Tehetünk valamit a békéért a háború idején is – Magyar Gergely OFM tartott előadást Nagymaroson

Az elmúlt napok szokatlanul esős időjárása miatt felázott nagymarosi szabadtéri helyszínek helyett a templomban, a Szent Márton Közösségi Házban és más fedett terekben zajlottak a találkozó programjai, ahogy ezt a szervezők korábban közleményben is tudatták – többek közt a Magyar Kuríron keresztül – az érdeklődőkkel. A zord idő ellenére is sokan eljöttek a találkozóra, amely a lelki béke megteremtésének esélyéről szólt a világ és saját békétlenségünk zűrzavarában.

„Egy amerikai kutatócsoport 1975-ben veszélyes kísérletet végzett: belerepültek egy hurrikán közepébe. Megállapították, hogy a maga körül mindent elpusztító felhő- és légörvény belsejében, a vihar »szemében« teljes szélcsend uralkodik” – ezzel a képpel hívta a fiatalokat a Nagymarosi Levél az októberi alkalomra.

A találkozó zenei szolgálatát a káposztásmegyeri 3in1 zenekar, valamint Sillye Jenő és barátai látták el. A napindítót a 3in1 kezdte az esztergomi kispapok által vezetett közös ima hangszeres kíséretével; a programok moderátora Földváry Katalin szociális testvér és Balázs András atya volt.

Dobszay Benedek OFM, a nagymarosi szervező stáb vezető tagja köszöntötte a fiatalokat a templomban. Elmondta, hogy a Covid-időszak után a szervezők már nagyon várták ezt a mostani találkozót, ami azonban az esős idő miatt sajnos a falak közé szorult. „Bízzuk a Jóistenre, hogy miért történt ez így!” – mondta a szerzetes, majd megjegyezte: „a Nagymarosi Ifjúsági Találkozókat kezdetben csak a templomban lehetett megtartani, tehát olyan ez, mintha visszatérnénk a kezdetekhez.” 

„Nem baj, ha most ilyenek a körülmények, legyünk itt nyitott szívvel, ebből is élet születhet, akár még hivatás is, vagy egy régi sérelmünk elengedése, vagy egy jó szentgyónás”

– buzdította a jelenlévőket Dobszay Benedek. 

A tavaszi Nagymaros a Lélek adományairól szólt – folytatta –, s az őszi alkalmon „szembenézünk a világ zűrzavarával, a háború tényével, a sérüléseinkkel, a fájdalmainkkal, s arra keressük a választ, hogy mit kezdjünk ezzel az egész helyzettel.”

A találkozó főelőadása előtt a Misztrál együttes lépett fel. A művészek Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versét zenésítették meg, meditációra hangolva a fiatalokat. Ekkorra már tele lett a nagymarosi templom, az oltárnál ülők közt volt Kerényi Lajos piarista szerzetes és Marton Zsolt váci püpök is.

Magyar Gergely OFM (jelenleg több kárpátaljai település plébánosa, hat éven át a kárpátaljai misszió vezetője, korábban tizenegy évig ferences tartományfőnök) felelevenítette azt a pillanatot, amikor megtudta, hogy a háború kitörése után fél évvel a kárpátaljai misszióba kell mennie: „azt éreztem, hogy a küldetésem valamiképpen a békével lesz kapcsolatos”.

Mert a béke nem adódik magától, a békén dolgoznunk kell, foglalkoznunk kell vele – tette hozzá a szerzetes, majd arról beszélt, mit is tehetünk a béke érdekében a háború idején.

Röviden vázolta a kárpátaljai helyzetet, hangsúlyozva, hogy az ott élők lelkét megüli az a sok félelem, rossz érzés, amely a háborús szirénák – naponta többször hallható – zúgása nyomán támad bennük, amikor családtagjaikra (a fronton lévő férjükre, gyermekükre, a Magyarországra menekült rokonokra) gondolnak, összeszorult szívvel. 

E nyomasztó helyzetben, a háború szörnyűségei közepette „bosszúság is van bennem” – mondta Magyar Gergely –, mert mindig Istentől kérjük a békét, mi pedig nem teszünk érte semmit, vagy csupán ugyanazt tesszük, mint korábban. Nagy egyházi jelszavaink már vannak, „igazságosság, béke”, vagy a ferences részről „a teremtés megőrzése”, de a kérdés az, hogy mindezek jelszavak maradnak-e, vagy teszünk is valamit!?

Nem könnyű a feladat; a kommunizmus idején a pasaréti rendházban nyugatról érkezett könyvmissziósok kérdezték tőlünk, miért nem küzdünk a békéért. Nem érthették, hogy nekünk itt nem lehet „ugrálni”, pár évvel azelőtt nálunk még papokat börtönöztek be – emlékeztetett. 

Majd a továbbiakban arról beszélt, hogy általában miből fakadnak a háborúságok, mit tehet az egyén, a kisember a békéért, s ez hogyan hat a környezetére, illetve arról, hogy „mikor érkezik el a világbéke”.

A szerzetes megemlékezett egykori kollégistatársáról, aki két veszekedő diák „áldozata” lett, miközben csendben olvasgatott egy délután a tanulószobában: a két kollégista srác a szobába rontott, az egyik menekült, a másik üldözte, majd az üldöző felkapott egy vaslábú széket, és a menekülő felé hajította. A nehéz szék a csendben olvasgató fiú (becenevén „TóthGyé”) fején landolt. TóthGyé-t nyilván sokkolta az eset, mégsem förmedt rá a diáktársaira, s főleg nem hajította vissza a széket. Békés maradt, és a későbbiekben is egy békés embert tisztelhettünk benne. „Ez egy negyven évvel ezelőtti történet, de élénken él bennem ma is, valahogy a Káin és Ábel történet B-variációját látom benne” – mondta Magyar Gergely.

A Teremtés könyvében olvasható archetipikus eset a testvérgyilkosságról szól, érdemes újra elolvasni, főként azt a részt, amikor Isten figyelmezteti a lehorgasztott fejjel álló Káint a „leselkedő bűnre”, a rossz misztériumára, amelyen uralkodnia kellene. De Káin nem tekint fel, nincs dialógusban az Úrral. Ekkor fordul a történet a gyilkosság irányába.

Tudjuk a jót és mégsem tesszük (lásd Szent Pál vallomása: Zsid 7,20–21), ez misztérium, a rossz misztériuma (rejtettsége) – folytatta a szerzetes –, a háttérben ott van a csábító, a vádló, a Sátán, az ősgonosz, s ezt tudnunk kell, amikor jön a kísértés, csírájában el kell metszenünk a gyűlölet-kezdeményeket a lelkünkben (ahogy a Kisherceg mondta a majomkenyérfákról, amelyeket kiskorukban kell kigyomlálni).

Tudjuk azt is, hogy a misztérium, a háttértörténések „csattanója” nem a gonosz, hanem Jézus Krisztus győzelme. Iszonyú háborúk indultak már el apró nézeteltéréseken, vallási-etnikai különbségek, a bosszútól tüzelt igazságtétel-keresés vagy éppen egymás hibáztatása – a bűn hárítása és a másikra kenése – miatt, és ha ezeken nem tudunk túllépni, ha a bennünk lévő „állat” felett nem tudunk uralkodni, soha nem lesz vége –szögezte le az előadó.

Sokat tehetünk a békéért az imádságaink és a megbocsátás által is

– folytatta. – De a megbocsátás sok esetben nem megy azonnal, „gyönyörűséges munka, folyamat” az, ahogyan – Isten örömére – valaki jóvá lesz; a gyóntató is örül, amikor látja, hogy a gyónó erőfeszítéseket tesz, törekszik a jóra, nem adja fel, akar tenni valamit. Például az őt bántó másik emberért fohászkodik, az erőszakmentes kommunikációt gyakorolja, „hogy a szavak ne falakká, hanem ablakokká váljanak”.

Minderről a ruandai mészárlást túlélő, Isten segítségével az üldözőinek, rokonai gyilkosainak is megbocsátani képes Immaculée Ilibagiza (Megmaradtam hírmondónak című könyve magyarul is megjelent, az Új Ember kiadó könyvesboltjában kapható – a szerk.) történetét elmesélve összegzett a szerzetese, valamint papként kiemelte és kifejtette a különleges szándékokra végzett misék közül a „Bántalmazóinkért” bemutatott szertartás könyörgéseit, azok lelkiségét. 

A béke érdekében – Isten segítségével – elvégzett belső lelki munka, a megbocsátás társadalmi hatásáról szólva felhívta a figyelmet, hogy az említett Immaculée Ilibagiza visszatérve Ruandába találkozott a kormányzat vezetőjével, aki e találkozás után politikai vezérelvvé tette a megbocsátást az etnikai ellentétektől szenvedő afrikai országban.

Magyar Gergely OFM előadása végén a világbéke esélyeit latolgatva azt mondta: egy ukrán pszichoterapeuta szerint (aki kárpátaljai papoknak beszélt a háború során traumatizált emberek segítéséről) a háború véget érhet, de akár évtizedek után sem múlnak el a traumák.

A katekizmus szerint a béke Jézus Krisztus eljövetelével valósul meg”, addig pedig minden egyes tettünkkel, amivel uralkodunk az erőszakon, a békét segítjük, s nem is csekély mértékben – zárta előadását Magyar Gergely OFM.

A főelőadást követően idén is számos fakultáció, műhely várta a fiatalokat Nagymaroson. Többek közt Magyar Gergely ferences szerzetest, Brückner Ákos, Fülöp Ákos és Balázs András atyát kérdezhették, Kerényi Lajos piarista szerzetes előadását hallgathatták; az Iránytű Hivatástisztázó Műhely teamje és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hallgatói pedig a Szent Márton Közösségi Házban várták az érdeklődőket.

Az esztergomi szeminárium papnövendékei rendszeres vendégek Nagymaroson, a helyi művelődési ház kistermében lehetett találkozni velük. Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai személyes egyéni beszélgetésre várták a jelenlévőket.

A Hit és Fény Közösségben a testi és/vagy értelmi sérültek, családtagjaik és barátaik rendszeresen találkoznak Krisztus szellemében, hogy megosszák barátságukat, együtt imádkozzanak, ünnepeljék az életet és megleljék a békét. Nagymaroson az érdeklődők bepillanthattak a közösség életébe.

A délutáni szentmise kezdetéig csendes szentségimádást is tartottak, illetve Szekeres Pál tőrvívó olimpikon, háromgyerekes édesapa beszélt az életéről a templomban. A csapatban olimpiai és világbajnoki bronzérmes, valamint többszörös paralimpiai és világbajnok máig az egyetlen ember a világon, aki épen és kerekesszékesként is érmet szerzett olimpián. Az 1991-ben autóbalesetet szenvedett sportoló életrajzi könyve idén jelent meg Kilőve a Holdra címmel.

„A lelkem teljesen ép egy nem ép testben” – mondta Szekeres Pál, aki a balesete után a hét hónapos kórházi ápolás ideje alatt lelkileg megerősödött, „a dolgok a helyükre kerültek”, átértékelte mindazt, amit addig a világról gondolt, s ahogyan élt. A sportoló fontosnak tartja a keresztény értékek képviseletét, s az Egyház szerepét a társadalomban.

A szentmise kezdetén köszöntötték a találkozón sok év óta tevékeny, novemberben hatvanadik életévét betöltő Fülöp Ákos atyát, valamint az ötvenedik házassági évfordulóját ünneplő Hadi Ferencet és feleségét, Máriát, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó alapembereit (többek közt az ő házuk kertjében kezdték el a nagy sikerű Gyerekmaros alkalmait), akik kezdettől fogva segítői az országos ifjúsági rendezvénynek.

Hortobágyi Cirill OSB homíliájában a nap evangéliumi szakaszához kapcsolódva arról beszélt, hogy az apostolok Jézushoz forduló kérése (Növeld bennünk a hitet!) meglepő. Nekik sem volt könnyű hinni. Nem élt bennük mindig a kétely nélküli remény és béke. Voltak belső küzdelmeik. A főapát hangsúlyozta: az apostolokhoz hasonlóan magunk is tapasztalhatjuk, hogy ki vagyunk téve a kísértéseknek, a bizalom terén is. „Könnyen elképzeljük, hogy a másik nem figyel ránk, s akkor mi sem tudjuk őt szeretni.” S ha meginog a bizalom, az belső békétlenséget okoz. Ilyen kísértéseknek van kitéve az Istenbe vetett bizalmunk is. De látnunk kell azt is, hogy az evangélium szerint az apostolok különös kérdésére Jézus is meglepő választ ad: egy mustármagnyi hit (csekély, szinte jelentéktelen kezdet) is csodát hozhat az életü(n)kbe.

Ne méricskéljük tehát a hitünket, próbáljunk inkább jobban bízni az Úrban!

„A növekedést a hitben, a józanságot, az erőt a Lélek adja. Isten szeret, benne bízhatok, nem hagy cserben bizalmatlanságom ellenére sem. A Lélek bekapcsol az Egyház közösségébe.” 

A szónok a továbbiakban arról beszélt, hogy emberi kapcsolatainkban nem szabad feladnunk a közös, reménykedő útkeresést, mert ennek eredményeként elrendeződhet, a különbözőségben is egységre juthat minden, megtörténhet a csoda a másokkal közös életünkben, ahogy az evangéliumi szederfával is történik, amely a „tengerben ver gyökeret”.

Képesek vagyunk arra, hogy szárnyakat adjunk egymásnak, de szárnyát is szeghetjük embertársunknak; a nagy kérdés az, hogy megmaradunk-e a közös útkeresésben, hiszen ez az igazán emberhez méltó feladat

– mondta a főapát. 

Hangsúlyozta, hogy a Szentlélek a közösségre jutás csodáját az egész egyházzal meg akarja tenni, ezért kell beleállnunk a Ferenc pápa által elindított szinodális folyamatba, hogy az új lelkület által a megváltottságunk révén sugározzunk evangéliumi örömöt és békét. Ugyanakkor legyünk szolidárisak a körülöttünk élőkkel, gondjaikkal, örömeikkel is. A béke és az öröm spiritualitása elevenséget ad a kereszténység számára. 

Nagy változások korát éljük, és lehet, hogy csak egy kicsit jobban kellene bíznunk Istenben. De ezt a csak-ot egy világ választja el a közömbösségtől. Egy cseppnyi, mustármagnyi kockázatvállalás, Jézus szerint kezdetnek ennyi is elég – mondta homíliája végén Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát.

Szerző: Körössy László

Fotó: Pesti Dóra 

Magyar Kurír