Halljuk meg az angyalok Betlehembe hívó szavait! – Püspöki szentmise karácsony éjjelén Győrben

Veres András püspök szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Az isteni szeretet titkának ily módon történő csodálata a földi élet és szeretet új útjaira akar elvezetni bennünket. A gyermek Jézus személyében Isten szeretetének olyan közelségét tapasztalhatjuk meg, amely mindnyájunkat az Isten és az emberek iránti szeretetünk megújítására és mélyítésére vezet. Isten oly közel jött hozzánk, hogy már nem létezik többé az a Tőle minket elválasztó távolság, amely az ember számára korábban áthidalhatatlannak tűnt.

A Betlehemi Gyermekben beteljesült a prófétai jövendölés: velünk, köztünk van Isten. 

Ugyan a jászolban csak egy szendergő csecsemőt látunk, de benne a világot teremtő Isten jött közénk. Így Isten embereket megszólító szeretetének egy olyan módját ismerhetjük meg Jézus születésében, amely belülről, a szívünk felől, az érzéseink világán keresztül akar meghódítani bennünket. A gyermek védtelensége, gondoskodást, szeretetet igénylő lénye képes legyőzni az ember ridegségét, távolságtartását, gőgjét és önteltségét.

Isten megalázta önmagát; emberré lett a mindenséget teremtő és fenntartó Isten, hogy minket kiszabadítson bűneink fogságából, és visszavezessen istengyermekségünk méltóságába.

Erre hív bennünket ma az Egyház Nagy Szent Leó pápa szavaival: „Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat! Az isteni természet részesévé lettél, vissza ne térj ismét a hozzád méltatlan régi romlottságba. (…) Ne feledd el soha, hogy Isten a sötétség hatalmából ragadott ki, és áthelyezett téged az Ő világosságába és országába.” 

Vajon miért nem ismeri fel minden ember a karácsonyi titkot? Az egyik lelki író – az egyházatyákra hivatkozva – szépítgetés nélkül leírja, hogy ennek nagyon egyszerű a magyarázata, s éppen a grecciói jelenet ad segítséget a megértéséhez.

Ámbár a Szentírásban nincs szó ökörről és szamárról, a betlehemi ábrázolásokon minden jászol mellett ott láthatók. Sőt a középkori festményeken a két állat szinte emberi arccal van megjelenítve. Véleménye szerint Izajás könyvének egy mondata adhatta ezen ábrázolásokhoz az ihletet: „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni” (Iz 1,3). 

A két állat a prófétai jelképes beszédben az ószövetségi népet jelentette, az egyházatyák véleménye szerint viszont ezen ábrázolások mögött maga az Egyház rejtőzik. Vagyis az ökör és a szamár minket, az Egyház tagjait ábrázolnak, akiknek a szent éjszakán nyílt meg a szemük, és ismerték fel a jászolban fekvő Urukat. 

Izajás próféta szavai ítéletet is hordoznak az emberi elvakultsággal szemben: az ökör és a szamár felismeri, de Izrael nem ismeri meg gazdáját… Vagyis az oktalanok – a szamár és az ökör – felismerik a titkot, az okosak viszont vakok maradnak… 

Testvérek, mi valóban felismerjük Urunkat a jászolban fekvő Gyermekben?

Lássuk csak, az első karácsonykor kik nem ismerték fel a Messiást? Heródes, a puha ruhába öltözött finom urak és az írásokat jól ismerő tudós emberek: vagyis a gőgösök és az önelégültek. Viszont felismerték – Mária és József mellett – a pásztorok és az idegenből érkezett bölcsek: vagyis az alázatosak és a nyitott szívűek.

Mi a helyzet velünk? Mi melyik csoporthoz tartozunk? Elmegyünk-e az istállóba, vagy mi finom urak, okos és művelt emberek vagyunk, akik ilyen helyre nem járnak, és ilyen dolgokban nem hisznek?  Vagy másképpen fogalmazva, készek vagyunk-e befogadni, saját életünk részévé tenni Isten alázatát és szeretetét a mindennapokban is? Nem zárkózunk-e be bűneink önteltségének, szellemi felsőbbségérzésének, vallásos önelégültségének elefántcsont tornyába?

Meghalljuk-e – nemcsak egy-két napra – az angyalok Betlehembe hívó szavait?

Fontoljuk meg a kortárs költő gondolatát: „Gyere el a jászolhoz még ma éjjel! Találkoznod kell Isten szeme fényével. Ne keress itt pompát, gazdagságot, keresd azt, ki megváltja a világot.” 

Testvérek,

kérjünk magunknak nyitott szívet és értelmet, egyszerűséget, alázatot és szeretetet, hogy eljussunk az istállóba, a jászolhoz.

Szent Lukács evangélista azt írta az első karácsony pásztorairól, hogy „hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik” (Lk 2,20).  

Kívánom Mindnyájunknak ezt a megtapasztalást a mostani szentmisében, s hazatérve a pásztorokéhoz hasonló örvendező szívet, amely vezessen minket sokáig az ünnep után is! Ámen.

A szentmise a Győri Egyházmegye YouTube-csatornáján IDE kattintva visszanézhető.

*

A szentmise végén Holy Eszter szervita nővér és hittanosai jóvoltából a Gyermek Jézus kis szobrait osztották szét a kijáratnál a családoknak, hogy hazavihessék azokat a beteg, idős testvéreknek. 

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

Magyar Kurír