Ott van a Lélek a sorai között – Megemlékezés a vértanúhalált halt Ervin Gáborról és édesanyjáról

Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittumányi Karának professzora Ervin Gábor (1912–1944), a kereszténység tanúja – Pap, teológus, filozófus, hittanár és vértanú című előadása elején kiemelte: szellemi rokonának tartja Ervin Gábort.

A nyilasok által kivégzett pap mindössze tíz évig szolgálhatta Istent és az embereket, de ezalatt száz százalékos szinten teljesített – mondta Kránitz Mihály. – Ervin Gábor jómódú polgári zsidó családból származott, de mivel hétéves korában a szülei katolizáltak, már keresztény családban nevelkedett. Édesapja Ervin Kálmán volt, bankigazgató; édesanyja Brust Ilona. Három fiúgyermekük született: Pál, László és Gábor.

A családnak baráti kapcsolatai voltak papokkal, főleg ferencesekkel, így Kriszten Rafaellel, aki egyike annak az 1944–52 között vértanúhalált halt hét ferencesnek, akiket rövidesen boldoggá avatnak (a kanonizációs folyamatban Kránitz Mihály promotor iustititae – kvázi igazságügyi szakértő egyházi, teológiai szinten).

Kránitz Mihály felidézte: először általános iskolai osztályfőnökétől, Makádi Margittól hallott Ervin Gáborról. Mintegy huszonöt évvel ezelőtt neki ajándékozta a Veni Sancte – Te Deum. Rövid szentbeszédek című, 1939-ben megjelent kötetet, amely a Salvator Leányintézet (Tanítóképző) akkor huszonhét éves hittanárának szentbeszédeit tartalmazza. Makádi Margit is odajárt, és Kránitz Mihálynak írt levelében „nagyon szeretett” hittanárának nevezte Ervin Gábort, egyúttal emlékeztetett rá:

A Duna-parti sortűz elszakította tőlünk. Az útravalóul kapott könyvet tanári pályám egyedüli vezérfonalaként követtem.”

2010-ben Fischer János, Ervin Gábor keresztfia megkereste Kránitz Mihályt, hogy rendezzenek emlékkonferenciát keresztapja születésének századik évfordulójára. Ezt követően mélyült el alaposan Ervin Gábor munkásságában, aki nagyon korán igent mondott az Úr hívására – még nem volt tizenhét éves, amikor jelentkezett a szemináriumba.

Öt évig tanult a Központi Papnevelő Intézetben és a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán. Évfolyamtársa volt Halász Piusz ciszterci szerzetes, lelki író és teológus. A papnövendék Ervin Gáborra tanárai közül különösen nagy hatást gyakorolt a piarista Schütz Antal, a 20. század egyik meghatározó magyar teológusa.

Ervin Gábor kivételes tehetsége már szeminaristaként megmutatkozott: mint fiatal papnövendék a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának tagjaként szerzőként szerepel az 1931-ben kiadott jubileumi évkönyvben, amelyben Széchenyi István vallásosságáról írt mintegy húszoldalas tanulmányt.

A Serédi Jusztinián bíborosnak ajánlott gyűjteményes kötet szerzői között találjuk Glattfelder Gyula csanádi püspököt, Fetser Antal győri püspököt, Ernszt Sándor népjóléti minisztert, a nagy liturgikus Mihályfi Ákost, Schütz Antalt, Sík Sándort, Tóth Tihamér teológiai tanárt. Ilyen ismert nevek mellett olvashatjuk a tizenkilenc éves Ervin Gábor tanulmányát.

1934 júniusában szentelték pappá. Budaörsre került káplánnak, de ezzel szinte egy időben írta meg a doktori disszertációját Schütz Antalnál, Az emberi természet sebei és gyógyulásuk címmel. Kránitz Mihály emlékeztetett: az áteredő bűn következtében sebzettséggel jövünk a világra. Miért van bennünk a rosszra való természet, miért homályosodik el az értelmünk, miért tudunk rosszat tenni, miért tudunk gyűlölni, háborúzni? Hogyan lehetséges ezeket gyógyítani? Az ifjú Ervin Gábor szépen levezeti ezeket a kérdéseket Aquinói Szent Tamás, Marie Garrigou-Lagrange Reginald neotomista teológus és természetesen Schütz Antal nyomán. Doktori disszertációja ajánlásába Ervin Gábor odaírta: „Doctori Angelico” (Az angyali doktornak), vagyis Aquinói Szent Tamásnak. Így fogalmaz: „Magas példaképeket tűztünk magunk elé, mert inkább akartunk nagyot bukni, mint silányat akarni. Tehát nem az újkorban szokásossá lett metódust követtük, amelyet a részletkérdések apróra boncolása és a természettudományokra emlékeztető technikájú szisztematizmus jellemez – inkább Szent Ágoston és Szent Tamás doctrina sacra-ját szerettük volna művelni, Cajetanus, Newman, Prohászka szellemében.”

Kránitz Mihály szerint megfontolandó lenne újra megjelentetni Ervin Gábor könyveit – az említett Veni Sancte; Te Deum mellett: Mutasd meg az atyát (1940); Krisztusi nagykorúság (1941); Kultúra és emberiség (1941) – a lelkek gazdagodásának érdekében.

Írásai ugyanis egyaránt megérintik a papokat, a hitoktatókat, a híveket. Ahogyan a Bibliában dolgozik a Lélek, az ő sorai között is ezt teszi.

Ervin Gábor lelki és szellemi fejlődéséhez hozzájárult a jezsuita Bangha Béla, „Magyarország sajtóapostola” is, aki már egészen fiatalkorában meghívta a Magyar Kultúra munkatársai közé. 1940-ben bekövetkezett halála után Ervin Gábor búcsúztatta, Hivatás és áldozat címmel.

„Közben eljutunk 1944-hez – mondta Kránitz Mihály. – Itt vagyunk a Maros utca 44. szám közelében,

innen hurcolták el a nyilasok december elején az üldözött zsidókat és katonaszökevényeket bújtató Ervin Gábort, édesanyjával együtt.”

Megemlítve Ervin Gábor Kultúra és emberiség című könyvét, Kránitz Mihály leszögezte: ma is nagyon nagy szükségünk lenne világos tanításra, szavakra. Bár kevesen és keveset tudunk róla, életáldozatáról többen tettek tanúságot, így a 2023-ban százéves korában elhunyt Dávid Katalin művészettörténész is.

Előadásának végén Kránitz Mihály professzor kiemelte: Ervin Gábor azáltal, hogy pap lett, teológus és filozófus, a fiatalok lelki mestere, és

életáldozata által a kitaszítottak védelmezője, azzal mindannyiunk okulására teljesítette Jézus Krisztus szeretetparancsát: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.”

A rendezvényen megemlékezett a mártírhalált halt Ervin Gáborról keresztfia, Fischer János is. A budai ferences templomban 1942. január 7-én, háromhetes korában keresztelte meg őt Kriszten Rafael ferences szerzetes. Keresztelési lapját a szülei találták meg elpusztult lakásuk romjai között, a II. világháború idején. 1944 decemberében a nyilas terror áldozata lett Ervin Gábor és édesanyja, valamint két fivére, László és Pál is. Mivel édesapjuk már 1933-ban elhunyt, a családból nem maradt életben senki.

Fischer Jánosnak a szülei gyerekkorában nem beszéltek erről, csak felnőttkorában értesült e szörnyűséges cselekményekről. Családtörténeti kutatásai során kezdett el foglalkozni keresztapja életével. Egy antikváriumban talált tőle egy különlenyomatot a Bölcseleti Közlemények című folyóiratban, melyben a művészeti etikáról írt tanulmányát dedikálta. Ez a kézírás az egyetlen személyéhez köthető emlék, amely keresztapjától fennmaradt.

2012-ben, Ervin Gábor születésének századik évfordulója alkalmából Fischer János kezdeményezésére az ELTE bölcsészkarán konferenciát rendeztek a hazai neotomizmus kiemelkedő képviselőjének emlékére. Az elhangzott előadásokat a L’Harmattan Kiadó megjelentette, Frenyó Zoltán filozófus, egyetemi oktató szerkesztésében. Ugyancsak Fischer János kezdeményezésére a XII. kerületi önkormányzat emléktáblát helyezett el a Városmajor utca 44. számú épület falára. Innen hurcolták el a nyilasok az ott lakó Ervin Gábort és édesanyját, s lőtték őket a Dunába 1944. december 3. és 6. között. Egy cselédlány vallomása szerint előtte megkorbácsolták őket. Anya és lelkipásztor fia imádkoztak közben. Egyébként

Ervin Gábor katolikus papként mentesült volna a zsidókra vonatkozó diszkriminációs törvényektől, de szolidaritásból hordta a sárga csillagot.

A megemlékezést követően Kránitz Mihály szentmisét mutatott be a városmajori Jézus Szíve-templomban; koncelebrált Forgách Alajos plébános.

Majd imádkozó emlékmenet vonult a Városmajor utca 44. számhoz, ahol megkoszorúzták az emléktáblát.

Közben megálltak fohászkodni az Alma utcai ortodox zsidó szeretetotton előtt, megemlékezve a nyilasok által nyolcvan évvel ezelőtt itt meggyilkolt áldozatokról.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír