Istennek mindig van terve az életünkkel – Szent Vendel fogadalmi búcsú Vállajon

A búcsún jelen volt Heidelsperger István, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki helynöke; a Szatmári Esperesi Kerület lelkipásztorai; Simon Miklós országgyűlési képviselő; Radnai Csaba, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának képviselője; Vilmos István, Vállaj polgármestere; a hazai és a határon túli szomszédos települések vezetői, a településeken működő német nemzetiségi önkormányzatok, egyesületek vezetői és képviselői.

A búcsúi szentmise annak a megemlékezésnek volt része, melynek keretében a szovjet kényszermunkatáborba elhurcoltak Málenkij robot című emlékművét is megkoszorúzták a falu temploma mellett. Beszédet mondott Simon Miklós országgyűlési képviselő és Vilmos István polgármester.

Januárban lesz 80 éve annak, hogy a második világháború vége felé Vállajról és a Nagykároly környéki sváb településekről közel ötezer embert – őket okolva a háborúért – málenkij robotra hurcoltak el a Szovjetunióba. Az elhurcoltak fogadalmat tettek, hogy ha hazatérnek, minden évben, Szent Vendel emléknapján, fogadalmi búcsún fejezik ki hálájukat a megmenekülésükért. Vállajon már csak Annuska néni hordozza a szenvedés élő emlékeit, de a fogadalmi búcsúkat a mai napig megtartják, mert az elhunytak hozzátartozói őrzik és viszik tovább szeretteik háláját, helyettük is emlékezve. A Szent Vendel fogadalmi búcsún és a megemlékezésen közel háromszázan vettek részt.

Illyés Csaba általános helynök a vállaji fogadalmi búcsúhoz kapcsolódóan a szentmisében az életünkben megtapasztalt megpróbáltatások értelmezéséről, üzenetéről beszélt.

Sok minden nem úgy alakul, ahogyan mi azt szeretnénk. Neheztelés van a szívünkben, ha Isten akarata más irányba formája az életünket. Akiket 80 évvel ezelőtt elhurcoltak a Szovjetunióba, hogy kényszermunkatáborban építsék a szocializmust, ők sem így képzelték el a jövőjüket. Mégis Isten gondviselése, akarata másként irányította az életüket. Vajon miért? – tette fel a kérdést szentbeszédében Illyés Csaba, majd arról szólt, milyen hatással lehet az ember életére az, amikor Istennek más tervei vannak.

A Szentírásban sokszor olvasunk arról, hogy Isten választott népe nem olyan életet élt, mint amilyet szeretett volna, de idővel rájöttek, hogy az isteni végzés a javukra szolgált. Az egyiptomi rabságból megszabadulva arról ábrándoztak, hogy végre hazamehetnek. Mégis szükségük volt arra, hogy a pusztában eltöltsék azt a néhány évtizedet, amely bár nem a fogságnak, de mégis a hontalanságnak az ideje volt. A nép itt vált ugyanis Isten népévé: a Sínai-hegynél kötöttek az Úrral szövetséget, de itt váltak egységes nemzetté is a szó igazi értelmében. Háborogtak, zúgolódtak, idővel azonban megértették annak a több évtizednek az értékét és értelmét.

Krisztus előtt mintegy 600 esztendővel aztán babiloni és asszír fogságban töltöttek 70 esztendőt. Itt már valóban fogságban voltak. Távol Jeruzsálemtől megszűnt a templomi áldozat rendje, és ott, Babilonban kialakult a zsinagógai rendszer: a Szentírás olvasása, értelmezése, ezáltal az Istennel való kapcsolattartás új módja.

2025-ben Egyházunk jubileumi évet ünnepel – emlékeztetett a szentmise szónoka –, amelyben a reményre hív meg bennünket. A jubileum az Ószövetségben gyökerezik, az ószövetségi időszámításhoz kapcsolódik. Isten ugyanis a teremtés pillanatában azt kéri az embertől, hogy hat napot dolgozzon, a hetedik nap pedig pihenjen. A hetedik nap az Isten napja legyen.

A sínai szövetségkötéskor is azt mondja, a nép hat évig dolgozzon, a hetedik legyen a sabbat, vagyis a szombat éve, amikor a föld is pihen, a hétszer hetedik évet követő évben, vagyis az 50. évben pedig jóbelt, jubileumi évet ünnepeljenek, vagyis az az év teljesen Istennek legyen szentelve, amikor megszűnik minden igazságtalanság, egyenlőtlenség. De a zsidó nép nem tartotta meg az 50. éveket, és amikor Babilonban voltak, felismerték, hogy azokért az évekért kellett fogságban lenniük, amelyeket elloptak Istentől, és így a fogság éveit kellett Istennek szentelniük.

Szent Vendel is másként képzelte el az életét. Amikor rátalált a hitre, eltervezte, hogy a két fontos városba, Jeruzsálembe és Rómába zarándokol, ám Istennek nem ez volt az akarata. Rómáig eljutott, de Jeruzsálemig már nem, visszatérve pedig németföldön remete, majd pásztor, majd újra remete lett. Végül elfogadta Isten akaratát, és annak megfelelően alakította életét.

Amikor elődeink megélték a deportálás szörnyűségeit, majd mégis hazatértek, megértették, milyen nagy ajándék ez. Ezért tettek fogadalmat, hogy minden évben Szent Vendel ünnepén templombúcsún adnak hálát a hazatérésükért. Nagykároly környékén a deportálásból hazatértek szintén fogadalmat tettek, hogy hazatérésükkor elzarándokolnak a nagykárolyi Szentháromság-kápolnába.  Boldog Scheffler János püspök körlevélben figyelmeztette őket: „A fogadalom kötelez! Amit Istennek fogadtál, azt tartsd meg, és aszerint élj!” Vállaj községe ma is emlékezik a fogadalomra, és hálát ad azoknak a nevében is, akik már befejezték földi életüket.

Kocsis Gábor plébános a szentmise végén felidézte két nemrég elhunyt paptestvér emlékét és, és hálát adott Annuska néniért is, aki az egyetlen a faluban, aki a málenkij robotból szabadultak közül él.

„Az isteni kinyilatkoztatásnak van egy dinamizmusa. Az elhurcoltak többsége is rendelkezett az Isten országa iránti érzékenységgel, és Szent Vendel is erre nevel. Magukkal hozták a szenvedés, a megpróbáltatás, a nélkülözés áldását, amelyet hazatérve kamatoztatni tudtak azáltal, hogy Isten országára irányuló érzékenységükben meglátták a nélkülözőket, a bajbajutottakat, hogy hol kell szolgálni. Tudták, hol van a helyük Isten országának építésében” – fogalmazott Kocsis Gábor plébános.

A szentmise végén ezüstmisés áldásban részesültek a jelenlévők, hiszen Illyés Csaba püspöki helynök idén ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját.

A beszámoló teljes terjedelemben ITT olvasható.

Szöveg: Kovács Ágnes

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír