Tűzzel, boldogan, áldozatkészen – Esztergomi kispapok zarándoklata a Szombathelyi Egyházmegyében

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szombathely. A szeminárium növendékei ünnepi ebédjükre várnak. Hárman minden pátosz nélkül éppen arról beszélgetnek, ki akar szent lenni közülük. Komolyan elgondolkodnak a belülről feltörő kérdéseken. Először azt kellene tisztázni, mit jelent szentnek lenni – reagál az egyikük. Gyors válasz jobbról: szentté válni nem más, mint egyesülni Istennel. Másikuk kicsit később így reagál: Szent Pál a híveket mind szentnek nevezi.

Ki gondolkodik ma ilyen kérdéseken? Mi készteti az embert arra, hogy a szentté válással foglalkozzon? – joggal teheti fel a kérdést egy felületes kívülálló. A válasz nagyon egyszerű: az esztergomi szeminaristák éppen a Boldog Brenner János atya részére szentelt oltárnál átimádkozott szentmise után vannak. Lélekben tehát még az oltárnál lehetnek, amikor ezeken a kérdéseken eszmélkednek.

A székesegyházban található oltárnál Brenner József atya, a vértanú pap még élő testvére ünnepelte a szentmiseáldozatot a szeminárium közösségével. Egyszerre szívbe markoló és felemelő élmény volt minden jelenlevő számára. A papságra készülő fiatalemberek nemcsak hivatásukban erősödhettek meg, és kérhettek segítséget Boldog János atyától, hanem egy élő tanút is láthattak, hallhattak. Felidéződhetett bennük az az idő, amikor az első apostolok úgy beszéltek Jézusról, mint egy valóságos emberről, a valóságos isteni áldozatról.

Nem mindennapi élmény, belsőleg is formáló erőt hordozó pillanat, amikor egy vértanúként tisztelt pap koporsójának jelenlétében mondja Jézus Krisztus szavait a boldoggá avatott még élő testvére, hogy „Ez az én testem...”, „Ez az én vérem, …mely értetek adatik.” Gondoljunk csak bele egy pillanatra! A szentmise misztériuma néhány momentumra egyedi módon megelevenedett, időt és teret átkarolva emelte magasba a kispapok lelkét. Talán így már érthetőbb a fenti éttermi jelenet.

A zarándokút azonban még számos élményt, kegyelmet tartogatott a résztvevők számára. Csépányi Gábor spirituális atya vezette a két és fél napos zarándoklatot, amely mind spirituális, mind kultúrtörténeti, mind pedig közösségi szempontból igen-igen változatos és tartalmas programot kínált.

Közösségi volt, mert a buszon közös imádságokat (zsolozsma, rózsafüzér, elmélkedés) végeztek. Közösségi volt, mert a helyiek – hívek és atyák (Németh Norbert pasztorális helynök, Kiss László körmendi plébános) – szervezőtehetségének és nyitottságának köszönhetően a papnövendékek családoknál szálltak meg, ezzel is lehetőséget kapva a személyes találkozásokra és a keresztényi-evangelizációs lelkület elmélyítésére, közös megtapasztalására.

A körmendi egyházközség vendégszeretete és családias befogadókészsége maradandó élményt nyújtott mindenki számára. Búcsúzáskor ígéretet kapott a szeminárium minden tagja, hogy bármikor szeretettel látják viszont őket, akár egyedül, akár hívekkel együtt érkeznek. Mindenki megbizonyosodhatott, hogy a keresztény testvéri szeretet él, határokat átívelő erővel.

Kultúrtörténetileg is gazdag út volt: átfogó képet kaphattak a zarándok kispapok a román kori jáki templom történetéről és szimbolikájáról Rátkai László vezetésével. Előző este a szentgotthárdi egykori ciszterci Nagyboldogasszony-kolostortemplom komplex történetéről, Heiter Gottfried előadásában. Az egyházmegyei látogatóközpontban Szily János püspök szellemi értékeket őrző s átadó munkásságáról kaphattak összegzést, majd megtekinthették Brenner János emléktárlatát.

A zarándoklat csúcspontja, a szentmiseélmény mellett, a pénteki nyitóeste volt: a papnövendékek átimádkozva bejárták Brenner János utolsó útját, egykori tanáruk, Székely János püspök vezetésével. Az éjszakába rejtőző, csendbe burkolózó erdő közepén az egyházmegye általános helynökének, Császár Istvánnak köszönhetően különleges lelki útra indultak, ugyanis Boldog Brenner János többszörösen megszúrt szegycsontjának ereklyetartóban tartott darabját minden kispap hordozhatta az imádságos séta során, hogy átelmélkedhesse, mire is hívja őt az Úr a papság útján, s hálát adhasson János atya önfeláldozó, tiszta életéért. Rábakethelyről, ahonnan 61 évvel ezelőtt Brenner János is indult, egészen Zsidáig, halála színhelyéig követték a vértanú útját a papnövendékek.

A záróének után – sokak örömére és meglepetésére – ajándékot nyújtott át István atya a szeminárium elöljáróinak és tagjainak, maradandó emléket: egy csontereklyét, amely Boldog Brenner János példáját nemcsak közelebb hozza a papságra készülőkhöz, hanem biztosítja a lehetőséget, hogy hűen őrizzék és táplálják a tüzet, amely benne mindvégig égett. János vértanú atyánk lelki naplójában Istent így nevezi: Tűz. Minden reményünk megvan arra, hogy ez az út az új generációkból meghívottak, fiatal és idősebb férfiak számára az élmény mellett maradandó forrássá válik. Éppen a tűzzel, boldogan s áldozatkészen, élő János atyának köszönhetően.

Boldog Brenner János atya, járj közben értünk, hogy szentek lehessünk! Ámen.

Szöveg: Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet/Müller Márk, III. évfolyam

Fotó: Bedőcs Gyula

Magyar Kurír