is becsületesen töltik be hivatásukat, a más felekezetűekhez hasonlóan ők is szorgalmas, igyekvő polgárok a város életében.” A papok padja egy kézzel fogható emléke annak, hogy békében is tudnak együtt élni egymástól mindenféle tekintetben különböző emberek, aminek emlékét Krúdy Gyula őrizte meg egyik írásában. Majd azokat a tényezőket is felsorolta a főkönytáros, mi vezethetett mégis a gettósításhoz, s az embertelen körülményekhez és viszonyokhoz, melyekbe – akárcsak az ország egész területén – a nyíregyházi és környékbeli zsidókat is kényszerítették.

A nap zárásaként agapéra hívtak minden jelenlévőt a múzeum aulájába. Innen Odrobina László főiskolai rektor, valamint Dobos András, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora a városi zsidó temetőbe látogatott és bekapcsolódott a hitközség megemlékezésébe.

Szöveg: P. Tóth Nóra

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír