Résztvevőnek és segítőnek is lehet jelentkezni a sérültek Szent Damján-táborába

Hazai – 2025. április 10., csütörtök | 15:50

Július 29. és augusztus 2. között a Bodajki Falutáborban rendezik meg az idei Szent Damján-tábort sérült fiatalok és felnőttek részére. Április 7-én a táborozók és a segítők számára is megnyílt a jelentkezés.

A Szent Damján-tábort 1997-ben rendezték meg először a Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei. Célja minden évben az, hogy egy feledhetetlen hetet biztosítsanak a sérült fiatalok és felnőttek számára – nekik élményeket, az őket nevelő szülők, gondviselők számára pedig pár nap pihenést nyújtva.

A tábor egyúttal figyelemfelkeltés és érzékenyítés is: megmutatja, milyenek a Down-szindrómával, autizmussal, érzék- vagy mozgásszervi problémával, enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők mindennapjai. Szeretet, elfogadás, egyenlőség, önzetlenség – olyan kifejezések ezek, amelyek a tábor minden egyes percében tetten érhetők. Mottója ezért is: „Hordozzátok egymás terhét!” (Gal 6,2)

Aki táborozónak jelentkezne, kattintson IDE. Ha pedig segítőként szeretne ott lenni a táborban, ezen a linken találja meg az űrlapot.

A szervezők kérik, hogy a jelentkezési lapot mindenki hiánytalanul és pontosan töltse ki.

A tábort a Szent Damján Kör tagjai szervezik. A részvétel mindenki számára ingyenes. A költségeket általában pályázatok, egyházmegyék, egyházközségek, cégek, magánszemélyek támogatásával teremtik elő, de szerveztek már gyűjtést iskolák, parókiák is a tábor javára.

Aki szeretné támogatni ezt az egyedülálló programot, az megteheti adója 1%-ának felajánlásával vagy banki utalással is.

A támogatás további részleteiről ITT olvashatnak.

Ha szeretne többet is tudni a táborról, ebben a videóban sok érdekességet és szívmelengető pillanatot is láthat.

Szerző: Tóthné Espán Margaréta/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria