MI és jog – Kerekasztal-beszélgetés a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézete diákműhelyében

Hazai – 2025. március 12., szerda | 11:18

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézet (TVKI) Genezis Kiválósági Diákműhelye március 5-én Budapesten a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásainak környezetjogi, alkotmányjogi és teremtésvédelmi kérdéseiről szervezett kerekasztal-beszélgetést.

A PPKE Jog- és Államtudományi Karának (JÁK) Környezetjogi Tanszéke és a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete (TK JTI) közreműködésével tartott program címe A mesterséges intelligencia alkalmazásainak környezetjogi és alkotmányjogi metszete – fenntarthatósági kérdések az algoritmikus alkotmányosság korában volt.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az MI-alkalmazások szabályozásai antropocentrikus szemléletűek, léteznek olyan alapvető irányok és etikai elvek, amelyek alkalmazásában globálisan egységesség rajzolódik ki. Egyetértettek a validálás fontosságában, az emberi tényező teljes kiesését vitatva. (A validálás itt azt jelenti, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásának helyességét, megbízhatóságát, pontosságát ellenőrizni kell – a szerk.)

Tahyné Kovács Ágnes docens, tudományos főmunkatárs (PPKE JÁK TVKI) a beszélgetéshez munkadefinícióként rögzítette, hogy az MI olyan nagy mennyiségű adattal feltáplált technológia, amely képes a külvilággal kommunikálni, és nem pusztán a célzott következtetést tudja végrehajtani, hanem attól eltérő, más következtetésekre is képes.

Felidézte Ferenc pápa teremtésvédelmi vonatkozású megnyilatkozásait a témában. A teremtésvédelem kérdéskörét négy részre bontotta: az egyes embert és a társadalmat érő hatásokra, valamint a természetes környezetet érő hatásokra a szoftverfejlesztés és a hardverek alkalmazása terén. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a szabályozási lehetőségek vizsgálatára koncentráltak.

Szentgáli-Tóth Boldizsár tudományos főmunkatárs (HUN-REN TK JTI) rámutatott, hogy kutatócsoportja az MI egyre növekvő társadalmi szerepére vetíti rá az alapvető jogokat, és felmérik, hogy mikor kockázatos, illetve mikor előnyös az MI használata. Kifejtette, hogy ebből a szempontból a tisztességes eljáráshoz való jog, a szólásszabadság és az egészséges környezethez való jog emelhető ki és vizsgálandó. A soft law („puha jog”, nem kötelező érvényű ajánlások, iránymutatások – a szerk.) területéhez tartozó számos etikai kódex jelent meg, az EU MI-rendelete viszont maga a hard law („kemény jog”, kötelező érvényű jogszabályok, rendeletek – a szerk.). A bírói jogalkalmazás ugyanakkor kiforratlan, szükség van a bíróságok számára használható tesztek kidolgozására.

Petruska Ferenc alezredes, egyetemi docens (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Eötvös József Kutatóközpont, Vallás és Tárasadalom Kutatóintézet) rávilágított, hogy az MI egy metajurisztikus (jogon kívüli – a szerk.) jelenség. Olyan páratlan képességekkel rendelkezik, amelyek nehézzé teszik a jogi szabályozását. Multiplikátorként is tud működni (vagyis az MI kibővíti és megsokszorozza az emberi teljesítményt – a szerk.), amit az ember saját képességeivel már képtelen követni és utolérni. Négy olyan vonását bontotta ki példákkal illusztrálva, amely miatt az ember nem versenyképes vele: autonómia, gyorsaság, folyamatos terhelhetőség és a rendkívül széles kontextusablak. (Ez utóbbi kifejezés azt jelenti, hogy az MI képes hatalmas mennyiségű információt kezelni, ami túlmutat az emberi kapacitáson: gyorsan és hatékonyan tud feldolgozni nagyszámú adatot, és képes átlátni azokat az összefüggéseket, amelyek az emberi agy számára túl bonyolultak lennének –  a szerk.) Megmarad viszont az emberi tudás jelentősége és szükségessége, hiszen az MI promptolása (utasítások bevitele az MI rendszerébe – a szerk.), az eredmények validálása és kommunikációja elképzelhetetlen szaktudás nélkül.

Kecskés Gábor docens, tudományos munkatárs (Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, HUN-REN TK JTI) hangsúlyozta, hogy az MI nem veszi el a jogászok munkáját, hanem várhatóan az azt jól használó jogászok számára jelent majd versenyelőnyt. A szaktudás megőrzése fontos, hogy a felhozott eredményt tudjuk hatékonyan értelmezni. A porosz vasúti törvényt említette; ahogy a vasút létezését a társadalom akceptálta, elképzelhető, hogy az MI jelenlétét is el tudja majd fogadni és alkalmazni tudja az új technológiát. A környezetjog – amelynek területe nagyrészt soft law által lefedett – jó analógia lehet az MI szabályozására. Az államok széttartó szabályozása dacára a környezetjogi alapelvek egységet tudnak teremteni. Rávilágított az elővigyázatosság elvére is, a környezet számára a tudomány aktuális állása szerint elérhető legjobb megoldást kell választani.

Tahyné Kovács Ágnes a környezetjog területéről az együttműködés elvét hangsúlyozta. Ferenc pápát idézve az algoretika (az algoritmusok fejlesztésének etikai megközelítése – a szerk.) lehet az a híd a fejlesztők, gyártók, felhasználók, döntéshozók között, amely az együttműködésnek keretet adhat.

Szöveg: Tahyné Kovács Ágnes (PPKE JÁK TVKI)

Forrás és fotó: PPKE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria