Geszteréden a harangok is megszólaltak, hogy a falu szülöttét püspökké nevezték ki

A kinevezést követő köszöntés során Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az 1999-ben elhunyt és Geszteréden 33 évig szolgált Kaszab Béla plébános hagyatékával, egy aranykereszttel indította útra egyházmegyés papját, Felföldi Lászlót.

„1986 júniusának végén Rómában – a papszentelést és az első szentmisét követő napokban Felföldi László atya először találkozott személyesen II. János Pál pápával” – emlékezett vissza az akkori eseményekre a Hírharang 2011-es jubileumi számában Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

„Az Egri Szemináriumban szokás volt, hogy a tanulmányok befejezéseként az újonnan felszentelt papok elzarándokoltak Rómába. Abban az időben csak háromévenként lehetett útlevelet kérni külföldre, így más-más tanár vezette az évente megismétlődő zarándoklatokat. 1986-ban én kísértem el az újmiséseket erre az útra, Felföldi Lászlót, Kelemen Istvánt és Polgári Ferencet. Rómában csatlakozott hozzánk Veres András, aki ott fejezte be tanulmányait és szintén azon a nyáron szentelték pappá. Ez a kép a pápai kihallgatáson készült. Rómába zarándokolni, a pápával találkozni mindig az Egyházhoz, az apostolok hagyományához és a Krisztushoz való hűség kifejezése.”

Felföldi Lászlónak mind fiatalkori, mind papi életét meghatározza Geszteréd öröksége.

Felföldi László első szentmiséje Geszteréden a Szent Anna-templomban. Balról: Felföldi László, Felföldi János, László püspök nagybátyja és Kaszap Béla, az egyházközség akkori plébánosa

2011-ben ezüstmiséjét az akkori szolgálati helyén, a debreceni Megtestesülés-templomban ünnepelte. Az erre az alkalomra készült Hírharang egyházközségi lap ünnepi számában Kovács Ágnes egyházmegyei sajtómunkatárs, aki szintén geszterédi, hivatásának bölcsőjéhez vezette vissza:

„Emlékszel?

A geszterédi perzselő napon vagy pirkadatkor a hajnali párában a fiatalok, szülők kíséretében, előre meg nem beszélt randevúra érkeztek napról napra a dohányföldekre. A lovaskocsin zötykölődve, apáink elnyűtt, kopott, bő ujjú ingeiben − alig látszottunk ki belőle – csak arra volt időnk, és a nap vége felé már csak erőnk, hogy a dohányzsírtól ragadó fekete kezünkkel integessünk egymásnak azt mosolyogva: »látom, Te is boldog vagy…«

Ismertem a szüleidet, a geszterédi életedet, tudom, a vakáció mit jelentett a faluban, hogy a kortársainkkal nem a strandon, hanem nap mint nap a szántóföldeken találkoztunk…

Persze jó szüleinktől szabadidőt is kaptunk, azt is »célirányosan«, szeretettől vezérelve, amikor végre tiszta ruhát ölthettünk magunkra, és ismét (lehettünk úgy nyolcan, tízen) randevúra érkeztünk a templomba. Nemcsak a vasárnapi, hanem a hétköznapi mise utáni nyári esték hangulata tiszta ruhában, tiszta lélekkel üdítően hatott ránk, és élményekkel vértezett fel a következő nehéz napra, amikor a beszélgetések, hallgatások zavarát gondolhattuk át, vagy újraélhettük, újranevettük és terveztük a »templomos”« nyári estéket a dohánysorok között, egyedül maradva a véget nem erő kemény munkával.

Azóta sok idő eltelt, minden megváltozott. De a gondolat ma is onnan, a sorok közül indul, ahol erő, elszántság, kitartás lett a fizetségünk, és a kemény fizikai munkában a lelkünk is megizmosodott egy életre. A szigorú, keresztény nevelésben csak a szeretetet éltük meg, és hoztuk magunkkal apáink akaratát, anyáink szívósságát, a kimondott szó erejét, ami azt jelentette, ami. Nem többet, és nem kevesebbet.

Ez lett a Te örökséged is, amelyben a legtöbbet, a leggazdagabbat kaptad: kitartást a feladatban, egy letisztult elmét, nyitott szívet, amelyben félreérthetetlenül meghallottad Isten hívását, hogy az »igen«-ben is hűseges maradj.

A 25 év egy állomás, egy számadás, lehetőség az elrugaszkodásra, nem tudni meddig még, de az örökségből futja bőven. Az elmúlt években újra »munkatársad« lettem a püspöki hivatalban, Debrecenben.

Látom, hogy a szándék, amelyben mindig előbbre lépsz, amivel a munkatársaidnak feladatot adsz, az erő, a határozottság még most is részed. De ugyanakkor toleráns, megértő és olykor belátó vagy. Nem változtál. A munka lendülete, a véget nem erő nap dolga itt is megtalált és ki nem hagyott. »Megizmosodtál.« Ugyanazt a céltudatosságot látom rajtad nap mint nap a hivatalban, ha nem is látlak, mert megosztod magad a hivatal és a plébániád között. Van mit megosztani, energiád, hited megsokszorozódik, így bőven jut belőle mindenkinek. A sajtóiroda aktív munkatársának is tekintelek, mert soha nem utasítasz vissza egyetlen televíziós, rádiós interjút vagy stúdióbeszélgetést sem. Rád mindig lehet számítani.

… De beszélgetésre most sincs lehetőség, sok a munka, az egymást érő feladat, és sokszor ma is csak egy integetésre jut idő a régi mosollyal: »látom, Te is boldog vagy…«”.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír