A katolikus és az ortodox szentek példáján át a Szentlélek keresztény ember életében való munkálkodását kívánta bemutatni a program. A misszió kezdete a megújulás.
Mindnyájunk feladata és felelőssége, hogy egyházunk és benne mi magunk is a Lélekben megújuljunk”
– mutatott rá Kocsis Fülöp érsek-metropolita. A lelkinap keretében libanoni Szent Charbel tiszteletére tartott Szent Liturgia homíliájában a főpásztor arról beszélt, mit is jelent Isten gyermekének lenni, és hogy hogyan segít a Szentlélek abban, hogy minél inkább Abbának, azaz Atyának valljuk Istent (Róm 8,14–21).
Kocsis Fülöp Szent Pál szavait idézte, melyek szerint ha Isten szolgáinak tekintjük magunkat, akkor sokszor a félelem irányít bennünket. De ha a fogadott fiúság lelkét vesszük magunkra, akkor ez a Lélek maga mondatja velünk: „Abba”, „atya”. Nem célszerű az emberiséget kettéválasztani olyanokra, akik a törvényt akarják betartani, és olyanokra, akik lélekből élnek, akiket az Isten lelke vezérel. Mások bekategorizálása helyett a saját életünkben kellene megtalálnunk a törésvonalat, mert sok templomba járó, imádkozni tudó embert is a parancsok vezetnek abban, mit szabad, és mit nem.
„Mindenkit a Lélek tanít meg helyesen imádkozni. Jézus is általa tanította az apostolokat és minket is az Úr imádságára. Hányszor szólítjuk valóban atyánknak Istent, amikor elmondjuk a Miatyánkot? – tette fel a cseppet sem egyszerűen megválaszolható kérdést Fülöp atya. – A Lélek tud segíteni abban, hogy bűnös gyermekeként atyának szólítsuk az Istent, ezáltal megtapasztalva, hogy bármit is csinálunk, Isten magához ölel minket. Minél inkább a Lélek vezet, annál jobban szívemből tudom kimondani az „atyám” szót, annál jobban megértem a különbséget az Isten végtelen jósága és az én gyarló, földhözragadt énem között. Minél inkább Lélekből élek, minél inkább figyelek a Lélek szavára, annál inkább tudok imádkozni” – világított rá az érsek-metropolita, hangsúlyozva, hogy amikor azt tapasztaljuk, nem megy az ima, nem tudunk odafigyelni, akkor hívjuk segítségül a Lelket.
„Szent Charbel és az összes szentek azért váltak szentté, mert a Lélek vezette őket. A keresztény élet nem más, mint a szentté válás útja: minél inkább kérem a Lelket, hogy tanítson engem imádkozni, annál inkább felfedezem, mit kell tennem életem során. Ezáltal megélhetem, hogy az Isten szeretete hogyan vezet el engem az emberek szeretetéhez, és azt, hogy nem a saját erőfeszítésemmel kell jónak lennem, hanem a Lélekből. Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai” – zárta beszédét Kocsis Fülöp.
A gazdagréti Szent Angyalok római katolikus templomban 2016-tól négy maronita, keleti katolikus szerzetes (Szent Charbel, Szent Rafka, Szent Nimatulla és Boldog Esteban) ereklyéje található. Az ereklyés kápolnában lévő oltárt 2018-ban Béchara Boutros Raï maronita pátriárka áldotta meg. E szentek tiszteletére a Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség és a Paraklétosz Közösség 2019 szeptemberétől minden hónap 22-én közös imádságot és Szent Liturgiát szervez, melyet ereklyés áldással zárnak.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria