Erdő Péter bíboros mindenszentek főünnepén: Jézus szavai a mai emberhez is szólnak

Ebben az évben is megteltek a padsorok az esztergomi bazilikában mindenszentek főünnepén. Az ünnepi liturgián az asszisztenciát az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet növendékei képezték.

Erdő Péter bíboros a homíliájában arról beszélt, hogy mindenszentek ünnepén és halottak napján imádkozhatunk az élőkért, a bűnösök megtéréséért, de imádkozhatunk azokért is, akik már elhunytak, kérhetjük az ő számukra is Isten bocsánatát. Ha még a tisztulás állapotában vannak, az Egyház imája valódi segítséget jelent számukra. Ha már az üdvösségre jutottak, minden imádságot és érdemet bölcsen értékel az isteni gondviselés. A bíboros szerint joggal mondhatjuk, hogy mindez az Egyház lelki kincstárának részét alkotja, amelyből részesülhetnek azok is, akik legjobban rászorulnak Isten irgalmára.

A főpásztor kitért arra is, hogy manapság is sokan érzik úgy, hogy a világ az emberi és keresztény értékek elpusztítása, a józan ész semmibevétele, az önpusztító háborúk és gyűlölködés irányába tart. Sokakon eluralkodik a világvége-hangulat. Mindebben mintha a puszta emberi gyöngeségnél nagyobb erők jelennének meg. Emiatt sokan félnek, szoronganak, sőt, az elkeseredés kísértésébe esnek. Ám Jézus búcsúbeszéde a tanítványaihoz a sírókról és a vigasztalásról a mai emberhez is szólnak, nekünk is bizalmat adnak.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros elvégezte a lucernárium szertartását: a sötét bazilikában a pislákoló gyertyák fényében emlékeztek a hívek elhunyt hozzátartozóikra, valamint kérték a szenvedő lelkek számára Isten irgalmát. A főpásztor a meggyújtott húsvéti gyertya előtt – melynek lángja a feltámadt Krisztust jelképezi – imádkozott, hogy a földi életben az ő fényét követve jussunk el az örökkévalóságba. Könyörgő imádsággal és a feltámadásba vetett hit megvallásával zárult a mindenszentek ünnepi liturgia.

Erdő Péter bíboros, prímás homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

1. A nyolc boldogságról szóló beszéd Krisztus erkölcsi tanításának egyik nagyszerű összefoglalása. Ha az evangéliumokat és az Újszövetség többi könyveit vallatjuk, különböző formákban találjuk meg Jézus tanítását arról, hogy hogyan kell élni. Krisztus néha törvény módjára, általános érvényű parancsokban fogalmaz. Néha szinte még az ószövetségi törvénnyel is szembeállítja a saját útmutatását, amikor például így fogalmaz: „Mondatott a régieknek…, én pedig mondom nektek”. Nem mintha Jézus tanítása ellenkezne az Ószövetség lényegi üzenetével vagy a tízparancsolat isteni törvényével. De a régiekhez az Úr Mózes és a próféták által szólt, Jézusban pedig megtestesült istenemberként közvetlenül és teljesen adja át üzenetét. Más alkalmakkor Jézus nem parancs formájában, hanem szemléletesen, példabeszédekben szól. Elmondja az irgalmas szamaritánus történetét, de nem vezet le belőle szóban megfogalmazott törvényeket. Inkább azt feleli a kérdezőnek: „Menj, és cselekedj te is hasonlóképpen!” (Lk 10,37). Ismét máskor jajt kiált arra, aki lelkiismeretlen, gonosz módon él, vagy boldognak nevezi, aki cselekedeteiben vagy állapotában összhangban van Isten akaratával. A nyolc boldogság az erkölcsi útmutatásnak ebbe az utóbbi fajtájába tartozik.

2. A keresztény igehirdetés az évszázadok során részletesen elmélkedett az itt szereplő minden boldogságról. Ma ezek közül csak egyre térünk ki: „Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek” (Mt 5,4). Ez a sírás szomorúságot, sőt gyászt jelent. Szent Ambrus szerint, ha az előző két boldogságot, a szegénységet és a szelídséget valaki elérte, emlékeznie kell arra is, hogy bűnös. Ezért gyászolnia kell a saját bűneit. De aki bűneit siratja, vagyis őszintén megbánja őket és elhatározza, hogy jó útra tér, annak Isten megbocsát. Erre a szomorúságra tehát Isten bocsánata a vigasztalás.

Aranyszájú Szent János szerint, akik saját bűneiket gyászolják, azok boldogok, de csak félig. Boldogabbak azok, akik mások bűneit siratják. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lenézik a másik embert a bűnei miatt, hanem engesztelnek az ő bűneiért is.

Mindenszentek ünnepén és holnap, halottak napján gondoljunk erre az összefüggésre is. A szentek közösségére, hiszen ha mások bűneit gyászoljuk, az ő számukra is kérjük Isten irgalmát. Imádkozhatunk az élőkért, a bűnösök megtéréséért. De imádkozhatunk azokért is, akik már elhunytak, kérhetjük az ő számukra is Isten bocsánatát. Ha még a tisztulás állapotában vannak, az Egyház imája valódi segítséget jelent számukra. Ha már az üdvösségre jutottak, minden imádságot és érdemet bölcsen értékel az isteni gondviselés. Joggal mondhatjuk, hogy mindez az Egyház lelki kincstárának részét alkotja, amelyből részesülhetnek azok is, akik legjobban rászorulnak Isten irgalmára. Ilyen értelemben mondja Szent Jeromos, hogy ebben a boldogságmondásban nem a halottak gyászolásáról van szó a természet általános rendje szerint, hanem a halottak bűnei és vétkei miatti gyászról (vö. 1Sám 15,35; 2Kor 12,21).

Akik mások bűneit gyászolják, azok számára az lesz az igazi vigasztalás, hogy az örök életben fel fogják ismerni Isten gondviselését, hogy az örök boldogságban találkoznak szeretteikkel, akikért itt a földön imádkoztak.

Jézus mondásában nem egyszerű szomorúságról, hanem gyászról van szó, olyan lelki állapotról, amely hasonlít a meghalt gyermekeit, szüleit, rokonait sirató ember mély fájdalmához. Aki ilyen heves bánattól szenved, az nem gondol a pénzre, a dicsőségre, nem kínozza az irigység sem, mert egész lelkét ez az érzés tölti be. Ilyen teljes bűnbánatra van szükségünk. Ilyen figyelemmel kell várnunk Isten irgalmára.

3. De a jézusi mondásban szereplő gyász vonatkozhat arra is, hogy a gonoszságnak milyen nagy a hatalma a világban, hogy mekkora nyomás alatt él az Isten akaratát kereső, igaz ember, hogy mennyi üldözésnek és támadásnak van kitéve az Egyház is a történelemben. Ebben az értelemben a megígért vigasztalás Isten szabadító erejének és kegyelmének megjelenése a világban, főként pedig Krisztus második eljövetele az idők végén. Maga Jézus mondja búcsúbeszédében tanítványainak: „Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul” (Jn 16,20). „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Ma is sokan úgy érzik, hogy a világ az emberi és keresztény értékek elpusztítása, a józan ész semmibevétele, az önpusztító háborúk és gyűlölködés irányába tart.

Sokakon eluralkodik a világvége-hangulat. Mindebben mintha a puszta emberi gyöngeségnél nagyobb erők jelennének meg. Emiatt sokan félnek, szoronganak, sőt, az elkeseredés kísértésébe esnek. De Jézus szavai a sírókról és a vigasztalásról a mai emberhez is szólnak, nekünk is bizalmat adnak.

Ebben a reményben éljük át a szentek közösségének erejét, kérjük a szentek közbenjárását, és reméljük, hogy eljutunk az ő társaságukba, az örök boldogságba. Ámen.

Szöveg: Zsuffa Tünde

Fotó: Mudrák Attila

Forrás: Esztergom-Budapesti Egyházmegye

Magyar Kurír