Nem tudsz csalódni, ha igent mondasz – Fogadalomtétel a Regnum Marianum közösségében

Hazai – 2024. december 10., kedd | 18:57

December 8-a az elköteleződés napja a Regnum Marianum tagjai számára. Idén is összegyűltek Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe alkalmából a budapesti Szent István-bazilikában, hogy szentmise keretében kétszáz fiatal első fogadalmat tegyen, a közösség több ezer tagja pedig megújítsa ígéretét, hogy „tiszta lélekkel és kitartó lelkesedéssel szolgálnak Jézus dicsőségére és testvéreik javára”.

A Regnum Marianum „népeinek” főünnepe, a fogadalomtétel és a hálaadás napja december nyolcadika, amikor összegyűlnek a kisközösségek, hogy együtt erősítsék meg összetartozásukat és elköteleződésüket. A magyar ifjúságnevelő közösség ugyanis 1902-ben csatlakozott a Mária Kongregáció világszerte elterjedt mozgalomhoz Szeplőtelen Fogantatásról Nevezett Mária Kongregáció néven.

Komoly felkészülés, gyakorta évek előzik meg a fogadalomtételt. A Regnumhoz már egészen kisgyermekként – a „Keltető” nagycsoportos kórtól fogad gyerekeket – lehet csatlakozni, és elkezdeni a közösségi életet a hétről hétre más-más család által befogadott programokon. A vendégség alkalmain játék, komoly témáról való beszélgetés, ima és vacsora a program. A gyerekek jól érzik magukat, és elindulnak a regnumi úton, mely Isten és embertársaik iránti szeretetre, szolgálatra hívja őket. A szórakoztatva nevelő, tanító közösség az elkötelezett élet útját rajzolja eléjük. Ebben mérföldkő a fogadalomtétel, melynek ünnepélyes alkalma a közösség főünnepén bemutatott szentmise.

Ezen az estén évről évre zsúfolásig megtelik a Szent István-bazilika. Összegyűlnek a „népek”, a kicsik vezetőikkel, nagy számban az ifi korosztály, és a háttérben sok szülő, akik maguk is a Regnumban nőttek fel.

Török Csenge, a Domus Mariae – Bicske, Zsámbék és Mány környéke – közösségből hozta el vezetettjeit. A felkészülésben azzal foglalkoztak, mit jelent elköteleződni. A gyerekek számára először idegen volt a fogalom, megijedtek. Ahogy megismerték a Regnum történetét, az elődök üldöztetésben, elnyomásban mutatott helytállását, és ahogy megértették, arra kérik tőlük az igent a fogadalomban, hogy együtt Jézussal és egymással tegyenek egymás javára, örömmel jelentkeztek.

A szentmise elején a főcelebráns, Horváth István, a Regnum házfőnöke köszöntötte a sokaságot: „Értetek ajánlom fel a szentmisét, hogy felismerjétek, miként vezet a Jóisten, és befogadjátok ajándékait”.

A szentmisén számos regnumi atya koncelebrált, köztük Balás Béla nyugalmazott kaposvári megyéspüspök. A prédikációt Lőw Gergely mondta, aki maga is a Regnumban nőtt fel.

Kérdéssel fordult a résztvevőkhöz: Bele tudod-e adni magad abba, amit csinálsz, legyen az foci, iskolai óra vagy éppen szentmise? Elmesélte egy saját regnumi élményét, egy éjszakai túra viszontagságait: Zebegényből indultak már sötétedés után, elveszítették az irányt, miközben egyre sötétebb és hidegebb lett. Négy óra vergődés után egy fénypont jelent meg előttük, irányt adva a gyaloglóknak. Egy településre érkeztek, de nem a szálláshelyre, hanem a kiindulási pontra, Zebegénybe. Egyetlen megoldás volt, megvárni a hajnali vonatot. A jéghideg állomásépületben hálózsákjaikba gubóztak, beszélgetés indult, megosztoztak az egyetlen fagyott tábla csokoládén. „Életem legfinomabb csokoládéja volt, és egyik maradandó beszélgetése.” Lőw Gergely arra mutatott rá, egészen másként történt minden, mint ahogy tervezték, nehéz és küzdelmes volt, mégis életre szóló közös élményt vittek haza magukkal.

Bele kell adnunk magunkat abba, amit csinálunk, a Jóisten hozzáadja, ami még szükséges.”

Lőw Gergely felidézte, mennyiszer említik táborlakók, hogy a legnagyobb élményük a lelkinap volt, amikor „találkoztunk Jézussal, és akkora szeretetet kaptunk”. Párhuzamot vont az ünnep, Mária szeplőtelen fogantatása és a Regnum közé: Máriát Isten ezzel egy regnumi táborba hívta. Egy jó programra, aminek a részletei a meghívott számára nem voltak ismertek. Mária igent mondott. Sokat kellett éjszakai túrára mennie, hideg vízben fürödnie. Soha nem hallottuk panaszkodni.” Mária útja, ahogy a miénk sem kényelmes mindig, nem tudjuk, mi vár ránk, mi következik, de értelme van.

Az ember egy nagyobb terv része. „Akarod-e, hogy Jézus vezessen? Rábízod-e magad? Igent mondasz-e neki? Nem tudsz, és nem fogsz csalódni.

Rengetegen várják az igenedet, ez az igen nemcsak rólad szól. Az embereknek szükségük van az igenedre. Nyiss ajtót, és mondj igent!”

A több ezer résztvevő együtt imádkozta el a hitvallást, megerősítve az egykor, a keresztségkor már kimondott igent. Majd közel kétszáz fiatal követte a felszólítást. Felálltak a szentély lépcsőire, kezükben egy mécsest tartva tettek fogadalmat a Regnum Marianum ünnepén. „Őszinte lelkiismerettel, tiszta lélekkel és kitartó lelkesedéssel akarok szolgálni veled Jézus Urunk dicsőségére és testvéreim javára” – hangzott a közösség fogadalmi imája. A befogadás jeleként a Regnum Marianum vezetősége, a „Hatok” kézfogással köszöntötték a csapatok újonnan elköteleződött tagjait.

A szentmise végén átadták a közösségért végzett kiemelkedő szerepvállalás elismeréseként odaítélt díjakat.

Az Év vezetője díjat Szabó-Bús Flóra vehette át. Méltatásában kiemelték, Flóra vezetőként mindig azt keresi, mi szolgálja mind a rábízottak egyéni, mind a közösség fejlődését. Hitelesség, személyes kapcsolat Istennel és embertársaival, magas szakmaiság jellemzi munkáját.

A 2022-ben megalapított Regnum Marianum érmet egy adott projekt, egy kiemelkedő tett kiváló végrehajtásáért ítélik oda. Ezt az elismerést idén életmentésért Telek Tamás kapta.

Az Év embere díjat Schmutzer Áronnak ítélték. A laudáció szerint Áront mindig az vezeti, hogyan lehetne mindent jobban csinálni. Igényes, alapos, inspiráló a munkája, maximalizmusa azt a célt szolgálja, hogyan segíthet jobban.

A Pro Regno Mariano díjat Eglesz Mihály kapta, aki már 50 éve a Regnum tagja. Neki köszönhető többek között a házasok közösségeinek elindulása. Tagsága az életre szóló elköteleződés példája.

Horváth István házfőnököt a Regnum jelenéről kérdeztük. Elmondta, jelenleg közel 4000 tagot számlál közösségük, a regnumi atyák száma 20 körül van. „Népes a Regnum, nehezebb összefogni, nagy a felelősség a helyi vezetőkön” – mondta. A felsővezetők közössége a „Házigyűlés” intézményében, a rendszeresen tartott találkozók révén együtt tud mozogni a vezetői csapat.

A vezetőképzőket Mazgon Gábor atya fogja össze. A Műhelynek spirituálisa Tihanyi Péter atya, a Patkolónak pedig Lőw Gergely atya. Nagy hangsúlyt fektetnek a vezetők képzésére, hiszen rajtuk múlik, tud-e egy adott településen helyi Regnum indulni. Az egyéves „Műhely” és a másfél éves „Patkoló” készíti fel a fiatalokat a feladatra. Tanulnak biblikumot, egyháztörténetet, pedagógiát, pszichológiát, morálteológiát, emellett lelkigyakorlatok adják meg a vezetőknek az alapokat. A közösségekben formálódik az elköteleződés, a tagok egymást segítik, hogy ki-ki megtalálja az életben az útját. A heti találkozások mellett minden hónapban kirándulás, nyáron egy hetes nomád tábor adják a kereteket. Így haladva korban előre formálódik az elköteleződés, és lesz sokakban életre szóló kötődéssé egymáshoz, Istenhez, Egyházhoz."

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria