Felföldi László püspök Nagymaroson: A megújulás nem az oltárnál, hanem a családi asztalnál kezdődik

A szentmise elején hosszan vonultak az oltárhoz a püspökökkel együtt koncelebráló papok. A liturgia megkezdése előtt Dobszay Benedek OFM, a szervezőstáb vezetőjeként köszöntötte a főcelebráns Felföldi Lászlót, aki egy szerény, de az Egyház sokszínűségét jelképező ajándékot vehetett át: ferences papírtasakban egy pannonhalmi sört.

A szentmisén részt vett Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is.

„Mindnyájunk élete azon múlik, hogyan vagyunk benne jelen” – fogalmazott a szentmise bevezetőjében Felföldi László pécsi megyéspüspök. Az egybegyűlt fiatalokat arra kérte, ne gondolkozzanak semmin, csak próbáljanak meg jelen lenni. „Csöndben, fejben, szívben.”

Mert amit a Szentlélek ma át akar nekik adni, azt meg fogják érezni, meg fogják érteni, és azt kell majd magukkal hazavinni. A találkozó utolsó órájának, a szentmisének ez a titka.

Szentbeszédének elején a főpásztor azt javasolta, utalva az angyali üdvözlet Szent Lukács könyvéből elhangzott evangéliumi szakaszára: üljünk mindannyian Mária lábaihoz. Majd arra kérte két másik jelenlévő püspöktársát, hogy röviden ők is szóljanak a résztvevőkhöz.

Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának emeritus vezetője háláját fejezte ki a megjelent fiatalokért, és különösen az elmúlt tíz évért, amikor az ifjúságot szolgálhatta. Mint mondta, gondolkodásának, imáinak fő irányvonala az volt, hogy „olyan elköteleződésre és felelősségvállalásra képes fiatalokat neveljünk, akik vállalják az Istentől kapott hivatást és küldetést.”

Beer Miklós azt kérdezte a jelenlévőktől: rajta kívül ki az, aki már ötven évvel ezelőtt is részt vett a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón? Örömét fejezte ki, hogy újra itt lehet a fiatalok körében – utolsó papi éveit Nagymaroson töltve. A ajándékul a hűséget kívánta a jelenlévőknek.

A főcelebráns pécsi megyéspüspök ezután mosolyt csalva a fiatalok arcára, megjegyezte: „Ennyit akartam mondani.” Komolyra fordítva a szót így folytatta: Jézus a pédabeszédeiben sosem fejtette ki a gondolatokat, nem mondta meg „a tutit”, ezzel arra sarkall minket, hogy gondolkozzunk. A világ épp az ellenkezőjét követeli tőlünk: azt, hogy „ne legyen önálló döntésünk, ne találkozzunk senkivel, ne tegyünk fel kérdéseket, ne legyen bennünk vágy, álom, vízió.” Csak éljük le az életünket, mint egy rabszolga, és akkor nem lesz velünk semmi baj.

Jézus viszont azt szeretné, hogy legyenek saját gondolataink, tegyünk fel kemény kérdéseket, induljunk el és keressük az utunkat akkor is, ha netán zsákutcába keveredünk, vagy tévedünk.

A mai napot meghatározza Magyarok Nagyasszonya ünnepe és Mária igenje, a találkozás, a közösség, a növekedés és a misszió gondolata. E találkozó mottója: „Újuljatok meg!” – az emberi életnek és a házasságnak is ez az alapja; ami nem éled újjá, meghal.

Időnként meg kell állnunk, hogy kimondjuk: jó az út, amin eddig jöttünk, de most többet vár tőlünk az élet

– folytatta a főpásztor. Az Egyház létében most jött el az a különleges pillanat – és a ti kezetekbe adatott –, hogy meg kell újulnia. „Semmi baj a múlttal, se a jelennel, viszont az élet, a Szentlélek, és ez a világ most mást: többet, jobbat, szebbet vár.” A régi módszerrel, a régi úton maradva ezt már nem lehet megadni. Erre az óriási kihívásra kell most válaszolnunk. „Barátaim, ti mind értékesek vagytok Jézus számára... Ne feledjétek, hogy senki sem veheti át helyeteket a világ történelmében, az Egyház történelmében: senki sem veheti át helyeteket! Senki sem képes arra, amire csak ti vagytok képesek” – idézte Ferenc pápa budapesti Papp László Sportarénában mondott szavait a püspök. 

Nem az a kérdés – amit oly sokan feltesznek –, hogy hiszünk-e Istenben. A lényeg az, hogy elindulunk-e vele az úton.

A Szentírásból merítve, a hit kapuján átlépve kell Istennel útra kelnünk, ahogy Mária tette, aki az angyali üdvözlet után Erzsébethez indult. De vigyázzunk, mert nagyon sokan vannak körülöttünk, akik hisznek, imádkoznak, templomba is járnak, de egyetlen lépést sem tettek még Istennel – hívta fel a figyelmet a főpásztor.

Az elindulást egy fontos találkozás követi: kell, hogy legyen valaki, akivel őszintén tudunk beszélni hitetlenségünkről, és aki megvallja nekünk, hogy ő is küzd ezzel. Mária számára Erzsébet volt az egyetlen ember a földön, akivel meg tudta beszélni: nem érti az angyal szavait. Mindketten Isten csodáját hordozták magukban, ezért fontos az ő találkozásuk. 

Amikor férfiak és nők, fiatalok és egész családok maradtak ki az Egyház életéből, akkor nem pusztán létszámban lettünk kevesebben, hanem üzenetek és gondolatok maradtak el. „Az Egyház megújulásában nem egyszerűen azért van szükség rátok, hogy elmondhassuk, milyen sokan voltunk Nagymaroson. A ti személyes tanúságtételeitekkel a Krisztust keresőknek azt üzenitek: neked is merned kell jelen lenni” – folytatta Felföldi László.

A világ, amelyben élünk, nagyon éhes és szomjas. Jézus azt mondja: ti adjatok nekik enni, hogy ne koldusok legyenek. Szent II. János Pál pápa sok-sok évvel ezelőtt megfogalmazott próféciája most itt él velünk: „Ne féljetek Krisztus körül összegyűlni és elfogadni az ő hatalmát. (...) Sokszor bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert. (...) Alázattal és bizalommal kérlek benneteket: hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi.” Ezt kell nektek megvalósítani, a mindennapi életben, megtalálni a családban és az Egyház közösségében.

Amikor a templomok elkezdtek elcsendesülni, először a férfiak, majd a fiatalok, aztán a családok mentek el, de ez a folyamat nem ott kezdődött. Elvesztettük a családi asztal szentségét, biztonságát és éltető örömét.

„A megújulás tehát nem a templom oltáránál, hanem a családi asztalnál kezdődik. A hit kapuján át kell elindulni, egymásra találni, és együtt lenni – kérlek benneteket kezdjétek ezt el!” – szólította fel az összegyűlteket a püspök. Nem kell csodát tenni, semmi rendkívülit. Ahogy a tékozló fiú történetéből megtanulhattuk, az édesapák felelősek azért, hogy a család együtt legyen az asztalnál, „idegen” – tévé és telefon – nélkül. Ha ezt nem tesszük meg, ne csodálkozzunk, hogy a gyerekek elmenekülnek.

„Kedves fiatalok, ebben a becsapott virtuális világban merjetek nagyon vagányak és bátrak lenni” – buzdított a püspök. – Ha találkoztok, egymásra figyeljetek és ne vegyétek elő a telefont. Merni kell előre lépni ebben a kérdésben, mert akkor megértünk valamit abból a gazdagságból, amit Isten nekünk szánt. A megújulást vagy mi valósítjuk meg, vagy elveszítjük magunkat és egymást is.

Mária igenje mögött ott voltak a szülei, Szent Anna és Szent Joachim, akik megtanították őt az Istenre való nyitottságra és valóságra. Ezért kell a különböző korosztályoknak találkozni, beszélgetni egymással. Ferenc pápa mondja: „A nemzedékek szövetsége elengedhetetlen. A társadalom, ahol az idősek nem beszélgetnek a fiatalokkal, a fiatalok nem beszélgetnek az idősekkel, a felnőttek nem beszélgetnek sem az idősekkel, sem a fiatalokkal, az egy meddő, jövő nélküli társadalom, amely nem előre tekint, hanem önmagát nézi.” Ebből kell kilépni. 

Sámuel történetét ámbár a gyerekeknek tanítjuk, a felnőtteknek szól. A fiatal fiú háromszor ment oda Éli főpaphoz, aki így tanította meg Sámuelt az Istenre figyelni.

Ha érzed, hogy az Isten szólított, akkor válaszolj: „Szólj Uram, hallja a te szolgád”. Ha ezt nem tanítjuk meg a gyerekeknek – hittanórán, a templomban, a családi asztalnál –, akkor semmit nem tanítottunk meg.

Ez Mária igenjének is a lényege. Szent Pál apostol bár sokat tanult Istenről, mégis a lényeg a damaszkuszi úton tört fel a szívében: Uram, mit tegyek? Mit akarsz, hogy legyen tovább? 

Egy találkozás, egy igen, egy közösség, amiben növekednünk kell – ebből születik meg az, amiért vagyunk és élünk, a misszió, a küldetés, a tanúságtétel, a hit túlcsordulása. Ha tudunk találkozni egymással a családi asztalnál és Isten oltáránál, akkor megértjük a közösség titkát, akkor mint tanítványok merünk és akarunk növekedni a hitben, a szeretetben és a szolgálatban, akkor lesz tanúságtételünk, és sok embert el tudunk vezetni arra a pillanatra, amikor felismeri az emberi szív legnagyobb gazdagságát, és egyszer csak megérti: Istennek fontos vagyok, pótolhatatlan és válaszolnom kell. Szólj Uram, hallja a te szolgád – zárta szentbeszédét Felföldi László pécsi megyéspüspök. 

A szentmise végén bevonultak a Gyerekmaros résztvevői. Ma 296 gyermeket engedtek Jézushoz, akiket közel 50 önkéntes segített a nap folyamán. Brückner Ákos Előd OCist feltette nekik a kérdést: Mit viszel ma haza? A gyereksereg egyszerre harsogta a választ: „Teljesen a tiéd vagyok, Jézusom!” 

Szerző: Nádudvari Dorottya

Fotó: Pesti Dóra, Tibély Gergely

Magyar Kurír