A médiahatóság kifejtette, hogy a Net-coach programban a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget építenek, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.
A képzésen a hallgatók az online tér kihívásaival és a digitális tudatossággal kapcsolatos tanácsadói, tartalomfejlesztői és konfliktuskezelői gyakorlatot szereztek, amellyel segíthetik majd a fiatalok, az iskolai közösségek, illetve a szülők digitálismédia-értését.
Az okleveleket Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora adta át, aki elmondta: a most végzett szakemberek előadásokat, tanácsadást és nyilvános médiaszereplést is vállalnak majd, így segítve a pedagógusokat, a szülőket és a fiatalokat abban, hogy jobban tudják kezelni az online világ kockázatait, az okoseszközök és a digitális világ nyújtotta lehetőségeket.
Ez az egyetlen felnőttképzés Magyarországon, amely a köznevelésben dolgozó tanároknak tanácsadói tudást ad a fiatalok és a családok digitálismédia-értésének és online egészségének támogatása érdekében – emelte ki a rektor.
A hallgatók nevében Biróné Szabó Brigitta köszönetét fejezte ki a képzés minden szervezőjének, lebonyolítójának és az oktatóknak.
A kurzus tapasztalatainak kiértékelése és összegzése után, október végén indul a második évfolyam; a programra szeptembertől lehet majd jelentkezni az Apor Vilmos Katolikus Főiskola honlapján.
Forrás: MTI
Fotó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria