Merre, hogyan tovább az oktatásban? Készek-e az egyházak többet vállalni?

A Keresztény–Zsidó Tanács konferenciája az október 7-i szentföldi tragédiáról való megemlékezéssel kezdődött. Balog Zoltán református püspök, Radnóti Zoltán főrabbi és Székely János püspök a 122. zsoltár elimádkozásával fohászkodtak a békéért.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Keresztény–Zsidó Tanács (KZST) jelenlegi elnöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke köszöntőjében a konferencia címéhez – Hagyományból épített jövő – kapcsolódott: a hagyományt „élő kőtáblákra” kell írni, embertől emberig jut el. A műveltség átadásával „értékeket, emberséget, tízparancsot, hitet és reményt” akarunk átadni – hangsúlyozta.

Radnóti Zoltán főrabbi arról beszélt, hogy a Tóra két szót használ a tanulásra. Az egyik azt fejezi ki, aki tanul, elmélyül valamiben, analizál, átgondol, s ezáltal eggyé válik azzal, amit elsajátít. A másik szó arra ösztönöz, „ismételve tanuld, legyen rendszeres számodra”. A főrabbi rámutatott, ha valaki akár napi öt percet tölt szent iratok olvasásával, az kötődéssé válik számára.

Balog Zoltán református püspök azt fogalmazta meg, a tanítás Isten parancsa. Amikor Isten azt kéri tőlünk, „add tovább, beszéld el”, bízik abban, hogy képesek vagyunk ezt az általa legitimált módon megtenni. A tanítás embertől emberig történik, azt adjuk át, amit kaptunk, ami minket formált, megújított. „Élni kell tanítani, akkor adunk a legtöbbet” – mutatott rá.

Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetemi docense Paul Tillich, a 20. század egyik lejelentősebb evangélikus teológusa nyomán az oktatás három jellegét különböztette meg: A technikai oktatás készségek, képességek fejlesztését, az egyes mesterségekre való tanítást jelenti. A humanista jelleg az emberben rejlő mindenféle egyéni és társas lehetőségek kibontakoztatásának fejlesztését célozza. A beavató oktatás pedig a „lét titkába”, az életkérdésekre adott vallási szimbólumok világába kíván bevezetni. Ez utóbbi az a terület, ahol az egyházi iskolának meghatározó szerepe lehet. Az előadó hangsúlyozta, a beavatás mikéntjére kell rákérdeznünk: Milyen beavatást kínál az egyházi iskola, meg tudja-e szólítani a diákokat? Képes-e megmutatni, hogy az ember létkérdéseire adott válasz a vallási szimbólumokban található? Kodácsy-Simon Eszter szerint az egyházi iskola akkor tud kapaszkodót nyújtó választ adni a létkérdésekre, ha a vallási szimbólumok „túlmutatnak mind a felekezeti, mind a nemzeti, mind más határokon”.

Ezt a következtetést látszik igazolni az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszéke által, az előadó közreműködésével végzett feltáró vizsgálat is Hogyan van jelen a három oktatási forma az iskolákban? címmel. A három felekezet iskoláit látogató 37 diákkal készített mélyinterjú összegzéseként a kutatók azt látták, a diákok számára a sokszínűség – a közösség heterogenitása, a vallási, tanári hatások, a szociokulturális háttér, a kritikák, a kommunikáció sokszínűsége – tud  személyes erőforrássá válni. Az egyházi iskola akkor fog mindennél nagyobb értéket adni diákjainak, ha a létkérdések felszínre tudnak kerülni, találkozás jön létre a vallási szimbólumokkal, és az iskola – Tillich szavaival – „túl tud tekinteni saját határain, hagyományain”.

Darvas István főrabbi, a Bét Jehuda (Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem) zsinagóga rabbija azzal a kérdéssel indított, mit jelent vallást tanítani, lehet-e vallást – még kérdésesebb, hogy lehet-e hitet – formális vagy informális keretben tanítani. A judaisztika oktatása a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola gyakorlatában főként a hagyományok megismertetését jelenti. A korábban Anna Frank nevét viselő gimnáziumban a holokauszt és egy politikai ideológia vallásüldözése következményeivel szembenézve kellett felépíteni a „zsidóság szellemi otthonát”. A gyerekek vitték haza a szülők által elfeledett tudást, ők vitték el szüleiket a zsinagógába. Ma azt a célt fogalmazzák meg, hogy a judaisztika oktatása nem lehet pusztán ismeretátadás, a Jiddiskeitnek  „tükröt kell tartania” a diák elé, mely megmutatja, hol tart az életben, milyen problémákon gondolkodik, mely tényezők alakítják életmódját, életterét, és határozzák meg affinitását. Az évet a zsidó hagyományok ünneplésével kísérve kívánnak „attitűdöt, közösséget” nyújtani, és  egyfajta „szerethető élettel” megismertetni a tanulókat.

Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője Katolikus oktatás napjainkban címmel adott összefoglalót a katolikus iskolarendszerről. Az alap célkitűzés ma is az, amit 1977-ben a Katolikus Nevelési Kongregáció megfogalmazott: a teljes ember művelése, a rendszeres és kritikus tudás – bölcsesség – átadása. Ezt törekszik követni ma Magyarországon 43 katolikus fenntartó intézménye, (intézményi központok, önálló intézmények száma összesen: 359, intézményegységek száma összesen: 782 – a szerk.) amelyekben 142 090 diákot nevel 14 330 pedagógus, akik közül 339 szerzetes és pap. Ezzel a katolikus oktatás a teljes oktatási paletta 8,3 százalékát fedi le. A katolikus jelenlét sokszínű, az óvodától a gyógypedagógiáig minden területen tart fenn az Egyház intézményt, jelen van a kistelepüléseken, küldetésének tartja a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását. Elkötelezett abban, hogy az „átlaggal igényesen foglalkozzon”, és részt vállaljon a szakképzésben is.

Bruckner László, a Református Oktatási Szolgálat igazgatója Református felelősség és szerepvállalás a magyar oktatás közfeladataiban címmel tartott előadásában elmondta, egyháza 206 intézményt tart fenn, 63 ezer diákkal foglalkozik. Jelen van olyan térségekben – Magyarország északkeleti régióiban –, ahol „fokozott felelősségvállalással” tartozik az egyház. Oktatási eredményeiket különböző mérések igazolják: 2019-ben a kompetenciamérések alapján a legjobb eredményeket mind matematikából, mind szövegértésből a református iskolák tudták felmutatni. S bár a legjobb családi háttérrel a református diákok rendelkeznek, a legnagyobb hozzáadott értéket is iskoláik nyújtják tanulóik fejlődésében. Az előadó kritikusan rámutatott, szembe kell nézniük azzal, hogy intézményeikben a legalacsonyabb a hátrányos helyzetű gyerekek aránya.

Összefoglalóan azt a kérdést tette fel: Készek vagyunk-e tovább növekedni? Az egyházi fenntartói jelenlét 18 százalék a közoktatásban. Szervezetfejlesztőkre hivatkozva azt állapította meg, érdemi, tartós hatást a társadalomra akkor érhetünk el, ha a részarány legalább 25 százalék lesz. „Gondolati fordulóhoz értünk. Mostani viszonyunk az oktatási feladatokhoz: missziót végzünk, melyhez az oktatás kiváló terep. Ha vállaljuk a növekedést, akkor már arról lesz szó, hogy az egész társadalom számára fontos és általa számonkért közfeladatot látunk el, melyben lehetőségként ott a misszió. Kérdés, mit vállalunk fel ebből mi, magyarországi egyházak.”

Szilánk Zsuzsa, a Maimonidész Zsidó Gimnázium operatív igazgatója egy induló, hangsúlyosan vallásilag elkötelezett gimnázium útját mutatta be. Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség intézménye nyolc évvel ezelőtt, tizenegy diákkal kezdte meg működését. Mára hatosztályos, angol két tannyelvű ortodox zsidó gimnáziumként színesítik az oktatási palettát. „Asszimilált zsidó családokat akarunk megszólítani, ahol már a szülők sem kaptak zsidó nevelést. Célunk, hogy megismertessük a zsidó hagyományt, pozitív élményt nyújtsunk róla. Tanárok, szülők, diákok együttműködésével nevelünk. A működésünk évei azt igazolják, ha a diák támogató közegben, személyes figyelmet kapva nő fel, megváltozik az élete. A stabil zsidó öntudat, az istenhit, a közösség biztos alapot tud adni” – fejtette ki az operatív igazgató.

Székely János zárszavában méltatta az „együtt gondolkodás” értékét: Mindannyian a fiatalok neveléséért küzdünk, alapvető értékeket akarunk átadni. „Nemcsak használni akarjuk a világot, hanem megérteni, miért vagyunk, hogyan kellene élnünk. Ezt kell tanítanunk iskoláinkban.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír