Erdő Péter szenteste: Mindig az igazság és a teljes valóság érvényesül

A szentmisén koncelebrált Mohos Gábor segédpüspök, a bazilika plébánosa.

A bíboros a zsúfolásig megtelt székesegyházban kiemelte: szenteste Ferenc pápa Rómában megnyitotta a jubileumi szentévet, melyet a remény gondolatának szentelünk. A Főpásztor úgy fogalmazott: A keresztény ember reménye Krisztus, mert benne nyílt meg számunkra az örök üdvösség. Ennek a lehetőségét ajándékozzák a szülők újszülött gyermekeiknek. Erre segítik őket a nevelők és mindenki más, aki Krisztus örömét és szeretetét közvetíti feléjük. Erdő Péter azt kérte: Legyünk mi is a remény emberei. Őrizzük meg és adjuk tovább a karácsony örömét és békéjét, de ne csak ilyenkor decemberben, hanem egész éven át!

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

Karácsonykor az Egyház ősi időktől fogva éjféli szentmisét tart. A Szentföldön, Betlehemben a IV. század végén már szokásban volt az éjféli mise. A liturgiában néha fel is hangzik a Bölcsesség könyvének idézete. Csakhogy az ünnep örömteli hangulatában csak azt szokták ilyenkor idézni, hogy amikor mindenre csend borult és az éjszaka sietős útjának közepén tartott, az Isten mindenható szava félelmetes harcos módjára királyi trónjáról az égből a földre szállt. Joggal érezték ebben Krisztus követői Jézus születésének titokzatos megjövendölését, hiszen Ő az Isten mindenható Igéje, Ő az, aki végtelen dicsőségéből, vagyis királyi trónjáról a földre szállt, hogy a betlehemi jászol egyszerűségében egy legyen közülünk. Volt is ennek a gondolatnak alapja Szent Lukács evangéliumában, hiszen ott azt olvassuk, hogy a betlehemi pásztorok az éjszakában őrizték nyájukat, amikor az angyali szózat közölte velük a megváltó születését.

Csakhogy a titokzatos karácsonyi örömhír és a Bölcsesség könyvének sorai között van egy alapvető különbség. Az éjszaka közepén leszálló isteni szó a Bölcsesség könyve szerint visszavonhatatlan parancs, amely mindent betöltött halállal, mert Egyiptom elsőszülötteinek pusztulását hozta (vö. Bölcs 18,13-16).

A Betlehemi éjszakában viszont a megtestesült Ige életet hoz az embereknek.

„Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.” – olvassuk János evangéliumának elején (Jn 1,4). Az éjszaka sötétje és ez a nagy fényesség a megtestesülésben találkozik. Mindig megragadta az ember képzeletét a fény és a benne rejlő erő, az a lehetőség, hogy meglássuk és megértsük a környezetünket, hogy tájékozódjunk ebben a világban. Ezért látták az emberek a fényt szoros egységben a megértéssel, a dolgok értelmével, a világ értelmével, az Igével.

Sötét éjszakában élünk. Mintha az emberiség gondolkodására és működésére is egyre inkább ráborulna az a sötétség, amelyben elveszítjük az irányt, amelyben egyre csak magunkra figyelünk, nem látjuk az életünk célját, nem látjuk a másik embert, nem látjuk a dolgok igazi rendeltetését sem, mert

nem vesszük észre a világunk mélyén ránk mosolygó, szerető és személyes Istent.

Márpedig az angyali szózat pontosan azt kívánja, hogy dicsőség legyen a magasságban Istennek és békesség a földön az embereknek, akiket szeret az Isten. Új, otthonos, magabiztos és derűs világnézet a kereszténység. És nem is csak filozófia, hanem személyes szeretetkapcsolat az értünk emberré lett Istennel és miatta, benne és általa egymással is. Jézus magáról mondja: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ nem jár sötétségben” (Jn 8,12). Jézus nem egy életfilozófiát hozott, nem puszta tanítást arról, hogy hogyan lehet ésszerűbb vagy kellemesebb az életünk, hanem személyesen jött el. Ha vele élő kapcsolatban vagyunk, akkor kapnak igazi fényt a dolgok és az emberek, akkor valóban nem csak egy-egy jócselekedetre törekedhetünk, hanem benne élünk, benne járunk az igazi fényben és minden tettünket,

azt is amit máskor csak rutinból végzünk, a reggeli keléstől a tanuláson és az utcai közlekedésen keresztül a munkáig – mindent bevilágít a fény és minden a hála és a szeretet kifejezése lehet.

Ezért olyan fontos, hogy összejöjjünk szeretteinkkel karácsonykor, hogy gondoljunk a rászorulókra, hogy meggyújtsuk az ünnepi fényeket, nem csak azért, mert ez kellemes és dekoratív, hanem azért is mert a mi kis gyertyáink, vagy lámpáink ilyenkor az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével eljött közénk és azóta is velünk járja a történelem útját.

Ez pedig olyan elemi erejű igazság, olyan biztos fogódzópont, hogy átsegít minket minden szorongáson, minden anyagi, vagy egyéb bizonytalanságon, de még a kellemetlenségeken, bajokon és a szenvedéseken is. Mert a történelemben az ember messzire kalandozhat a teremtőjétől, de végül mégis mindig az igazság és a teljes valóság érvényesül, mert

sem az egyéni életünk, sem az emberiség élete nem korlátozódik a földön eltöltött időre, hanem az örökkévalóságba tart, az embert szerető Istennel való találkozás felé.

December 24.-én Ferenc pápa Rómában megnyitotta a jubileumi szentévet. Ezt az esztendőt a remény gondolatának szenteljük. A mi reményünk Krisztus, mert benne nyílt meg számunkra az örök üdvösség. Ennek a lehetőségét ajándékozzák a szülők újszülött gyermekeiknek. Erre segítik őket a nevelők és mindenki más, aki Krisztus örömét és szeretetét közvetíti feléjük. Legyünk mi is a remény emberei. Őrizzük meg és adjuk tovább a karácsony örömét és békéjét, de ne csak ilyenkor decemberben, hanem egész éven át!

Ámen.

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír