Hogy több legyen a fény – Jótékonysági koncertet tartottak Kaposváron

Hazai – 2024. december 14., szombat | 12:00

December 6-án jótékonysági koncertet szerveztek a kaposvári Szent II. János Pál Pápa körkápolnában a Kaposvári Egyházmegyei Karitász javára. Az alkalmon Varga László megyéspüspök is részt vett. A koncertről Feketéné Szabó Márta, a kaposvári karitász igazgatójának beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

Példaértékű jótékonysági hangversenyen vehettünk részt a Körkápolnában, ahol összefogtak a tehetség fellépő művészek, az adományozó hallgatóság és a Kaposvári Egyházmegyei Karitász, hogy nélkülöző családok terhein könnyítsenek és gyermekeknek örömet szerezzenek karácsonyra.

Köszönjük az est szervezőinek, Lukácsi Enikőnek és Sábián Nesztornak, hogy hozzájárultak a jótékonyság ügyéhez.

Varga László megyéspüspök is jelen volt, aki arra invitálta a hallgatóságot, hogy miként a zene a szünetek nélkül csak lárma, úgy az adventi készület ideje alatt is időt kell adni az elcsendesülésnek, a megállásnak.

Ez az este nem csupán egy jótékonysági esemény volt. Lehetőség nyílt arra is, hogy kifejezzük, milyen fontos számunkra a mások iránti felelősség, a közösség összefogása és az együttérzés.

Hálásan köszönjük minden fellépőnek, a műsorvezetőnek és vendégeinknek, hogy megtisztelték rendezvényünket, és nekünk adták idejüket. Sosem felejtsük el, hogy segíteni jó, és minden egyes adomány egy lépés afelé, hogy a világban több legyen a fény, több legyen az összefogás, és kevesebb a nélkülözés.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria