A pályamunkákon hitoktatók dolgoztak együtt saját maguk által meghatározott létszámú és életkori összetételű csoportokkal, vagy egy, a család és Szent József személyének témája köré szervezett tematikus táborban, vagy pedig külön összejövetelek alkalmával. Az így született munkák alapján készültek el a szintén közös tevékenység keretében – családi vagy plébániai kisközösségi vagy egyéb összefogással – összeállított elektronikus portfóliók.
Az október 31-i határidőre beküldött pályamunkákon összesen 258 gyermek és családja dolgozott Bánréve, Miskolc-Vasgyár, Sátoraljaújhely, Szerencs, Törökszentmiklós, Vatta és Vámosgyörk plébániáihoz, illetve a Don Bosco-nővérekhez csatlakozva.
A portfóliókat bemutatták az Egri Főegyházmegye Facebook-oldalán, ahol november 5. és 14. között összesen 2790-en szavaztak a számukra legszimpatikusabbnak tartott portfólióra. Ettől a szavazástól függetlenül a főegyházmegye szakmai zsűrije is kiválasztotta azt a portfóliót, amelyet tartalmi elemei alapján példaként állít az egyházmegye hívőközössége elé.
A közönségszavazatok alapján az első helyezettnek járó 150 000 forintos jutalmat a Segítő Szűz Mária Leányai nővérek egri Don Bosco Oratóriuma; a második helyezettet megillető 100 000 forintot a vámosgyörki plébánia óvodáscsoportja; míg a harmadik helyezés 50 000 forintos díját a vámosgyörki plébánia iskoláscsoportja nyerte.
A főegyházmegye módszertani különdíjával járó 150 000 forintos jutalomban a vattai plébánia csoportja részesült.
A programban részt vevő valamennyi gyermek névre szóló érseki dicsérő oklevelet kap, amelyeket helyi ünnepségek keretében a területileg illetékes plébánosok adnak át.
Forrás: Főegyházmegyei Kateketikai Konzultációs Iroda/Egri Főegyházmegye
Fotó: Egri Főegyházmegye Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria