Mennyire sodródunk a korral? – Megkezdődött a családkongresszus Máriabesnyőn

A kongresszust a Benyus Testvérek Kamaraegyüttesének koncertje nyitotta meg. A tíz testvérből álló szimfonikus együttes múltja több mint harminc évre tekint vissza. Negyven unokával és öt dédunokával együtt alkotják a családi kórust – mutatta be magukat az alapító édesapa, Benyus Sándor. „Volt, hogy nehéz volt, de terhes soha. A Szűzanyára bíztuk magunkat, kértük, erősítse meg hitünket. Ez az, ami éltet bennünket” – tekintett vissza a 86 éves családfő.

A kongresszus közel száz résztvevőjét Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntötte. Szinte minden egyházmegyéből, még a nagyszombati főegyházmegyéből is érkeztek házaspárok, papok, szerzetesek, a család ügyéért elkötelezettek.

A főpásztor a konferenciát megnyitó beszédében elmondta: „A közelmúltban Vácott tartotta közgyűlését a Katolikus Családszervezetek Európai Szövetsége (Federation of Catholic Family Associations in Europe – FAFCE) »A család Európa kincse, a szeretet civilizációjának központja és szíve« mottóval, melyhez mi hozzátettük, Magyarországé is. A család életben és egészségben tartói pedig ti vagytok, nektek köszönjük, hogy Krisztus szándéka szerinti építjük a családokat.”

Férfit és nőt végképp eltörölni – Miért veszélyes a genderideológia a családokra? címmel Krúdy Tamás újságíró, kommunikációs szakember, hatgyermekes édesapa tartott előadást.

Elsőként megmutatta, hogy az utóbbi években a katolikus családokban is megvan az érintettség: Mit kezdjen egy katolikus fiatal magával, aki melegnek érzi magát? Mit tegyen egy nő, ha megkérdőjelezi saját identitását? Előadásában arra próbált választ adni, hogyan közelítsük meg mindazt, amit a genderideológia magával hozott.

Az előadó sokkoló tényeket közölt arról, milyen helyzeteket teremt a genderideológia szerinti gondolkodás a világban, mely egyes országokban a jogalkotás szintjén is megjelent. Így például pubertásgátló hormonokat adhatnak 9 éves gyerekeknek, akiknél nemi diszfóriát (elégedetlen, nyugtalan állapot – a szerk.) észlelnek. 16 éves korban a fiatal kérheti a nemi átalakító műtétet, és több segítséget kap, aki átesik ilyen műtéten, mint aki konverziós terápiát igényel. Kanadában odáig mentek el, hogy 5 év börtön róható ki annak a pszichológusnak, aki a saját nemmel való megbékélésre ösztönöz.

Krúdy Tamás áttekintette, honnan, milyen lépésekben jutott el főként az angolszász világ idáig, és mely faktorok eredményezik, hogy a genderideológiát valló kisebbség hangja olyan hangos. Hivatkozott kutatásokra, melyek szerint nem létezik „meleg gén”, ma már az a narratíva, hogy nem beszélünk a szexuális irányultság eredetéről, csak elfogadjuk létezőként. A folyamat során a szexuális irányultság, orientáció, identitás fogalmát kezdték használni a biológiai nem helyett. A genderidentitás szerint az ember nem születik férfinak és nőnek, hanem azzá válik, identitását az határozza meg, miként viszonyul ezekhez a kategóriákhoz. Pszichológusok és pszichiáterek embereken kísérletezve alkották meg elméleteiket, hamis adatokkal sokkolva a társadalmat.

A világ arra számított, hogy az Egyház alkalmazkodik, de VI. Pál 1968-ban kiadott Humanae vitae  kezdetű enciklikájában megerősítette az Egyház tanítását.

A folyamatokat tekintve megállapítható: uralkodóvá vált a felfogás, hogy az ember rendelkezhet a saját teste felett, ő az élete ura. Ezt hangosítja ki a közösségi média, és végtelen lehetőséget ad a kontroll nélküli önkifejezésre, melyben az ember célja, hogy rá figyeljenek, elfogadják, hogy úgy érezze, az egész világ körülötte forog.

„Tudnunk kell, nem neutrális médiumról van szó, mely arra van kitalálva, hogy a felhasználó minél több időt töltsön vele” – hangsúlyozta Krúdy Tamás, és figyelmeztetett: tudatosítanunk kell ezt a tényt,

ez a világ átalakítja a gyerek világlátási képességét, sőt az érzékelését is. „Ezt csak a család tudja visszafordítani.”

Egyensúlyvesztés, kiégés – megújulás címmel Dabóczi Kálmán előadása egyszerre adta a téma elméleti megalapozását, nyújtott az Egyház szerepéről, jelenlétéről, kommunikációjáról továbbgondolásra érdemes meglátásokat, és egyszerre volt tanúságtétel, a férj, a hétgyermekes édesapa, a felsővezető, az egyházi szervezetekben elnökként, tagként szolgáló férfi mélyen személyes vallomása.

Dabóczi Kálmán így vallott magáról: „Két közgazdász-, egy jogi diploma, közgazdász doktori fokozat. Jól csengő nevű munkahelyek, jól fizető vezetői pozíciók. Harmincévesen egy kisebb gyógyszerkutató cég vezérigazgatója voltam, 20 éve felsővezetői pozíciókat töltök be. 45 évesen elértem a szakma csúcsára, az ország fővárosának teljes közlekedési rendszeréért feleltem.” A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke, a MÉCS Családközösség elnökségi tagja, számos más szervezet, közösség tagja, aki szükségét érzi, hogy rendkívüli helyzetekben – mint a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború – önkéntesként erőn felüli szolgálatot vállaljon. Mindemellett hét gyermeket nevel; férj-, családapai szerepének prioritást ad. A Krisztus-követés élete vezérfonala, ez az alapja minden tevékenységének.

Dabóczi Kálmán előadása témáját széles kontextusba helyzete. Elsőként a hatékonyság kérdését vetette fel. Ez az a cél, amire törekedve szembemegyünk a kiégés lehetőségével. Mikor vagyunk hatékonyak, miben szeretnénk hatékonyak lenni vezetőként, szülőként, Krisztus-követőként, tehát egymással konkuráló területeken? Hogyan mérjük hatékonyságunkat?

A hatékonyság nem azonos a hatásossággal, eredményességgel. Elérem-e a kitűzött célt, megvan-e a kívánt eredmény, és ennek eléréséhez milyen erőforrásokat használtam fel – ezt kell minden esetben felülvizsgálni.

A tetterő és tenni vágyás azonban újabb és újabb feladatra hív. A nagy teljesítmény és a hatékonyság hajszolásban „minden jó szándékú próbálkozás ellenére az ember szellemileg, lelkileg, érzelmileg, mentálisan kifárad. Ez vezet el a kiégés veszélyéhez, melyet általános kimerültség, megfelelési-bizonyítási kényszer hatására az egyén saját lelki-fizikai szükségleteinek háttérbe helyezése, elhanyagolása; közömbösség, az empátiás készség visszafejlődése, fásultság, visszahúzódás, depresszió, belső üresség érzése, reménytelenség, alacsony önértékelés; negatív, cinikus, rosszindulatú kommunikációs stílus tünetegyüttese jelez.

Dabóczi Kálmán arra figyelmeztetett, súlyos kérdéseket kell megválaszolni: Mi fér bele az életünkbe, a sok lehetséges szerepből mennyi tevékenységet zsúfolhatunk bele? Életidőmet kikre és mire fordítom? Mik a teljesítményre ösztönző mozgatórugóim? Saját életére tekintve azt az általános emberi vágyat látja a dolgok gyökerében, hogy az embert a mérhetetlen szeretetéhség, elismerés, figyelem utáni vágy sarkallja újabb és újabb aktivitásra.

Mindezzel alapvetően nincs baj, hiszen az evangélium is hatékonyságot vár az embertől, Jézus is a talentumok megsokszorozását, sőt kockázatvállalást kér. De tisztában kell lennie az embernek azzal, mi van a teljesítménykényszer mögött. Fél, hogy lemarad valamiről? Isten, önmaga, a másik ember felé hajtja a teljesítmény? Mi alapján dönti el, hogy hány dimenziós legyen az élete? Mennyire tudatos? Sodródik, vagy a Gondviselésre hagyatkozik?

Hogyan felelhet erre a jézusi hívásra jól az ember? Dabóczi Kálmán számára az útmutató a Krisztusra figyelő élet. Hat kérdésre felel meg egy-egy tevékenység bevállalásakor: Ott vagyok-e, ahol lennem kell? Azt és akkor teszem-e, amire most szükség van? Úgy és annyit teszek-e, amennyi elvárható tőlem? Azokkal teszem-e, akikkel együtt kell lennem? Az egyensúlyba kerüléshez szükséges, hogy az ember „visszalépjen az alapvonalra”, megtalálja a személyes és valódi istenkapcsolatot, a személyes töltődés forrásait: a napi imát, szentmisét, évente a férfiak Exodus-lelkigyakorlatát, a lektori szolgálatot, hajnali szentírásolvasást, elmélkedést, a családi imákat, a hálaadásra alkalmat adó ünnepeket, az imádkozó családok plébániákat átívelő imaközösségét.

A kiégés fejben dől el, az egyensúlyt és a töltekezés forrását pedig a szívben találjuk meg.

Nem érzelmi, pszichológiai, önszuggesztív technikákra van szükségünk, hanem csendre a kereszt tövében, az Oltáriszentség előtt. Minden onnan ered, ott nyer értelmet. Minden erő onnan származik”

– vallja Dabóczi Kálmán.

A résztvevők nagy örömmel fogadták Bíró László püspököt. Marton Zsolt szívélyes szeretettel üdvözölte visszatérő elődjét.

Bíró László az ünnep jelentőségéről beszélt a család, a munka, az idő kontextusában. A püspök szerint kezdjük elveszíteni az ünnepet, a vasárnapunkat vagy a pihenés vagy a szórakozás uralja. Az időnk nem strukturált, sodródunk, nem éljük meg sem az idő vertikális, sem horizontális dimenzióját. Vertikálisan Istennel, horizontálisan egymással összekapcsolódva tudjuk megélni az idő kegyelmi voltát, a kronoszban a kairoszt.

Az ünnep megállás, melyben egységbe kerül a múlt, a jelen és a jövő. Gyakorlata egzisztenciális kérdés, mert távlatot ad az életnek. „Ha ünnepeljük a vasárnapot, mely christophania, mi magunk is átváltozunk”

– a házaspárokat minőségi idők kiszakítására biztatta Bíró László.

A kongresszus fakultációkban adott lehetőséget arra, hogy a résztvevők aktuálisan fontos témákban tudjanak elmélyedni. A Családi Életre Nevelés (CSÉN) program a gyakorlatban Hortobágyiné Nagy Ágnessel, Hogyan mérgezi a pornó a gyerekünket és mit tehetünk ellene? témában; Dulácska Csillával, Titkos küldetés, interaktív felvilágosító foglalkozás 10–13 éves fiúknak témában és Rézné Vitus Csilla vezetésével képezte az első tematikus blokkot.

A második tematikus egységben az apa-fia kapcsolattal Bedő Imre és Krúdy Tamás vezetett fakultációt; Új eszköztár a családoknak való segítségnyújtásban címmel a bizdramagad.hu weboldalt mutatta be Pethesné Dávid Bea; Fejleszt vagy rombol? Okos eszközök tudatos használata címmel pedig Pécsi Rita vezetett beszélgetést.

A napot szentségimádás és kötetlen beszélgetés zárta.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír