Piliscsabán a zsidó–keresztény párbeszéd csoport emlékezett a holokausztra

Szálasi Ferenc pártvezér 1944-es hatalomra jutása után rövidesen jóváhagyta, hogy Németországba küldjék a budapesti gettókban élő „munkaképes” zsidó embereket. Így, bár a piliscsabaiak közül néhányan még májusban Budapestre tudtak költözni rokonokhoz, közülük is kevesen menekültek meg. Az ellehetetlenült vasúti közlekedés miatt az óbudai téglagyárból november 6-tól menetcsoportokat indítottak nyugatra, a Piliscsabán keresztülmenő főúton. Dorogon, Süttőn, Dunaszegen, Mosonmagyaróváron át Hegyeshalomig kísértek a csendőrök 27 ezer embert, férfiakat, nőket, gyerekeket, köztük piliscsabai lakosokat.

Egy idős piliscsabai hölgy mindmáig emlékszik azokra a napokra: „Nagyon sokan vonultak át a falun, reggeltől estig. Az emberek megviseltek és fáradtak voltak. Élénken emlékszem arra, amikor hazaértem, és hangosan zokogott nagyanyám és testvére a házban. Mivel az ő kedvelt szomszédaik is zsidó emberek voltak, mély együttérzéssel voltak a menetben haladók iránt. Ezek az asszonyok, amikor csoportok érkeztek a Kopár felől, vödrökben vizet hordtak ki a 10-es út szélére, és mellé bögréket. A csendőrök egyszerre csak négy-öt embert engedtek kilépni a sorból, hogy a vödrökhöz mehessenek inni. Így tudták figyelemmel tartani őket és megakadályozni a szökéseket.”

Hogyan emlékezzünk, hogyan adjuk át a következő nemzedéknek az emlékezés fontosságát? – tehetjük fel a kérdést. Bakos-Nagy Márta történelemtanárnak volt erre ötlete: 2013-ban kiállítást szervezett, majd 2015-ben dokumentumfilmet készített diákjaival a Centropa Alapítvány középiskoláknak meghirdetett versenyére, melyen első helyezést nyert A kis szépségkirálynő című filmjük, mely a csabai zsidóság történetét Gajduschek Kató tragikus sorsán keresztül mutatja be. A kisfilmben, melyet a mostani megemlékezésen döbbent csendben néztünk végig a résztvevőkkel, a komor történelmi események nevekké, arcokká válnak, közel jönnek, különösen az helybeliekhez, akik ma, nyolcvan évvel később ugyanazokon a helyszíneken élik hétköznapjaikat.

Álljon még itt Bélik „Didó” Mártonnak a novemberi menetelés kapcsán elhangzott visszaemlékezése: „Szakadó esőben, mezítláb, kendő nélkül is meneteltették, hajtották az embereket. Az egyik menetből három nő és egy férfi közvetlenül a házunk előtt, a Kati néni kocsmájával majdnem egy vonalban, az út jobb oldalán hirtelen lecsúszott az árokba, és megpróbált a híd alatt megbújni. Az őrség azonban észrevette és kiszedte a szökevényeket.”

A jelenlévők 64 mécsest gyújtottak meg és helyeztek a hatágú csillag száraira a 61 piliscsabai és három klotildligeti férfira, nőre és gyerekre emlékezve, akiknek a fele odaveszett.

Somogyvári Csilla fuvolista, Puszta Betty csellista és Győrffy Gergely hegedűművész jóvoltából a zene sietett segítségünkre, hogy megtörje a lelkeinket megdermesztő csöndet, mely ránk telepedett a kínzások, a gyűlölet embertelen tetteinek felidézésével.

A zsidó közösségekben minden évben többször megemlékeznek az elhunytakról, a kis és nagy holokausztmegemlékezések sorában a piliscsabai esemény kuriózuma kétségkívül a szervezők személyében áll. Hiszen ők sem vallásukat, sem származásukat tekintve nem a zsidó közösség tagjai. Nem is hivatalból, intézményi kötelességből áldoztak napokat, órákat a szervezésre. A szervező csoport egyik tagja, Vadász Dénes így mesélt a kezdeményezés indíttatásáról: „November tájékán indult egy zsidó–keresztény párbeszéd csoport a helyi római katolikus plébánián, aminek inspiráló szikrája II. János Pál pápának az a zsidóság felé tett gesztusa volt, hogy bocsánatot kért az elkövetett tettekért. Egy négy-öt fős csapat vagyunk, mind piliscsabaiak. Januárban, az ökumenikus imahét kapcsán volt már egy közös imaóránk, ez a második eseményünk. Ahogy elkezdtük kapirgálni a felszínt, sorra derültek ki számunkra a történetek, például a filmé.”

Majd felidézte: „Itt hajtották őket végig a 10-es úton, 27 ezer embert egy héten keresztül, tízperces időközönként jöttek a csoportok. Gondolj csak bele, naponta járunk itt! Zoltán kiszámolta, valószínűleg úgy százfős csoportokban hajthatták őket.”

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Szerző: Prokopp Katalin

Fotó Prokopp Katalin, Vadász Ákos

Forrás: ujvarosonline.hu

Magyar Kurír