A szentmise elején Németh József kéthelyi plébános köszöntötte a híveket, és elmondta: a dicsőséges Istenanya tiszteletét hirdető kápolnát kívül-belül kifestették, felújították a tetőt és a tornyot, kiépítették a belső elektromos hálózatot és a villámvédelmet. Új nyílászárókat építettek be, melyek lehetővé teszik a kápolna megfelelő szellőztetését. Parkosították a kápolna környékét és megoldották az esővíz elvezetését.
A felújítás keretében új liturgikus eszközöket is beszereztek, többek között egy kelyhet és egy cibóriumot, melyeket a megyéspüspök a szentmisében áldott meg.
A Szűzanya közbenjárónk és példaképünk – kezdte szentbeszédét Varga László. Szeretjük közbenjárását kérni Jézusnál, az ő Fiánál, hiszen a szeretetben a Szűzanya állt legközelebb Jézushoz, és ő volt Jézus első tanítványa. Ő volt az, aki folyamatosan kapcsolatban volt vele, hallgatta szavait, és a szívében elgondolkozott azon, amit tőle hallott. Hitt abban, amit Jézus mondott.
Ennek az egyik legszebb és legfájdalmasabb megnyilvánulása akkor volt, mikor a tanítványok elszaladtak, de a Szűzanya ott maradt mellette. Amikor Jézust letartóztatják, és viszi a keresztjét, a Szűzanya akkor sem omlik össze. A tanítványok otthagyják Jézust, elfutnak, Mária pedig vele marad.
Nemcsak a szeretet miatt, hanem azért is, mert hitt abban, amit Jézus mondott. Jézus előre megmondta a tanítványainak, hogy elfogják, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt a tanítványok nem tudták elképzelni Jézusról, akinek a követésére szánták az életüket. A Szűzanya azonban tudta, hogy a Fiának igaza van. A tanítványok látják, ahogyan Jézust elfogják, megkínozzák, és megölik, ezért félelmükben elmenekülnek, kivéve a szeretett tanítványt, Jánost.
A Szűzanya azonban maradt. Ő hitte, hogy nem a halálé az utolsó szó. Hitte, hogy amit Jézus mondott, az be fog teljesedni, hogy a szenvedés és halál után a feltámadás következik – hangsúlyozta prédikációjában a főpásztor.
A teljes prédikáció az alábbi videóra kattintva megtekinthető.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria