Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász [akkor még] országos igazgatóhelyettese (azóta a szervezet igazgatójává választották – a szerk.) köszöntőjében felhívta a résztvevők figyelmét néhány adatra a Karitász tevékenységével kapcsolatban, így például: 16 egyházmegyei karitász, 22 szociális intézmény és 59 ezer megsegített család jelzi szolgálatukat.
Hangsúlyozta, hogy bár a számok jelentősek, mégis sokkal fontosabbak az emberek, az ő történeteik, a krízishelyzetbe került családok és a hátrányos helyzetű gyermekek.
Ghiczy László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója elmondta, hogy a rendezvény nem csupán ünneplés, hanem a szeretet, az összefogás és remény ünnepe. Az idei bálon a több vállalat által felajánlott, közel 25 millió forintból olyan gyermekeket tudnak segíteni, akik nélkülözésben élnek. Az igazgató megköszönte a főtámogatóknak a nagylelkű adományokat, valamint a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel hozzájárultak a célhoz. Emellett összefoglalta, hogy tavalyi év báli bevételéből milyen módon tudtak segíteni a családoknak: pelenkával, gyógyszerkiváltással és élelmiszercsomagokkal, tűzifával, nyílászárók cseréjével, szemüvegek vásárlásával.
Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász lelkiigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az adományokkal való támogatás olyan sokszoros termést hoz, amely sok gyermek és család életét változtathatja meg. Megköszönte a támogatók segítségét, és azt kívánta, hogy minél több gyermekhez jussanak el az adományok.
Udvardy György veszprémi érsek megköszönte azoknak a támogatását, akik adományaikkal hozzájárulnak a célok eléréséhez. Kifejtette, hogy az életben egyszerre jelen van a növekedés, az öröm, a remény és a küzdelem is, és mindezek együtt alkotják az életünket. Hangsúlyozta: a cél az, hogy segítsünk a rászorulóknak, miközben megünnepeljük a jót és lehetőséget adunk az adományozás kultúrájának előmozdítására. Az adakozás lehetőség, hogy a másikra figyelve, a másikat szolgálva, a másikat támogatva közelebb kerüljünk Istenhez.
Böjte Éva, a sümegi Hotel Kapitány Wellness igazgatója beszédében hangsúlyozta, a Hotel Sümeg társadalmi felelősségvállalásával azonosul a karitász céljaival, és örömmel támogatják azt. A helyi közösségben is aktívak, például a Várkapitány díjjal segítve a fiatalokat. Sümeg vallási és kulturális központként méltó helyszín, amely a karitász munkáját is támogatja.
Papp Imre várkapitány, a szálloda tulajdonosa bejelentette, hogy az elmúlt éveket követve, az idei bálon befolyt összeget megtoldják további 1 millió forinttal, amivel támogatják a karitász munkáját.
Az est hangulatáról egy, a világon egyedülálló és első alkalommal bemutatott lovas produkció, majd Miller Zoltán eMeRTon díjas előadó, valamint a Búgócsiga Zenekar gondoskodott.
Az est fővédnökei Udvardy György veszprémi érsek és Polgárdy Imre, a Veszprém megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke voltak.
Forrás: Veszprémi Főegyházmegye
Fotó: Veszprémi Főegyházmegyei Karitász
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria