Korunk kihívásai, gyerekeink veszélyeztetettsége – Rubovszky Rita előadása a KATTÁRS-on

Rubovszky Rita a D50 Rendezvényközpontban a katolikus oktatásról, nevelésről rendezett tudományos konferencia egyik szekcióüléseként a Gyermekvédelem – Diákjaink állapota és védelme címmel tartott előadást. Ebben arra mutatott rá, hogy az evangélium erejében van esélyünk arra, hogy a világ előtt is példaértékű utat, megoldást mutassunk fel.

Rubovszky Rita előadásában egyszerre szólalt meg a tanár, a pedagógiai szakértő, a világot mélységeiben értő és figyelő felnőtt, a keresztény ember, valamint a gyerekéért aggódó anya. Az előadáson jelen volt Erdő Péter bíboros, prímás is.

A Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetője áttekintette, amit a Magyar Katolikus Egyház az utóbbi tíz-tizenöt évben a gyermekvédelem területén tett. Hosszú volt a felsorolás, ismertette, hogy sokan – egyházmegyék, iskolák, szerzetesrendek – sokféle módon valóban jelentős lépéseket tettek. Az egyházi eredmények között vannak olyan képzések, melyek felkészítik arra a pedagógusokat, hogy fölismerjenek mindennemű bántalmazást, a gyermek méltóságának megsértését. Létrejöttek továbbá olyan szabályzatok, amelyek kijelölik a keresztény felnőtt ember etikai határait a rászoruló, védtelen kiskorúval szemben. Vannak emellett olyan bejelentő felületek, amelyek a védelemhez vezető utat nyitják meg.

Rubovszky Rita előadásában bemutatta azokat a  folyamatokat, melyek oda vezetnek, hogy gyermekeink, a Z és az azt követő generációk tagjai veszélyeztetetté, áldozattá válnak, még gondoskodó családokban, egyházi iskolákban is.

„Kardfogú tigrisek” leselkednek rájuk ugyanis: a ma ideáljait különböző tartalomgyártók kreálják.

Ideáljuknak teszi meg a piac a „nemtelen” popénekest, a homoszexuális öreg divattervezők által 15 éves fiúméretre alakított női divatot, a botoxozott, kacsacsőrű emlősére emlékezető szájat, a géllakkot a nyolcéves kislány kezén tele kemikáliával, szelfi-énben kiteljesedő politikust, papot. „A gyerek pedig nem tudja megkülönböztetni, hogy melyik az illető valódi, és melyik a szelfi-énje, s ha kiderül róla, hogy az egész hazugság, a gyerek ezt nem tudja feldolgozni” – figyelmeztetett az előadó.

Veszélyben van a gyerek? Igen. A gyerekek magányosak és elbizonytalanodtak, sokszor kezelhetetlenek, megközelíthetetlenek, evészavarral és ijesztő mentális nehézségekkel küzdenek.

Miután velünk, felnőttekkel nem tudnak szóba állni, ezért különböző tartalomgyártók martalékai lesznek, amelyek a közösségi platformok algoritmusai alapján másodpercenként mérik fogyasztási szokásaikat

– adott látleletet az előadó. – Megfelelési kényszerük arra vezeti őket, hogy a közösségi médiában megjelenő tartalmak alapján építsék fel énjüket, a szelfi-ént, és ezzel az őket kihasználó piac teremtette ideáloknak felelnek meg. Gyarmati Éva oktatáskutató szerint az agy az alapján épül fel, hogy milyen tapasztalatokat szerez, tehát őket ez az ingerkörnyezet határozza meg.

Az előadó kutatások, felmérések adataival igazolta állításait. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint a 18 év alatti korosztály átlagos napi képernyőideje 234 perc, azaz közel 4 óra. A képernyő előtt töltött idő 60 százalékát a közösségi médiára és az egyéb kommunikációs alkalmazásokra fordítják. A kapott tartalmakat pedig nem maguk választják, hanem az algoritmus adja eléjük. A WHO adatai szerint az 5–19 éves gyermekek 22 százaléka szenved mentális problémában.

Az internet kora tehát példátlan kihívások elé állít minket. Ezek a kihívások újfajta gondolkodást és megközelítést igényelnek, Hans Zollner gyermekvédelemmel foglalkozó jezsuita teológus és pszichológus szerint ebben a korban a hitelesség az egyik legnagyobb érték, így kötelességünk felülvizsgálni a hatalomhoz, a pénzhez való viszonyunkat, és ütköztetni az evangélium üzenetével.

Rubovszky Rita rámutatott: szabályozásokat kell hozni, de ez nem elég. Katolikus hitünk alapján az ember méltóságát istenképiségében látjuk, eszerint a gyermek méltósága nem immanens; nem függ tértől, időtől, társadalmi helyzettől. Az evangélium erejében valóban esélyünk van arra, hogy ezt a világ előtt is példaértékű módon felmutassuk. Ehhez szükséges, hogy istenképünk ne tekintélyelven alapuljon, hanem a szerető Istent, a szerető Egyházat mutassa.

A Szentírás arra tanít, hogy a gyermekek védelmének biztosítása az egész közösség feladata, mindenkié, nemcsak azoké, akik kifejezetten velük foglalkoznak.

Az előadó számos bibliai példát hozott, hogy Isten mindenféle embert felhasznál arra, hogy biztosítsa egy gyermek túlélését. Ezt a közösségi felelősséget értjük gyermekvédelem alatt.

Ahhoz, hogy ne a gyorsan fogyasztható „pszichobiznisz” diktálja a közbeszédet, a politikai narratívákat és a jogalkotást, nagyon fontos lenne arra törekednünk, hogy összeérjenek a kutatók, a gyermekpszichiáterek, a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek és az egyházak által felismert és kidolgozott megoldási stratégiák – hangsúlyozta a Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetője.

Sajnos a mára jellemző médiazaj leginkább kedvezőtlen színben mutatja be az Egyház társadalmi felelősségvállalását, holott a Katolikus Egyház olyan bölcsődéket, óvodákat és közoktatási intézményeket vesz át, amelyek nagyon nehéz szociokulturális helyzetben próbálnak értéket közvetíteni, és az intézmény révén igyekszik megtartani a családokat az adott településen. Ezzel az Egyház valóban életet ment, és azok a tanárok, akik ezeken  a helyeken dolgoznak, „nem az elitbe és a kényelembe állnak bele” – igazolta állítását a Debrecen-Nyíregyházi, a Nyíregyházi és Miskolci Egyházmegye példája alapján.

Mire van tehát szükség? – tette fel a kérdést az előadó, majd olyan válaszokat adott, melyekből a katolikus oktatás minden felnőtt érintettje – szülő, tanár, pap – meríteni tud. Ferenc pápa nyomán azt fogalmazta meg, „nagyobb globális tudatosságra és odaadó vezetőségre” van szükség. Olyan fórumokra, képzésekre, ahol együtt próbálunk gondolkodni, ezért ezek mélyebb emberi és lélektani reflexióra késztetnek bennünket.

Nagyon fontosak lennének a szülői edukációs programok, hogy a szülők sem az internet és a bulvársajtó diktálta szelfi-énjüknek akarjanak megfelelni, hanem merjenek vezetni, tiltani, biztonságot adni.

Milyen viszonyulást várnak el a gyerekek? Először is azt, hogy ne ítélkezzünk, mutassuk meg, miért figyeljenek ránk, és azt, mi miért hasznos nekik, és miért higgyenek nekünk. Tekints partnernek! – várja a gyermek, miközben szüksége van a vezetésre. Mi, felnőttek pedig legyünk felnőttek, és ne attól féljünk, hogy miről beszélünk a fiatallal, hanem attól, ha nem beszélnek velünk – mutatott rá Rubovszky Rita.

Szükség van valódi kapcsolatokra, valódi beszédre, közösségre, odafordulásra, partnerségre. „Figyelnie kell a gyermekekre igazán, őszintén, minden mást félretéve szülőnek, tanárnak, atyának, szerzetesnek. Meg kell hallgatnunk őket, beszélgetnünk kell velük.” Fontos a közösség a plébánián, az iskolában, de ugyanígy a kemény tanulás és a biztonságos elvárásrendszer is. Szükség van programokra, mint például színjátszó kör, énekkar, felkészítő foglalkozások, nyári táborok. Kellenek emellett kifejezetten lelkiségi programok, lelkinapok, lelkigyakorlatok.

Az igazi kulcsszó: az együttlét. Minden biztonságot adó otthoni szabály, felvállalt és megbeszélt szülői és iskolai konfliktus biztonsági kaput jelent.

Nem célravezető az idealizált laissez-faire (hadd történjen, ahogy történik – a szerk.) vezetői magatartás, mert erőtlen, elbizonytalanít, és agresszívvá teszi a gyereket, hiszen nem tud mit kezdeni azzal, hogy kontrollálatlanul omlik rá a piac kísértéshalmaza a közösségi médián keresztül, de a szülei ahelyett, hogy irányt mutatnának, állandó választás elé állítják: Mit kérsz enni? Hova akarsz járni iskolába? Mit szeretnél csinálni hétvégén? – és a kérdések mérhetetlen szorongást váltanak ki benne.

Végül az előadó óva intett attól, hogy a gyermekvédelmi szabályozási rendszerrel lebontsuk azt az ősbizalmat, ami a gyereket egészséges kapcsolatra készteti, nem sodródhatunk bele ugyanis egy embertelen, eljárásközpontú világba.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír