Az egybegyűlteket Makláry Ákos, a szervezet elnöke köszöntötte. A Teremtés könyvét idézve kifejtette: Istennek nem az volt a szándéka, hogy az ember uralja és művelje a világot, hanem hogy művelje és őrizze. A teremtésvédelem a keresztényeknek nemcsak a környezetről, hanem a teljes teremtett világról szól. A teremtésvédelem átfogó szemlélet, a krisztusi életforma része.
A kereszténység mint életforma mindig, minden körülmények között cselekvésre ösztönöz. Az élet védelme isteni parancs, és ez egyet jelent az egész teremtett világ védelmével – szögezte le nyitóbeszédében Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, területfejlesztési miniszterhelyettes. Véleménye szerint olyan kereszténydemokrata fordulatra van szükség az Európai Unióban, amely szem előtt tartja Robert Schuman intelmét: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Csak azoknak a nemzeteknek van jövője, amelyek a kereszténydemokrata elvek mentén haladnak.
Nehéz időszak elé nézünk, de bízva Istenben, kitartva a hitben mondjunk igent az életre, és cselekedjünk együtt egy kereszténységében és a demokráciában megújult Európáért – zárta gondolatait a politikus.
Az Isten által teremtett világ tökéletes – fogalmazott Székely János szombathelyi megyéspüspök, aki a teremtésvédelem fontosságát Noé bárkájával szemléltette. Az ember kizsákmányolta a természetet, s ennek következménye volt a vízözön.
Napjainkban a menedék az Egyház lehet, ahol közel élhetünk a harmóniához – mondta a főpásztor. – A szeretet igéjét kell követnünk, hogy megőrizzük ezt a világot. Az emberiség szűk felső rétege fölözi le a javak nagy részét. Azonban
tudományos kutatások bizonyítják, hogy a mennyiségi gyarapodás nem hozza meg a minőségi boldogságot.
Székely János hangsúlyozta: megmaradásunk záloga a szeretet.
Balog Zoltán református püspök szerint feladatot kaptunk Istentől, aminek teljesítése kötelességünk, hiszen mi vagyunk Isten titkainak sáfárai. A sáfár közvetít a gazda és a rá bízott emberek között; értenie kell, hogy mit akar a gazda, ezért közel kell lennie hozzá és mindazokhoz, akiket rá bíztak: így lehet jó közvetítő. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke kiemelte: fontosnak tartja, hogy jobban hallgassunk az igére, hiszen addig lesz keresztény Egyház, amíg őrizzük a fundamentumokat.
Miért szükséges a teremtésvédelem? – tette fel a kérdést Zlinszky János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. – Mert a természeti erőforrásokból való kivétel destabilizálja a világunkat. A felelősségünk nem egyenlő.
Nem a hétmilliárd ember teszi tönkre a természetünket, hanem a felső egymilliárd. Nincs jó állapotban az a Magyarország sem, amit gyönyörködve nézünk.
Csak az igazság tesz szabaddá a helyes cselekvésre – szögezte le az előadó. Ferenc pápát idézve hozzátette: Súlyos bűn, ha gyávák vagyunk, hogy nem kelünk védelmére.
Zlinszky János egy tizenhét pontból álló európai programot mutatott be a természet megmentésére, amelyre büszkék lehetünk, mert, mint fogalmazott, a magyarok nélkül ilyen formán nem született volna meg. Mély testvéri szeretettel kell lennünk a teremtett világ felé, ajándékként kell rá tekintünk, amelyet egy szeretett személytől kaptunk.
Aki a teremtés védelme mellett áll, az nem rombol, nem pusztít, hiszen az a szeretet ellen van. A szeretet nem többet akar, hanem jobbat
– zárta előadását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Nagy István agrárminiszter az aszály okozta problémákra hívta fel a figyelmet, mely egyaránt jelen van a mezőgazdaságban és az ember lelkében is. Meglátása szerint az elmúlt időszakban a kihívások megszaporodtak. Az istenhívők egy-egy pillanatra ki tudnak lépni a körforgásból, le tudják lassítani lépteiket. Mindennap fel kellene tennünk magunknak a kérdést: Megtettem-e mindent, ami tőlem tellett? Jól sáfárkodtam-e a tehetségemmel? Tudok-e örülni annak, amim van? Ha pozitív válaszokat tudunk adni magunknak, nemcsak számadásunk, de a hétköznapjaink is könnyebbé, a hétköznapok pedig az ünnepekhez hasonlóvá válnak. Ha nap mint nap megújulunk, alkalmas eszközök lehetünk Isten kezében ahhoz, hogy tehetségünkkel jól sáfárkodva betölthessük hivatásunkat.
Földi-Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagja a teremtésvédelmen belül az élet védelmét hangsúlyozta. Ferenc pápát idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy „az életvédelem minden keresztény természetes hivatása”. Az élet mellett csak szeretettel és empátiával érvelhetünk, nem népszerű, mindenki által elfogadható érvekkel, hanem az igazsággal.
Az egészség megroppanása és a kapcsolatok szétesése között szoros összefüggés található
– mondta előadásában Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. – Az egészségügy a kapcsolatok művészete. Ám mind az egészségügy, mind a kapcsolatok kríziseken mennek keresztül, ezért a legfontosabbnak a kapcsolatok ápolása – annak érdekében, hogy fenntartható legyen egészségünk.
Az előadások elérhetőek a KÉSZ YouTube-csatornáján és honlapján.
Szöveg: Puskás Veronika
Forrás: KÉSZ
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria