Minden erőnkből szeretni Istent és szeretni a felebarátot – Keresztény–zsidó imaóra Budapesten

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Lukács evangéliumának 10. fejezetéből olvasta fel a szeretet parancsát – „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat” –, és ehhez fűzte gondolatait igehirdetésében, amelyet teljes terjedelmében közlünk.

„A most hallott evangéliumi részletben egy törvénytudó mondja Jézus kérdésére, hogy mi a feltétele annak, hogy az örök életre jussunk. A törvénytudó valóban a Tóra két részletét kapcsolja össze sajátos formában. Jézus pedig erre válaszol mondván: Helyesen feleltél. Ebből a rövid párbeszédrészletből érzékeljük, hogy alapvetően egy úton kell járnunk, ha az Örökkévaló felé tartunk.

Az istenszeretet törvénye Mózes ötödik könyve szerint (MTörv 6,5) kissé másként hangzik, hiszen alapvetően három teljességet említ, mert azt mondja, hogy teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből kell Istent szeretni. Van olyan magyar fordítás, amely inkább az érzelmek hőfokára teszi a hangsúlyt és azt mondja: „Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből.” Az eredeti szövegben mintha nem az érzelmek hevessége, hanem a teljesség állna a középpontban. A régi bölcsek szerint teljes szívből szeretni azt jelenti, teljes gondolkodásunkkal és minden képességünkkel szeretni, teljes lélekből szeretni, arra utalhat, hogy még az életünk árán is szeretnünk kell a Mindenhatót. Minden erőnkből szeretni viszont, sokak szerint azt jelentené, hogy minden anyagi lehetőségünket ez a szeretet határozza meg. Méltán kérdezték hajdan, hogy miért kellene külön említeni az ember vagyonát, amikor a parancs már úgyis rendelkezett magáról az ember életéről? Erre az lehetne a válasz, hogy nem véletlen az utalás, mert van olyan ember, aki számára a legnagyobb áldozat, ha felajánlja az életét. De vannak olyanok is, akik a vagyonukat az életünknél is többre becsülik.

De mit jelent Istent szeretni? Ez a szeretet azt jelenti, hogy parancsai szerint éljünk (2Jn 1,6). A parancsok megtartása, amire az Újszövetség több helyen utal, a kortársak számára egyértelmű felszólítás volt az Izrael szent könyveiben található erkölcsi parancsok követésére. Az erkölcsi eszményben igen nagy folyamatosság figyelhető meg.

És itt jutunk el az írástudó válaszának második részéhez, amely a Leviták könyvét idézi: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” (vö. Lev 19,18). Így értették ezt általában Jézus kortársai és így értették a Krisztus előtti III. század görögül beszélő egyiptomi zsidó bölcsei is, akik a hetvenes fordítást megalkották. Lehetséges persze ennek az eredeti szövegnek egy másik értelmezése is: szeresd felebarátodat, mert olyan, mint te. A keresztény hagyomány ugyan az előbbi értelmezést követi, de bármelyik gondolatból indulunk is ki, a fő kérdés mégiscsak az, mit jelent felebarátunkat szeretni. Hogyan szeressük jól az embert?

Szeretni azt jelenti, hogy valakinek az igazi javát akarjuk.

De mi jó az embernek? Ki az ember? Ha egy kultúra erre nem tud a valóságnak megfelelő, reális választ adni, az aligha lehet a szeretet kultúrája. Voltak és vannak válaszok erre a különböző vallásokban és a népek hagyományában. De a legmélyebb és a legvilágosabb mégiscsak a bibliai hagyomány, amely az embert Isten képének vallja. „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” (Ter 1,26) De hogyan lehet a földi ember képmása a láthatatlan Istennek? A nyolcadik zsoltár arról beszél, hogy Isten hatalmat adott az embernek a teremtett dolgok fölött. A Sínai-hegyen pedig a Mindenható törvényt ad az embereknek. Akár az angyalok is kérdezhették volna: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla?” A törvény a szabadságot szólítja meg, Isten parancsainak megtartása pedig az örök élet útját jelenti. Tehát az ember hasonlít Istenhez, mert értelme és szabad akarata van és halhatatlan lelke, mely az örök boldogságban találja meg igazi otthonát.

Isten tehát a szabad embert úgy helyezte a világba, hogy parancsokat adott számára, mintegy használati utasításként a teremtett világhoz és az emberi közösséghez. De nem úgy bocsátott minket utunkra, mint a hajszolt szülő, aki játékot vesz a gyerekének, hogy lekösse, de ő maga nem foglalkozik vele. Az ilyen játékot a gyerekek hamar megunják. Hanem mint a jó szülő, aki szeretetből veszi a játékot és elkezd játszani a gyerekével, ahol a játék csak az eszköze, kifejezője valami nagyobbnak, a szülői szeretetnek. Amikor Isten az ember gondjára bízta a világot, nem hagyott minket magunkra. Még parancsai sem személytelenek, mert velünk van, amikor szabadságunkat jóra akarjuk használni, amikor küzdünk a saját önzésünk ellen is a nagylelkűbb, igazabb életért, vagy amikor minden képességünket felelősen latba vetve igyekszünk helytállni a ránk zúduló nehézségek viharában. Bízunk benne, hogy Isten nem hagy minket magunkra egyéni életünkben, de népünk, népeink, egyházaink életében sem. De hogy hogyan nyilvánul meg felfoghatatlan bölcsessége és szeretetből fakadó hatalmas terve a történelemben, erről félelemmel és döbbenettel csak annyit mondhatunk, hogy óriás Ő.

Ha minden erőnkből szeretjük és keressük Őt, akkor megtaláljuk magunk mellett a másik embert is és erőt kapunk, hogy Istennel együtt, az Ő kezét fogva játsszuk életünk és a történelem játékát.”

*

Frölich Róbert főrabbi Erdő Péter bíboros szavaira reflektálva emelte ki a központi gondolatot, a szeretet parancsát, az Isten és az embertársak felé irányuló szeretetét.  Istent szeretni akár az életünk árán is – erről is beszélt a bíboros, és Fröhlich főrabbi ehhez kapcsolódva elmondott egy talmudi történetet Akiva rabbiról, a rabbinikus irodalom nagy alakjáról, akit a rómaiakkal való szembeszegülése miatt kínhalálra ítéltek. A siralomházban elment hozzá egy hellenizált zsidó, aki azt tanácsolta neki: „Azért vagy itt, mert tanítottad a Tórát, Istenünket szolgáltad. Hajts fejet a rómaiak előtt és túléled.” A rabbi erre egy történettel válaszolt, amelyben a róka és a patakban úszó halak folytatnak párbeszédet. A róka kérdésére a halak elmondták, hogy a halász elől menekülnek. „Gyertek ki a szárazföldre, megvédelek titeket” – biztatta őket a róka. „Itt a vízben is veszélyben vagyunk, hát még a szárazföldön mennyivel inkább veszélyben lennénk!” – válaszolták a halak. A Tóra az életelemünk, eltávolodni tőle veszedelmes számunkra. A Tóra megtartásával mutatjuk meg, mennyire szeretjük az Istent – mondta Akiva rabbi, akit kivégeztek, mert az egész életével szerette az Istent. 

A parancs másik fele, a felebarát iránti szeretet kapcsán Frölich Róbert főrabbi a tízparancsolat törvényéből idézett: „Szeresd apádat, anyádat...” Vagyis szeresd a téged megelőző nemzedékeket. A múlt, a saját történelmünk tiszteletben tartására hív ez a parancs. Hiszen ha ismerjük a múlt hibáit, segít megelőzni, hogy megismételjük azokat. A múltban nem szerettük egymást, ember ember ellen támadt. Az emberiség akkor prosperált, amikor közös erővel mentek előre, vagyis szerették egymást. Ha megtartjuk a szeretet parancsát, azzal kimutatjuk, hogy szeretjük az Istent. Az áldott, békés élettel szeretjük Istent – zárta beszédét Frölich Róbert főrabbi.

Az igehirdetéseket követően az első imádkozó, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök az Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi által megkezdett gondolati ívet folytatta imádságában. Akiva rabbi mártírhaláláról, istenszeretetéről elmesélt egy további történetet. „Egész életemben azon gondolkodtam, hogyan tudom betartani ezt a törvényt. Most be tudom bizonyítani” – mondta a halálra ítélt rabbi, aki kínszenvedésekor a Shemát énekelve éppen akkor lehelte ki a lelkét, amikor az Örökkévaló jelzője, az „egyetlen” szónál tartott. Akiva rabbi Istene Jézus Istene és a mi Istenünk – tette hozzá Fabiny Tamás, és emlékeztetett a mártírokra, a holokauszt nemzetközi emléknapjára.

A testvéregyházak lelkészei egymást követve felolvastak egy-egy szentírási szakaszt és imádságot mondtak: Farkas Gergely református lelkész, püspöki tanácsos; Jaczkó Sándor görögkatolikus érseki helynök, parókus; Papp János, a baptista egyház elnöke; Khaled A. László metodista szuperintendens; Kriza János, a Magyarországi Unitárius Egyház püspöki helynöke; Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház unióelnöke; Földesi Tamás, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke; Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) főtitkára.

Az imádságok között az Imperfectum együttes adta a zenei szolgálatot taizéi dalokkal, Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és Tóka Ágoston orgonaművész zsinagógai énekkel, Kalász Nándor, a Rózsák terei templom kántora görögkatolikus énekkel szolgált. A bevonuláskor Horti Csanád papnövendék orgonált és énekelt.

A vallásközi imaóra Frölich Róbert főrabbi és Erdő Péter bíboros záróáldásával ért véget.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír