Ki a mi Keresztelő Jánosunk? – Adventi imaestet szervezett az Egri Katolikus Egyetemi Lelkészség

Hazai – 2024. december 19., csütörtök | 10:05

A hagyományokhoz híven idén is adventi imaestre, közös szentmisére várták a fiatalokat december 11-én az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) Líceum kápolnájában, az Egri Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében. A szentmise főcelebránsa Michele Gervasoni, az eger-belvárosi főplébánia káplánja volt. A lelki programról Domán Vivien írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

A szentmise elején Muhari Máté egyetemi lelkész köszöntötte Michele Gervasonit, az eger-belvárosi főplébánia káplánját; Vízi Jánost, az Egri Főegyházmegye ifjúsági referensét és Lóczi Tamást, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisát.

Az egyetemi lelkész elmondta: az idei est különlegessége, hogy a szentmise előtt angyalbatyuk készültek. Rászoruló gyerekeknek állítottak össze karácsonyi ajándékcsomagokat az egyetemistákkal.

Michele Gervasoni szentbeszédében Keresztelő Szent János alakját állította a fókuszba.

Keresztelő Jánosra a maga korában sokan figyeltek. Ő pedig Krisztusra irányította az emberek, sőt még a tanítványok figyelmét is, és azt mondta:

Nézzétek az Isten bárányát!

A mi életünkben van-e olyan személy, aki ráirányítja a figyelmet Jézus Krisztusra? – tette fel a kérdést a szentmise főcelebránsa. – Mindenkinek szüksége van olyan személyre, személyekre, akik segítenek, hogy találkozzon Jézussal.

Ki lehet a mai életünkben Keresztelő János, vagy kik lehetnek azzá? Aki közvetítő Isten és közöttünk, aki segít nekünk keresztény hivatásunkban.

Egy olyan személy, aki megmutatja az utat Jézus Krisztus felé, az Egyház felé.

Ha jelenleg úgy érzed, hogy nincs, aki támogatna a hitedben, aki vezetne Jézus Krisztus felé, mert nem hívők a rokonaid, ne csüggedj, ne add fel a keresést! – bátorította a fiatalokat homíliájában Michele Gervasoni atya. – Mindenki életében más módon van jelen Keresztelő János. Lehet, hogy egy szentbeszédben, lehet, hogy más módon.

Legyünk nyitottak, és ne adjuk fel a keresést. Legyen nyitott a fülünk és a szívünk, mert lehet, hogy nem figyelünk eléggé a saját életünk Keresztelő Jánosára.

Hallgatunk az emberekre, akiket Isten küld az életünkbe? Isten az embereken keresztül üzen.

Isten a saját Keresztelő Jánosodon keresztül fog neked jeleket küldeni, és szólni hozzád – mondta az eger-belvárosi főplébánia káplánja a fiataloknak.

Majd arra biztatta őket, hogy merjenek meghallgatni másokat, és merjék meghallani a csendben Isten szavát.

Ezután saját hivatásáról beszélt a jelenlévőknek a tízgyermekes olasz családból származó pap, aki 12 éve szolgál missziósként Magyarországon.

Szentbeszédében az imaest mottójára is kitért: „Mester, hol laksz? Gyertek, nézzétek meg!” (Jn 1,38–39) Hol és hogyan tudunk Jézussal találkozni a mai világban? Két fő helyet emelhetünk ki: az egyik az Isten szava, a másik az Eucharisztia.

Hallgatni Isten szavát azt jelenti, hogy engedjük, hogy a mag a mi szívünkbe mint jó földbe belehulljon. Beengedjük a szívünkbe a kincset, és személyesen találkozunk Krisztussal.

Ha Isten nem tudja megérinteni a szívedet személyesen a homíliában, akkor a pap szava, az én szavam nem ér semmit

– emelte ki szentbeszédében Michele Gervasoni. – Figyeljünk, hallgassunk, és engedjük, hogy Isten megérintse a szívünket a szavain keresztül.

A másik találkozási pont az Eucharisztia. Egyetlen keresztény hivatás sem ér semmit, ha nincs személyes kapcsolat Istennel. Keresztény hivatásunk lényege a személyes kapcsolat. Keressük a Mestert, figyeljünk az életünkben jelen lévő Keresztelő Jánosokra, és ápoljuk a személyes kapcsolatot Istennel – zárta tanítását Michele Gervasoni.

A szentmisén a Talentum ének- és zenekar szolgált.

A program szeretetvendégséggel ért véget.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Szepesi Áron, EKKE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria