A díjat Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK elnökhelyettese adta át november 19-én 17 órakor a Duna Palotában. Köszöntő beszédében Ternyák Csaba érsek kiemelte: Szent Erzsébet életpéldája megmutatja, hogy kicsinynek tűnő, mindennapi dolgokkal is meg lehet jobbítani környzetünket, világunkat, és erre minden korban szükség van. Ahhoz azonban, hogy erre képes legyen valaki, belülről kell megváltoznia – figyelmeztetett az egri érsek.
Soltész Mária közel negyven éve áll a szendrőládi egyházközség szolgálatában. Évtizedek óta látja el a sekrestyési feladatokat, hitoktató, valamint a helyi plébános házvezetője. Feladatait nagy buzgósággal és lelkiismeretességgel végezte és végzi.
Munkájának legjelentősebb része a szendrőládi cigány lakossággal való foglalkozás, amely nem csupán a hitoktatásban, hanem a családokkal való személyes kapcsolattartásban is megmutatkozik. Szendrőládon az ő érdeme, hogy a cigány lakosság aktívan bekapcsolódott az egyházközség életébe. Munkájának köszönhetően eddig közel 400 roma származású ember végezte el a Cursillo lelkigyakorlatot, minden esztendőben 20–25 cigány gyermek elsőáldozó, és kétévente közel negyven cigány fiatal bérmálkozik.
Az iskolában és a saját lakásán is folytatja a hitoktatást, nevelést a gyermekek körében. A faluban nagy tiszteletnek és szeretetnek örvend, nincs olyan cigány család, amelyet ne ismerne, vagy amely őt ne ismerné. Munkáját – amely nagy áldozatot és türelmet igényel – egész eddigi életében alázattal és derűsen végezte, igyekezve megtalálni a módot, hogy a környezetében élők szolgálatára lehessen.
A díjátadó ünnepségen a szendrőládi egyházközség cigány csoportja adott műsort. A tékozló fiú történetét bemutató jelenetet, az énekeket és táncokat nagy tetszéssel fogadta a jótékonysági est közönsége.
A díjátadó est bevételét a püspöki konferencia idén a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő szegedi Kálvária Védőotthonnak ajánlja fel, amely értelmi fogyatékosok és halmozottan sérültek ellátását valósítja meg keresztény szellemben és lelkülettel.
Magyar Kurír
Képek: Lambert Attila