Krisztus a jövőnk! – Esti beszélgetés Gödön Ferenc pápa apostoli látogatásáról

Hazai – 2024. november 25., hétfő | 16:17

December 24-én elkezdődik a 2025-ös szentév, mely kegyelmi idő mindannyiunknak. Miközben az imádság évében készülünk a jubileumi évre, sokszor eszünkbe jut az a kegyelmi idő, amikor Magyarországon láthattuk vendégül Ferenc pápát 2023. április 28. és 30. között. Ezekre a napokra, a lelki ajándékokra fogunk emlékezni a szervezőkkel a felsőgödi Jézus Szíve-plébánián december 2-án.

Kecskemét, Szentendre, Budapest-Terézváros, Kiskőrös, Veszprém, Velem, Szombathely, Solymár után Gödön is találkozhatunk jövő héten hétfőn, és együtt emlékezhetünk Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatására. Beszélgetünk a pápalátogatás kulisszatitkairól, gasztronómiai meglepetéssel is szolgálunk, és a pápalátogatás díszkötete kedvezményes áron megvásárolható lesz a helyszínen. Tartson velünk, találkozzunk Gödön!

A találkozás és a közös emlékezés a felsőgödi Jézus Szíve-plébánián lesz (Göd, Bozóky Gyula tér 2.) december 2-án, hétfőn 18 órától.  

A kerekasztal-beszélgetés során feleleveníti emlékeit Zalányi-Zolnay Eszter, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának protokolliroda-vezetője, Sebő Balázs, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága sajtóosztályának vezetője, Sümeghy Kata, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága sajtóosztályának munkatársa és  Merényi Zita, a Magyar Kurír és a pápalátogatás fotósa. 

A beszélgetést a kötet felelős kiadója, Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője vezeti.

Az eseményre különleges gasztronómiai meglepetéssel is készülünk.

A beszélgetés végén a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható a pápalátogatás díszkötete.

A kötethez Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa írt előszót, melyben úgy fogalmaz: „Ez a kiadvány értékes lehetőséget kínál arra, hogy a szemet gyönyörködtető képeken és a szívet megindító szavakon keresztül újraéljük Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legemlékezetesebb pillanatait,

a Szentatya legfontosabb tetteit és gondolatait, melyek üzenetet hordoznak Szent István földjén nemcsak az ország, hanem elsősorban a Katolikus Egyház jövője szempontjából.

Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának céljáról és jelentőségéről szép összefoglalást adhat az a bejegyzés, amelyet a Szentatya a köztársasági elnök asszonynál tett látogatása alkalmával írt az emlékkönyvbe Magyarországról, ebből a »történelemben és kultúrában gazdag« országból, illetve hogy »Budapestről, a hidak és szentek városából egész Európára gondolok, és azért imádkozom, hogy – egységben és szolidárisan – korunkban is a béke háza és a befogadás próféciája legyen«. Ferenc pápa a nyitottság és a remény üzenetét akarta felmutatni Európa történelmének e nehéz időszakában, amely minden bizonnyal tele van kihívásokkal a keresztény hit számára.”

*

A kötethez írt ajánlójában Tóth Tamás, a pápalátogatás általános koordinátora, a díszkötet felelős szerkeszője rámutat: „Fontos, hogy örömmel és hálával emlékezzünk a csodára, amelyet az apostoli látogatás alkalmával átélhettünk, azonban ahhoz, hogy ez ne csak három napig tartson,

az is szükséges, hogy a Szentatya gesztusai és szavai minél több helyre eljussanak, és minél több embertársunknak közvetíthessék az evangéliumi örömhírt: Krisztus a jövőnk!

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a látogatás idején az ifjúságpasztorációért felelős püspök ajándékokat adott át a pápának a Papp László Sportarénában, egy focilabdát Puskás Ferenc aláírásával, egy magyar találmányt, a Rubik-kockát és egy üveg tokaji aszút.

Ebben szeretne segítségül szolgálni ez a gazdagon illusztrált kiadvány, amely egyidejűleg hálatelt emlékezés és szerény biztatás: az események hátterének rövid bemutatása, az elhangzott köszöntők és tanúságtételek szövegei, de legfőképpen a pápa tanítása egyszerre emlékeztetnek bennünket az apostoli útra, és kínálják fel annak a lehetőségét, hogy engedjük tovább növekedni magunkban a magyarországi látogatás kegyelmeit.”

*

A díszkötet többek között bemutatja az apostoli látogatás előzményeit, a szervezés egyes fázisait, és teljes terjedelmükben olvashatók benne Ferenc pápa magyarországi tartózkodása idején elmondott beszédei, valamint a hozzá intézett köszöntők és az elhangzott tanúságtételek. A kiadvány végén a látogatás érdekességeibe is bepillantást nyerhetünk.

A díszkötet végül, de nem utolsósorban a hála, a köszönet és az elismerés hangján szól a tisztelt Olvasóhoz, és megnevezi mindazokat, akik aktívan segítették e történelmi látogatás létrejöttét.

A kiadványt Baranyai Béla gondozta. A szerkesztésben közreműködött: Ernyey Áron, Fritzné Tőkés Éva, Kuzmányi István, Sebő Balázs. A borítótervet Sümeghy Kata készítette. A kötetben található számtalan magas minőségű kép Lambert Attila, Merényi Zita, Wágner Csapó József, Turjányi Tuzson és Zuggó Zsolt munkáját dicséri.

A Krisztus a jövőnk – Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon című díszkötet a könyvbemutató idején a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható. Megrendelhető az Új Ember online könyváruházban, illetve megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9–18 óráig).

Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila, Zuggó Zsolt

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria