Erdő Péter bíboros halottak napján: A földön felelősséget és hivatást hordozunk

Ők előkelő származásuk miatt ugyan előnyt élveztek, ám hiába tervezték meg mások a politikai pályafutásukat is, a hercegprímások saját döntéseik alapján Krisztus tanítását követték.

Erdő Péter bíboros kiemelte: hagyománnyá vált, hogy halottak napján egy-egy elhunyt főpásztor emlékét idézi fel a homíliájában, de most inkább egy olyan helyzetre szeretne rámutatni e két személy példáján keresztül, amely mindenkit közvetlenül érint.

A főpásztor felelevenítette, hogy a barokk korban, a felvilágosodás idején – mivel a nagy egyházi javadalmak vagyont, társadalmi befolyást jelentenek – gyakran előfordult, hogy a legelőkelőbb családok tagjai kapták meg az esztergomi érseki széket is.

Eszterházy Imre prímási kinevezése előtt a pálos rend generálisa volt, és valódi szerzetesi lelkülettel élt. Erdő Péter szerint

elődje komolyan vette, hogy tanúságot kell tennie Jézus Krisztusról, így a parlamenti szereplésén, minden közéleti munkáján túl, ezt tekintette a legfőbb célnak.

Több templomban oltárokat emelt, liturgikus felszereléseket adományozott, és híressé vált karitatív tevékenységéről.

A főpásztor kiemelt egy epizódot Esterházy Imre életéből: ő volt az egyik, aki a magyar országgyűlésben leginkább támogatta a Habsburg-ház leányági örökösödésének elfogadását, vagyis hogy Mária Terézia „apostoli király” lehessen. Az uralkodónő a koronásázása után hálás is volt ezért a hercegprímásnak. Ajándékozott neki egy felbecsülhetetlen értékű, gyémántokkal és más drágakövekkel kirakott, nagy főpapi mellkeresztet.

Esterházy Bécsből hazafelé megállt Pozsonyban, és ott leakasztotta a nyakából a mellkeresztet, és odaajándékozta a kisszemináriumnak, ahol komoly anyagi gondokkal küzdöttek.

Tehát csak Bécstől Pozsonyig volt tulajdonosa a kincset érő ajándéknak a hercegprímás, aki nem ragaszkodott a vagyonhoz és a társadalmi pozíciójához – jegyezte meg Erdő Péter és hozzátette: nem véletlen, hogy életszentség hírében halt meg.

Erdő Péter Esterházy Imre mellett egy másik előkelő származású főpapról is beszélt. Károly Ambrus főherceg Mária Terézia unokája volt. Miért lett belőle esztergomi érsek, hercegprímás? – tette fel a kérdést Erdő Péter. „Nyilván voltak ennek politikai okai is, hiszen huszonhárom évesen kapta meg ezt a kinevezést, mely erősítette a család politikai pozícióját, ahogy elvárták tőle. Lehet, hogy ezt is megtette volna, ha megéri, de

ő elsősorban lelkipásztori hivatást érzett magában, amit a körülmények, a Gondviselés ruházott rá.”

A bíboros rámutatott: Habsburg-Lotharingiai Károly Ambrus alighogy birtokba vette egyházmegyéjét, a napóleoni háború elérte Magyarországot is, sok volt a sebesült katona. A fiatal hercegprímás úgy gondolta, hogy egy főpásztornak kötelessége a katonai kórházakat felkeresni, a sebesülteknek adományokat vinni, szentségekkel is ellátni őket és lelki vigaszt nyújtani. E szolgálat során kapta meg a tífuszt és halt meg fiatalon.

Erdő Péter kitért arra is, hogy az esztergomi prímási palotában, a szobájával szemben van Károly Ambrusról egy szép, korabeli festmény, jobbra tőle egy fehér infula, balra pedig egy boltíves kapu: mint egy angyal két szárnnyal.

Mi lesz a sorsa az üdvözölteknek? – tette fel a kérdést a bíboros. – Vannak legendák, melyek szerint a mennyországba került emberek angyalok lesznek, de a főpásztor aláhúzta: „Az emberi természet nem változik meg, nem megyünk át egy testetlen létbe, mi a test feltámadását valljuk.

Mi magunk fogunk feltámadni, és majd mi magunk élünk örök életet. „Ez mutatja Isten teremtő gazdagságát. Ugyanakkor mutatja azt is, hogy a mi földi életünk, itt ebben a testben, egészségben és betegségben, fiatalságban és idős korban felelősséget és hivatást hordoz.

Tehát így, az örök boldogság felé tartó úton felelősséggel és Krisztus fényét követve járjuk a mindennapok útját, hogy aztán találkozzunk mindannyian a földi életünk után.”

A liturgia végén a bíboros és az asszisztencia gyertyát gyújtott az Esztergom-Budapesti Egyházmegye elhunyt főpásztorainak sírjainál.

Szöveg: Zsuffa Tünde

Fotó: Mudrák Attila

Forrás: Esztergom-Budapesti Egyházmegye

Magyar Kurír