Tegyük emberibbé ezt a várost! – Szentmise Budapesten elhunyt hajléktalanokért

Mint minden évben, idén is nagyon sokan gyűltek össze a szentmisére. Folyamatosan érkeztek a közösség hajléktalan barátai, akik az előző hetekben a szerdai és pénteki utcai szolgálatok alkalmával – amikor barátaik felkeresik őket az utcákon étellel, jó szóval, barátsággal – meghívót kaptak a rendezvényre.

Minden héten szerdán este fél hétkor a felnőttek, péntek este ugyanabban az időpontban a gimnazisták találkoznak a Gát utcai Kaníziusz Szent Péter-templomban, ahol imádságot tartanak, és előkészítik az utcákra a meleg ételt, a szendvicseket, a teát. Emellett hűséges,

figyelmes barátságukat viszik, ami éltet és reményt ad azoknak, akiknek napjaik nagy részében inkább megvető pillantások és szavak jutnak osztályrészül. A közösség nyitott; szívesen veszik, ha valaki csatlakozik imádságukhoz, szolgálataikhoz.

Az idei szentmisére egy egész osztályt fogadtak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumból, akik a közösség fiataljai – a Fiatalok a békéért mozgalom gimnazista tagjai – segítségével előkészítették a termeket, megterítettek, közreműködtek a szentmisén, fogadták a vendégeket. A szegényekkel való barátság légköre vonzza a fiatalokat, a pénteki szolgálatra sokan szívesen és örömmel járnak.

1983. január 31-én Rómában, a Termini pályaudvaron meghalt egy idős hajléktalan asszony, Modesta Valenti. A hajléktalanságból fakadó állapota miatt a mentők nem szállították el őt, amikor még lehetett volna segíteni rajta. A Sant’Egidio közösség egy Modesta halálának évfordulójához közeli napon minden évben több európai városban szentmise keretében emlékezik meg azokról, akik az utcán éltek, és ott is haltak meg.

Magyarországon a Modesta miséje néven évek óta megrendezett esemény neve 2022-től Scooter miséje. A közösség barátja volt Kalas Péter, becenevén „Scooter”, aki Budapesten, a Kálvin téren élt egyre rosszabb állapotban, és 2021. augusztus 5-én hasonlóan tragikus körülmények között halt meg, mint Modesta. Üszkösödő sebekkel feküdt magatehetetlenül napokig az aszfalton, míg végül a mentők többszöri riasztás után elvitték, de a kórházban vérmérgezésben elhunyt. Nem volt egyedül, a közösségből vele volt Bogi, aki megrendítő, költői szépségű írásban emlékezett meg róla portálunkon.

Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök évek óta figyelemmel és szeretettel kíséri a közösség alkalmait, mutat be szentmisét körükben. Horváth Zoltán plébános szintén évek óta szívesen látja a Sant’Egidio különféle rendezvényeit, szeretettel fogadja hajléktalan barátait.  Mindketten együtt is ebédeltek a szegény családokkal, akik a plébánia egy kisebb termében kaptak helyet.

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség regionális felelőse köszöntötte a szentmise elején a vendégeket, köztük Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest és Pikó Andrást, Budapest VIII. kerületének polgármesterét.

Mohos Gábor püspök homíliájában nagyböjt első vasárnapján kiemelte, hogy Jézus az életével folyamatosan tanítja az embereket. Magányosan visszavonul a pusztába, böjtöl, hogy egészen az Atyára figyeljen. Megmutatja ezzel, hogy az ember képes az ösztönein uralkodni, és erre hív minket is. Az Egyház minden évben hív erre a negyvennapos böjti időszakra, hogy gondoljuk át az életünket.

Az ószövetségi olvasmány ezen a vasárnapon azt tárta elénk, ahogy a vízözön után Isten szövetséget köt a népével. Mohos Gábor püspök ennek kapcsán először arra figyelmeztetett, hogy az ember tetteinek következményei vannak; a rossz, a bűn pusztulásba visz. Isten látja, hogy az ember hajlik a rosszra, és szövetséget köt vele: az elsőt Noéval, majd Jézusban új szövetséget köt az emberrel.

Sokfélék vagyunk, de mindannyian Isten gyermekei, és ő arra hív minket, hogy újítsuk meg a vele való szövetséget

– hangsúlyozta a püspök.

A legfőbb parancs, hogy szeressük Urunkat, Istenünket teljes szívünkből. Mennyire vesszük komolyan a szövetséget? Isten komolyan veszi: Jézus az életét adja értünk. Milyen távol vagyunk attól, hogy valóban „minden erőnkből” szeressük Istent! A nagyböjt arra hív, hogy gondoljuk át, mennyit tettünk a szövetség megvalósulásáért, és ismerjük fel a lehetőséget, hogy mennyit tehetnénk.

Olyan emberekre emlékezünk a szentmisében, akik nem tapasztalták meg az emberi törődést, szeretetet. Mindannyiunk kudarca, hogy ilyen dolgok történnek.

Világvárosunkban sokan mások is élnek magányosan, szeretethiányban. Isten arra hív, hogy tegyünk ez ellen, éljük meg a szövetséget, törődjünk egymással.

Ha az Istennel kötött szövetség az életünk középpontjába kerül, megtapasztaljuk Isten gondviselő szeretetét, és az ő munkatársaivá válunk

– buzdított Mohos Gábor. Végül azt kérte, újítsuk meg a szövetségünket Istennel, tudjunk jobban figyelni egymásra is, hogy emberibbé tegyük ezt a várost, ahol élünk.

A homíliát és a könyörgéseket követően megrendítő felsorolás következett.

Név szerint emlékeztek meg azokról a hajléktalanokról, akik a közelmúltban haltak meg. Elsőként Scooterre emlékeztek, aki „mindig előbb adott más szükséget szenvedőnek, mint magának kért volna. Ezzel azt tanította, hogy

senki sem lehet olyan szegény, hogy ne segíthetne valaki magánál is szegényebbnek”.

Különleges felsorolás – olyan emberek, halottak nevei, történetei, akik megvetésben éltek, és akikre itt úgy emlékeznek, ahogyan az ember a családtagjaira, szeretteire emlékezik a szívében, kiemelve a jót, és hálát adva a barátságukért.

Így idézték fel Vincét, aki „nemcsak a szeretetét fejezte ki irántunk, hanem megajándékozott minket a kérdéseivel is. Őszinte, bátor, nyílt kérdéseiben ott rejlett az Isten keresése és megértésének vágya, ugyanakkor düh, dac és elégedetlenség is. Kereste az igazságot, a saját igazságát és az Örökkévaló rejtelmeit”.

Tibi nagy fradista volt; Kecske sokat nevetett; a monori Pali úriember volt, fanyar humorral; Vili bácsi megkeseredett volt, a halált várta; József istenfélő ember volt, számtalan tervvel... Sok-sok név hangzott el, akiket ismertek a közösség tagjai, illetve más karitatív szervezetek, melyeknek tagjai szintén részt vettek a szentmisén, vagy kérték, hogy imádkozzanak az ő halottaikért is: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Utcafront, a Hajléktalanokért Közalapítvány, a Twist Olivér Alapítvány, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pro Domo Éjjeli Menedékhely, Teréz anya nővérei, a Szent Raffael Karitász.

Évről évre hosszú, túl hosszú a lista – azoknak az embereknek a sora, akik feladták, nem bírták az utcai hányattatásokat, betegséget, hideget, magányt, kirekesztettséget. És évről évre sok név mellett halljuk, hogy apja, anyja, gyermeke, nagybátyja, testvére is hajléktalanként élt, halt meg. Olykor egész családok nem tudnak kijutni a nyomorból, a gyermekek is öröklik szüleik sorsát.

A szentmisében az Úr oltalmába ajánlják az elhunytakat, és emlékeznek a barátságukra. Talán sokan vannak a templomot megtöltő, szokatlan hívőseregben, akik évente csak egy-két alkalommal, a Sant’Egidio karácsonyi ebédje és Scooter miséje alkalmával lépnek be templomba, de szemmel láthatóan elgondolkodva, mély átéléssel, megrendülten vesznek részt a liturgán, hallgatják Isten szavát.

Reményt kapnak: reményt az Úrban, aki nem feledkezik meg róluk, és annak reményét, hogy van, aki törődik velük, haláluk után is.

Horváth Zoltán atya búcsúzásul köszönetet mondott a közösségnek, amiért példát mutat a szegények szeretetéről.

A szentmise végén Mohos Gábor püspök megáldotta az oltár elé helyezett tulipánokat és a szentképeket, amelyeket a kijáratnál ajándékba kapott mindenki.

Ezt követően kezdődött a plébánián az ebéd, Rudik Márta szervezésében: két szobában ültek le a szegények, a nagyteremben a hajléktalanok, a kisebb teremben néhány szegény család.

A nagyteremben Mohos Gábor püspök mondott áldást az étkezés előtt, majd Szőke Péter és néhány gimnazista szórakoztatta a vendégeket zenével.

A nagyteremben két turnus váltotta egymást; a kint várakozókat üdítővel, pogácsával kínálták, és beszélgettek velük, hogy gyorsabban teljen a várakozás ideje.

Aki türelmetlenebb volt, el is vihette az ételt, de a legtöbben nemcsak ételre, hanem barátságra is vágytak, és megvárták, amíg sorra kerülnek. 

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír