Anyának lenni

Mint valós földi asszony és mint Istenanya példaképe és vezetője minden anyának, aki valaha gyermeket nevelt. Benne felismerhetjük az anyaság valódi értékeit.

Megmutatja nekünk, hogy anyának lenni kiválasztottság. A mennyei Atya az idők teljességében kiválasztotta Máriát, ezt a tiszta szívű leányt, hogy szent Fiának, a Megváltónak anyja legyen. Ilyen méltóság nem adatik soha másnak, de minden anya kiválasztott arra, hogy segítse az új élet kibontakozását.

Aki gyermeket nevel, Istentől kiválasztatott.

Anyának lenni bizalmi pozíció. Mekkora bizalma volt az Atyának Máriában, hogy egyszülött Fiát a gondjaira bízta! A Szűzanya soha nem élt vissza ezzel a bizalommal, mindig méltónak bizonyult rá. Mi, földi anyák nem állíthatjuk, hogy soha nem okoztunk csalódást, hogy mindig helyesen döntünk vagy cselekszünk, amikor a gyermekünkről van szó. Mégis tudhatjuk, hogy a gyermekünk Isten felénk irányuló bizalmának megtestesülése, és hogy Isten ismerte és „bekalkulálta” a gyengeségeinket is, amikor ránk bízta őt.

Aki gyermeket nevel, Isten bizalmasa.

Anyának lenni találkozás. Találkozás a teremtő Istennel, aki – bár egyetlen szavával alkothatna embert – a nőre bízza, hogy szíve alatt foganja és hordozza az új életet. Találkozás a férfival, a társsal, akivel közös felelősséget vállalnak a gyermek felnevelésére, ahogyan József és Mária is tette. Találkozás a teremtett világgal, ami gazdagabb és teljesebb lesz minden gyermek születésével. Találkozás az embertársakkal, akik felismerhetik a gyermekben az Atya szeretetét és ajándékozó jóságát, ahogyan a pásztorok és a bölcsek tették Betlehemben.

Aki gyermeket nevel, rajta keresztül minden élőhöz kapcsolódik.

Anyának lenni öröm. Mária elmegy Jeruzsálembe hálát adni Jézusért, hasonlóképpen mi is napról-napra megköszönhetjük Istennek a szívet rengető boldogságot, hogy anyává tett és csodás gyermekekkel ajándékozott meg bennünket. Hálát adhatunk a puszta létükért, a talentumokért, amiket az Úr elrejtett bennük, örömmel nézhetjük növekedésüket, fejlődésüket.

Aki gyermeket nevel, annak számtalan oka van az ujjongásra.

Anyának lenni aggodalom. Máriának menekülnie kellett az újszülöttel, mert Heródes az életére tört. Új hazát, új otthont kellett találniuk, mert a régiben elveszett a biztonságuk. Később Józseffel napokon át keresték a tizenkét éves Jézust, akit elveszítettek a jeruzsálemi zarándokúton. Amikor három év nyilvános működés, tanítás, csodatétel után katonák hurcolták el a fiát, Mária nem tudta, mi várhat rá, és nem is remélhetett semmi jót. A mi szívünket is összeszorítja időnként az aggodalom, mert a gyermekünk útja nincs előre kikövezve, és senki nem ígért fájdalommentességet sem neki, sem nekünk.

Aki gyermeket nevel, annak nincs garanciája a holnapra.

Anyának lenni szenvedés. Simeon szavát: „a te lelkedet is tőr járja át” (LK 2,35) minden édesanyára vonatkoztathatjuk, hiszen aki szeret, annak el kell hordoznia szeretteinek fájdalmát is. Melyik anya ne vállalná át gyermekének testi vagy lelki kínját, ha tehetné, de nem lehet. Így az együttérzés és a tehetetlenség is összetöri a szívünket, ahogy Máriáét is összetörte a kereszt alatt. Mi lehet nagyobb fájdalom, mint szenvedni látni vagy elveszíteni gyermekünket?

Aki gyermeket nevel, vállalja, hogy megsebződik.

Anyának lenni bátorság. Mel Gibson filmjében, a Passióban megrendítő a jelenet, amikor Jézus hordozza a keresztet a Golgotán, kétoldalt pedig mellette halad egymással farkasszemet nézve Mária és a Gonosz. Mária anyaként összeroskadhatna, zokogva a földre borulhatna, de ő csak megy, a pillantását sem fordítja félre. Végig együtt marad a fiával és minden körülmények ellenére bízik Istenben. És végül győz, a Gonosz elveszíti a játszmát. A mi gyermekünk sincs bebiztosítva a kísértések ellen. Eltévedhet, elbizonytalanodhat, elfordulhat, elveszhet. De mi nem veszíthetjük el! A gyermekünk Isten gyermeke, szeretetünkkel és imádságunkkal elkísérjük őt, amíg csak élünk.

Aki gyermeket nevel, annak mindvégig ki kell tartania.

Anyának lenni büszkeség. Nem önnön nagyságunk vagy tetteink okán, hanem éppen az Istentől kapott bizalom, hivatás miatt. „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 11,27) – kiáltja egy asszony Jézusnak, amikor a tanítását hallja. Mi is büszkék lehetünk a gyermekünkre, meglátva benne Isten nagylelkűségét, aki egyetlen gyermekét sem hagyja talentumok nélkül. Még ha nem is zseni vagy szupertehetséges, nagyra értékelhetjük az utat, amit bejárt, a fejlődést, ami – közreműködésünkkel – végbement benne.

Aki gyermeket nevel, az csodákat lát és láttat.

Anyának lenni beteljesedés. A Golgotán Mária anyasága látszólag kudarcot vallott. Még a fia puszta létét sem sikerült megőriznie. Gondolt-e vajon arra, hogy ha ő másképp cselekszik, elkerülhető lett volna ez a vég? Gyötörte önvád, kínozta kétség? Minket, földi anyákat szokott. De az anyaságunk mércéje mégsem a pillanatnyi állapot, a látszólagos siker vagy kudarc, hanem a vége: az a vég, ami majd csak az öröklét felől látszik tisztán. Mindig tehetünk a gyermekünkért, ha tevőlegesen nem is, de imádkozhatunk. Isten nem feledkezik meg kéréseinkről, könnyeinkről. A tévúton járó (később szentté lett) Ágoston gyötrődő édesanyját, Szent Mónikát is így vigasztalta egy püspök: „Nem veszhet el ennyi könny gyermeke”.

Aki gyermeket nevel, az életét az üdvösség szolgálatába állította és odaadásával, önfeláldozásával építi Isten országát.

Mária, anyaságunk példája és segítője, májusban különösen is dicsérünk téged és könyörgünk hozzád, te pedig járj közben gyermekeinkért és értünk a te Szent Fiadnál!

Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír