Rászoruló családok otthonát fűtik a Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőművei

Hazai – 2025. április 9., szerda | 16:25

A 2024-ben üzembe helyezett szociális naperőműveknek köszönhetően minden korábbinál több rászoruló családnak sikerült támogatást adni az április közepén záruló fűtési szezonban. A „Felzárkózó települések” program keretében 118 kistelepülésen több mint ezer háztartás kapott segítséget a gyermekek által használt helyiség felfűtéséhez – tette közzé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A legszegényebb településeken ezer kisgyermekes család részesült háztartásonként 120 ezer forint értékű támogatásban a most záruló fűtési idényben, a „Felzárkózó települések” program keretében. Az összesen 120 millió forint értékű támogatást havi részletekben töltötték fel előre fizetős villanyórákra – a családok tehát nem pénzt, hanem áramot kaptak, mellyel egy tiszta üzemű elektromos fűtőtest melegítette fel a gyerekszobákat.

A 2024-ben üzembe helyezett szociális naperőműveknek köszönhetően minden korábbinál több rászoruló családnak sikerült támogatást adni az április közepén záruló fűtési szezonban. A „Felzárkózó települések” programban száztizennyolc kistelepülésen több mint ezer háztartás kapott segítséget a gyermekek által használt helyiség felfűtéséhez.

Az érintett családok pályázaton kérhettek segítséget a gyermekek által használt helyiség fűtéséhez. A bírálat során a három vagy több gyermeket nevelő szülők előnyben részesültek.

A nyertes pályázók egy modern és tiszta üzemű elektromos fűtőtestet kaptak használatra, a készülék üzemeltetéséhez szükséges energiát pedig támogatásként. A háztartásonként megítélt 120 ezer forintot havi részletekben előre fizetős mérőórákra töltötték fel, így a családok nem pénzt, hanem „elfogyasztható áramot” kaptak, összesen 120 millió forint értékben.

A fenntartható támogatási rendszer anyagi hátterét az Európai Unió támogatásából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által építtetett és 2024 tavaszától fokozatosan üzembe helyezett húsz szociális naperőmű termelése adja.

A program keretében több mint nyolcszáz család otthonában alakítottak ki biztonságos áramvételi pontot, amelyre az elektromos fűtőtesteket csatlakoztatni lehetett. A fűtőpaneleket a szezonra használatra kapták a családok; áprilisban ezeket visszagyűjtik, majd átvizsgálják, és elraktározzák a következő télre.

Májusban már a következő pályázatot hirdetik meg, amelyekre a „Felzárkózó települések” programban érintett valamennyi helyszínen – immár 238 településen – támogatást kérhetnek a rászoruló családok.

A pályázat neve „Zöldfűtés”, ami nemcsak a szociális naperőművek megújuló energiatermelésére utal, hanem a legszegényebb településeken olykor hulladékot égető, a lakóteret is füsttel szennyező kályhák elektromos fűtőtesttel való kiváltására is.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria