Feledkezzünk bele Isten rólunk alkotott álmába – Karizmatikus találkozó volt Miskolcon

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Generali Aréna, Miskolc 1970-ben épült sportközpontja olyan hely, ahol az embernek, ha nem a sport, hanem a hitélet a célja, nagyon oda kell tennie magát, hogy fel- és befelé tudjon figyelni. Az Aréna feladata, hogy helyet adjon, befogadja a találkozóra érkezett sokaságot, többet nem tud adni. A csarnokban félhomály van – panaszkodott is a fotós kolléga –, hogyan lehet így fényképezni? Az egy oldali ablaksor nem sok fényt enged be. Díszt és fényt csak a muskátlival szegélyezett, reflektorokkal megvilágított színpad jelent, ez vonzza a tekinteteket.

Megteltek a lelátók és a küzdőtéren felállított széksorok. Mintegy ezernégyszázan érkeztek az ország különböző részeiből, nagy számban Nógrád és Heves megye nehezebb sorsú településeiről és a határon túlról erre a minden évben hagyományosan megrendezett karizmatikus találkozóra. A magyarországi szárnybontogatásakor főként fiatalokat vonzó lelkiségi mozgalom ma már minden korosztályé. Az indulás óta megmaradt tagságnak ma már a gyerekei is itt vannak.

A miskolciak – főként a Mindszent Karizma Közösség – háttérmunkája és folyamatos kísérő jelenléte tette gördülékennyé a programok lebonyolítását, a résztvevők mozgását. Nekik köszönhető, hogy van a gyerekeknek is szóló foglalkozás. A tanítások alatt önkénteseik foglalkoznak a kisebbekkel; a közös imára, szentmisére hozzák őket vissza szüleikhez.

A találkozóra a többség buszokkal érkezett. Közösségek jöttek együtt, jelezve, mennyire fontos a megújulásban a közösségben megélt hit.

Idén külföldről és belföldről is érkezett előadó a „Jézus az élet. »Nélkülem semmit sem tehettek...«” mottóval rendezett találkozóra. A főelőadó a katolikus karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának (ICCRS) elnöke, James Murphy. Varga László kaposvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás tavaly megalakult szövetségének tiszteletbeli elnöke Az egység titka Jézusban címmel szól a hallgatósághoz. A találkozót záró szentmisét a vendéglátó egyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba érsek mutatja be.

A találkozó ebédszünetében érkezünk meg, sokan szendvicset fogyasztva sétálnak a friss levegőn, élvezve, hogy éppen elállt az eső. Mások a csarnokban maradtak, csendben beszélgetnek, imádkoznak. Közeledik a következő tanítás, a színpadon már megszólal a zene. Csiszér László és zenekara közreműködésével megkezdődik a dicsőítés. Megtelik a csarnok, betölti a teret az ének. Megnyitja a szíveket, ráhangolja a tanításra.

James Murphy tanításának középpontjában az embernek az az örök vágya állt, hogy valami maradandót alkosson az életében, igazolja, hogy az nem volt hiábavaló. A János-evangéliumban Jézus is ezt kéri az embertől: „arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt”. Jézus számára nagyon fontos volt, hogy az ember élete gyümölcsöt hozzon – mutatott rá az előadó.

A János-evangélium mentén haladva, letérdelve a színpadon álló muskátlihoz, folyamatos párhuzamot vonva a növény életével beszélt arról, mi az útja annak, hogy életünk gyümölcsöző legyen. Jézusban maradni hosszú távú, életre szóló elköteleződéssel – ez az alap, ebből a kapcsolatból születik meg az igazi gyümölcs. Ahogy a növénynek, úgy az embernek is szüksége van a kertész alakító munkájára: metszésre, szemzésre, oltásra. Ennek hiányában a növény elvadul. Az embernek is el kell szenvednie fájdalmas lépéseket ahhoz, hogy növekedjen. Le kell mondania dolgokról, vállalnia kell nehézségeket; fegyelemre, kitartásra kell törekednie. Ez a folyamat nem kevés munka, hiszen könnyebb enni, mint nem enni, könnyebb ellazulni, mint dolgozni, könnyebb otthon ülni, mint szolgálatot vállalni.

„Istenünknek vannak álmai, rólunk szóló álmok, köztük az, hogy vele legyünk a mennyországban. Nem gondolhatjuk: mi már nem hozunk gyümölcsöt, megállunk, és inkább a kényelem, biztonság, észszerűség jól ismert terepén maradunk.” James Murphy arra hívott meg, merjünk Istennel együtt álmodni, belefeledkezni abba, hogy mi Isten terve velünk.

Az előadás után rövid csendet tartanak. Az emberek felállnak, a csarnok két oldalán imapárosok állnak össze, egykettőre hosszú sorok alakulnak ki előttük. Sokan kérik az imát. Miközben halk zene szól, az egész terem imádkozik.

Varga László megyéspüspök tanítása az egység fogalmát állította a középpontba, azt mutatta meg, hogyan érthetjük a Jézus szerinti egységet. „Jézus függővé tette magát élete minden pillanatában az Atyától és szeretetétől” – határozta meg, mit jelent az engedelmesség, ami a jézusi egység titka. – Az egységkeresésben mindig a személyes egység megélése kell hogy az alap legyen. A Szentháromsággal megélt egység vezeti el oda az embert, hogy ki tudja tárni a szívét, és arra vágyik, hogy az Egyház tagjaival is egységben legyen, hiszen Krisztus misztikus testében egymásra utaltak vagyunk.

A püspök a szeretet iskolájába hívott meg: az ebben való nevelődés vezet el oda, hogy megszűnik bennünk a megosztottság. Nem osztjuk fel többé a világot jókra és rosszakra, hasznosakra és haszontalanokra, igazakra és bűnösökre. A szeretet útján elinduló ember megérti, hogyan szeret Isten. „Compassio – Isten egységben szereti az embert, a bűnös és igaz oldalával együtt. Tudja, milyen bűneim vannak, mégis bennem él” – mondta Varga László. „Ahogy egykor furcsa csapatot szedett össze Krisztus, ma sem más a helyzet. Ahhoz, hogy egység legyen az Egyházban, meg kell fizetnünk az árát, fel kell vállalni az együttszenvedést. Akik ítélkeznek és utálkoznak, nem akarnak elindulni Krisztus útján, ahogy azok is rossz úton járnak, akik állandó panaszkodással vannak telve” – mutatott rá gyakori hibáinkra.

„Szeretve vagyok” – Varga László szerint ennek a megélése kell hogy a keresztény ember alapélménye legyen. A szeretettség átélésének gyümölcse az öröm, és ez az öröm a bizonyítéka annak, hogy valóban át tudom adni magam Istennek, és ebben az örömben tudunk elindulni a megtört és szenvedő emberek felé. Megéljük ezt az örömet, ezt a belülről fakadó derűt? – hívott önvizsgálatra. „Tegyük meg, amire hív minket Jézus” – buzdított a főpásztor.

A találkozót záró szentmisére érkezett az ünneplő közösségbe Ternyák Csaba egri érsek. Zengett az ének, miközben a koncelebráló paptestvérek és az asszisztenciában segédkező papnövendékek bevonultak a szentmise kezdetén. „A nap vég- és csúcspontja a szentmise. Azt élem meg, átimádkozott terembe lépek be, amit a Lélek tölt be” – köszöntötte Ternyák Csaba érsek, a szentmise főcelebránsa és szónoka a közösséget.

A szónok elsőként a napi evangéliumhoz, a vak Bartimeus történetéhez kapcsolódott. Megszólaltatta a vak ember gondolatait. „Egyedül vagyok. Szabad-e túlkiabálnom a tömeget? Olyan sokan vannak Jézus közelében, fel tud figyelni az én vakságomra? Számítok én neki, számíthatok én rá? Szeretnék a közelébe kerülni, de amikor összeszedem a bátorságom, többen is csendre intenek. Össze tudom szedni magam, hogy még hangosabban kiáltsak” – éli meg Bartimeus. Látja, mennyien körülveszik Jézust, ott vannak a tanítványok, a Mesterhez ragaszkodó tömeg. Ma is hasonló a helyzet. Sokan vagyunk Jézus körül, papok, püspökök, tanítók. „Nem vagyunk-e az akadályai annak, hogy az emberek eltaláljanak Jézushoz?” Bartimeust a szüksége teszi képessé arra, hogy Jézushoz kiáltson, és a hite teszi lehetővé, hogy segítséget kapjon. Hiányozhat a fizikai, de a belső látásunk is, hogy helyesen irányítsuk életünket. Jézus akkor tud csodát tenni, ha hittel közeledünk – figyelmeztetett a főpásztor.

Ma itt is az Életet, a „nagybetűs” életet kérjük Jézustól. Ennek keresése hatotta át egész napunkat – fogalmazta meg az érsek a közös emberi vágyat, és azt a bizonyosságot, hogy ebben a keresésben Isten nem hagyja magára az embert, vezetőt küld neki, a Szentlelket. A Lélek erejével, az Egyház életében, a szentségek rendjében találjuk meg az életre vezető utat. „A szentségek végigkísérnek bennünket az egész életen. A Szentlélek felnyitja a szemünket, táplál minket a szentségekben, melyek mint jelek vezetnek.” A főpásztor egy hasonlattal élt: a közlekedési táblák is jeleznek, megmutatják, merre és mennyit kell megtennünk a célunkig. A szentségek is jelek, de azok azonnal megvalósítják, amit jeleznek. „Mintha ránéznénk egy útjelző táblára, és már abban a pillanatban ott is vagyunk, ahova igyekszünk. A szentségek hatékony jelek, mert Krisztus valóban bennük van, általuk vezet minket a Szentlélek” – tanított Ternyák Csaba. A Szentlélek vezetésével tudjuk megélni kereszténységünket, aki „rendbe és ráncba szed” minket, közösséggé formál az Egyházban. „Bennünk is a Lélek működik, és indít sugallataival a jóra. Megmutatja, mit tegyünk, hogy elvigyük az emberekhez az örömhírt. Elindít az úton, hogy ne akadályai, hanem segítői legyünk annak, hogy a szükséget szenvedők kiáltása eljusson Jézushoz. „Kérjük a látás, a belső látás, a Lélek szemével való látás kegyelmét tőle.”

Homíliáját Lattaquié Ignatiosz metropolita gondolataival zárta: „Szentlélek nélkül távoli az Isten, az evangélium holt betű, az Egyház egyszerű szervezet, a tekintély uralkodás, a misszió propaganda, az istentisztelet emlékek fölidézése, és a keresztény cselekvés rabszolgamorál. De őbenne: a kozmosz fölemelkedik, és nyögve szüli az Országot, a feltámadott Krisztus itt van, az evangélium életerő, az Egyház szentháromságos közösség, a tekintély szabadító szolgálat, a misszió pünkösd, a liturgia emlék és elővételezés, az emberi cselekvés megistenült.”

A szentmise véget ért, de Ternyák Csaba tanítása a Szentlelket hívó ének segítségével még inkább a szívekben marad. Lassan ürül ki az Aréna, nehezen szakadnak el az emberek, itt tartaná őket a zene-ének, de a buszok visszaindulnak. 

A találkozó  „csúcsélmény” – mondja Kunszabó Zoltán. – Megerősít, feltölt. Az ima, a Szentírás olvasása, a szentmise és a közösség segít abban, hogy két csúcspont között, a hétköznapokban is kitartson az itt nyert lendület.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír