Kápolnapuszta tragédiája fájdalmas emlék – Megemlékezés és imádság az áldozatokért

Ahogy minden évben, úgy március 16-án varsárnap is újra élettel telt meg, ha csak egy órára is a lemészárolt falu környéke, és az utódok által mindig rendben tartott temető. Kápolnapuszta tragédiája fájdalmas emlék, és egyben nagy történelmi tanulság is az utókor számára – immár 80 éve.

Az év 364 napján kirándulók járnak csak a Vértes egyik gyönyörű, ám drámai eseményeket átélt völgyében. Valaha, a második világháború végén, 1945 márciusában egészen más bakancsok léptek be erre a területre. Az orosz katonák először csak azzal a céllal érkeztek a száznál is kevesebb lakost számláló, apró sváb településre, hogy élelmet raboljanak a helyiektől. Kápolnapuszta lakossága ezt jelentette a csendőrségen, és a szovjetek visszatérve lemészárolták a település minden 15 évnél idősebb férfi lakosát.

Minden év március 16-án megemlékezést tartanak Kápolnapusztán, hogy az utókor ne feledkezzen meg az elkövetett bűnről, az áldozatok és családjaik fájdalmáról. Ilyenkor újra élettel telik meg Kápolnapuszta földig pusztított területe és a település temetője.

Újra zene szól, énekek német és magyar ajkakról – de csak szomorú dalok követik egymást, és virágok, koszorúk.

Az idei megemlékezésen részt vett Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője; Tanárki Gábor, a Fejér megyei kormányhivatal vezetője. Beszédet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, valamint Krausz Ferenc, Gánt polgármestere.

Az elhunytakért és az utódokért Spányi Antal megyéspüspök mondott imát.

Számos olyan történelmi megemlékezés van, amikor régi korok eseményeire emlékezünk, amelyek akár évszázadokkal korábban történtek, és csak a történelemkönyvekből ismerjük meg az eseményeket; de vannak olyanok is, amelyeknek szemtanúi vagy azok leszármazottai még köztünk vannak, és elmesélik azokat a napokat.

„Én Gánton és Csákberényben nőttem fel, és Kápolnapuszta történetét többektől hallottam – emlékezett vissza beszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. – A második ukrán front felderítői itt raboltak, amit tudtak (…) Az akkori csendőrség elfogta őket, de az egyik felderítő megszökött, és később ő hozta a falura a második ukrán front katonáit, akik kiirtották a település férfi lakosságát.

(...) a régi kertek virághagymáiból kinőnek még a virágok...

A virágok emlékeznek. Azóta sok idő eltelt, és most már nem csak a virágok emlékeznek, hanem szabadon emlékezhetünk mindannyian.”

„Amióta szabadon tehetjük, minden évben eljövünk ide, Kápolnapuszta temetőjébe – mondta Krausz János, Gánt polgármestere. – Ebben a völgyben ma pontosan 80 éve az ember elfelejtett ember maradni. Az irgalmat és az emberséget elnyomta a gyűlölet, az értelem helyét az erőszak vette át, és ártatlanok szenvedése mellett sokan váltak özveggyé, árvává. A halálra rémült civil lakosságra már csak a rettegés és a gyász maradt.

Ezen a helyen nem csupán az egyéni sorsok dőltek el vagy törtek meg, hanem egy kicsi sváb település jövője is megpecsételődött, egyetlen nap alatt. A kommunista megtorló hatalomnak még ez sem volt elég. Egy évvel később a kitelepítés sem kímélte a már egyébként is szétszaggatott családokat. (...) A múlt sebei lassan begyógyulnak, de nekünk kötelességünk emlékezni, emlékeztetni.”

Amikor az ember egy megszentelt helyre lép, megrendül a lelke. Találkozik a szenttel, megtapasztalja Isten közelségét.

Amikor az ember a bűnnel találkozik, megborzad a lelke, tapasztalja a gonosznak, a sátánnak a hatalmát, jelenlétét. Az értelmetlen pusztítás, a gyilkolás sátáni tett” – hangsúlyozta Spányi Antal püspök, majd közös imádságra hívta a megjelenteket.

Imádkozzunk ez elhunytakért, hogy Isten adjon nekik új, örök életet és mennyei boldogságot, és imádkozzunk a hozzátartozókért, üldözöttekért, hogy találják meg azt az életet, amelyet Isten nekik szánt.

De imádkozzunk a megemlékezőkért is, és azért, hogy azt, amire ma itt emlékezünk, soha ne kelljen senkinek megtapasztalnia – fohászkodott a főpásztor.

Zenével, énekekkel, versekkel emlékeztek az elhunytakra, a település egykori lakóira.

A megemlékezés végén koszorúkat és virágokat helyeztek el a jelenlévők, néma főhajtással búcsúzva a temető hősi halottaitól és a kiirtott településtől.

Forrás: FEOL; Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Molnár Károly

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír