18. alkalommal rendezte meg az Ófalu lakosságát megszólító közösségi rendezvényét a Boldog Salamon Kör a békásmegyeri Szent József Házban. Kézművesek, vásárosok, könyvárusok portékái mellett a művészeti csoportok előadásai, a Kincső Néptáncegyüttes, a hittanosok karácsonyi műsora és a helyi, ófalusi színkör segítették a felkészülést karácsony ünnepére.
Az ünneplés szentmisével kezdődött. Szili András, a Szent József-templom plébánosa advent harmadik vasárnapján a napi evangélium alapján Jézus és János kettősét állította homíliája középpontjába. „János tanítványain keresztül érdeklődik Jézus felől. Meglepőnek érezhetjük kérdését, hiszen ismeri Jézust, mindig róla beszélt, az Ő eljövetelét hirdette. Jézus nem ütközik meg. Válaszol, jelezve, helye van a kérdéseknek. Nem kéri ki magának, hanem érzékeli az alkalmat, és megvallja messiási küldetését, melyeket igazol cselekedetei által, és megfordítja a helyzetet. Ő kezdi el igazolni Jánost, János prófétai küldetését, s mutatja ezzel, aki Őt megvallja, arról ő sem feledkezik meg.” Szili András rámutatott arra, bármennyire is „népszerű” volt János – sokaság követte életvitelét és hallgatta tanítást – ezt sosem a maga javára fordította, hanem mindig a Megváltóra, az igazság megvallására. Róla szólt egész élete. Ma hogyan hallgatjuk Egyházunk igehirdetését? Érzékeljük-e, hogy igehirdetése kiállás az isteni igazság és szeretet mellett? – tette fel a kérdést. Tanítását gyakorta érezzük népszerűnek és tetszetősnek, máskor éppen ellenkezőleg. Részben mert nehezen érthető, mert roppant áldozathozatalt tőlünk elvárni látszó. Más, mint a világ támasztotta finomkodó, olykor megalkuvó, máskor hamis, megint máskor csupán érzelmi alapon szerveződő ideológiák, amit semmiképpen nem a teljesebbre törekvő szeretet és béke, mint elvárások diktálnának. Hogy az igehirdetést megértsük, alázat kell. Hit, hogy elfogadjuk. És láthatjuk, bizonyosság is, még Jánosnak. Jézustól. János tőle várta a megerősítést, ő az, akihez fordult. Napjainkban is leginkább a hiteles forráshoz való fordulás segíthet. Mellette pedig az alázat, ha ez nem is igazán népszerű” – zárta gondolamenetét Szili András.
Évek hosszú során át hagyomány volt, hogy az ófalusiak betlehemessel készültek az Adventi koszorúra. Kezdetben buzai betlehemessel léptek a közönség elé, három évvel ezelőtt azonban változtattak. Őrizve a hagyományt, mégis megújítva az ősi játékot. Gallai Máté, a Boldog Salamon Kör elnöke így fogalmazott: „Nem lekicsinyelve a hagyomány erejét, hogy a karácsonyi történetet bemutató archaikus játék évről évre változatlan formában is képes megszólítani az embert, úgy éreztük, itt, városi környezetben kell valami újdonság. Ezért kértük fel Gyimesi László költőt, írót, színpadi szerzőt, hogy ismerjen meg minket, ófalusi színjátszókat, és írjon nekünk betlehemest.”
Így született meg három évvel ezelőtt előadásuk, amit tavaly újra színre vittek, idén pedig ismét új darabot kaptak a szerzőtől. Gyimesi László dramatikus feldolgozása párbeszédes, énekes játékra épül. Követi az eredeti történetet, a szereplők itt is eljátsszák a Jézus születéséről szóló bibliai eseményeket, átadják ajándékaikat, jókívánságaikat. De most a szereplők nem a pásztorok, hanem állataik szólalnak meg, akik mintegy magukra öltik gondozóik – például a gulyás, juhász, kanász, szamárhajcsár, ludas – személyiségét. Így teszi egyedivé Gyimesi László a történetet. Elmaradhatatlan játékukban a humor, de az ünnep lényegéről is üzennek közönségüknek.
„Menjünk most, emberek, tegyük a dolgunkat, / Munkánk révén lehet boldogabb a holnap. / Szól benn a jászolnál az ünnepi csengő, / Ugye, mind megtesszük, ami megtehető” – búcsúznak.
A színkör ötlete négy éve született – meséli Nagy Zsolt Kálmán színész, aki összefogta az amatőr társulatot. „Az előadásra való készület az adventünk szerves részévé vált. Számomra ez a tökéletes színház modellje. Az alkalom szüli az előadást. Az előadók megkeresik a szerzőt, aki együtt dolgozva a szereplőkkel megteremti a szöveget. A befogadó közönség már várja a darabot, így valósul meg az előadás, és megy át szívekbe-lelkekbe az üzenet.”
Gyimesi László betlehemese díszleteinek és jelmezeinek elkészítésében Perger László, a Veres Péter Gimnázium rajztanára segítette a színkört.
Békásmegyer-Ófalu lakossága előtt lejátszódott a karácsonyi történet. A játék felelevenítette a betlehemi kisded emlékezetét, láttatni engedte „gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, ahogyan a jászolba helyeztetett, és ahogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán” – fogalmazta meg Joseph Ratzinger Ökör és szamár a jászolnál címmel, mennyire fontos, hogy átélve a születés eseményeit meg tudjuk érteni a karácsony titkát.
Fotó: Szent József Ház
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria