Új elnöke van a Katolikus Karitásznak és a Katolikus Rádiónak – Ülésezett a püspöki konferencia

Hazai – 2025. március 4., kedd | 14:18

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 3–4-én tartotta tavaszi rendes ülését. A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően az MKPK budapesti székházában gyűlt össze. Az ülésen részt vett Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa is.

Az MKPK tagjai közösen mutattak be szentmisét Szentatyánkért, Ferenc pápáért.

A püspökök testülete buzdítja a hívőket és minden jószándékú embert, hogy imádkozzon a Szentatyáért.

Spányi Antal püspök, közeledve 75. életévéhez nem kívánta meghosszabbítani megbízatását a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatói, valamint a Katolikus Karitász elnöki pozíciójában.

Spányi Antal a Magyar Katolikus Rádió megalapítása, azaz 2004 óta vezette az intézményt. A püspökök testületének döntése értelmében utódja Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök,

a Központi Szeminárium rektora lesz. Radetzky András vezérigazgató-helyettes folytatja munkáját.

Martos Levente Balázs

Spányi Antal 2003 óta volt a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének, a Katolikus Karitásznak az igazgatója. Munkáját 2008 óta országos igazgatóként Écsy Gábor segítette, aki szintén úgy döntött, hogy közel két évtizedes szolgálata után nem kéri mandátuma meghosszabbítását. A Konferencia döntésének értelmében 

a Katolikus Karitász új elnöke Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök lesz,

míg munkáját Zagyva Richárd segíti országos igazgatóként.  

Fekete Szabolcs Benedek

Udvardy György veszprémi érsek úr beszámolt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának előkészületeiről.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatja Ervin Gábor katolikus pap, hittanár boldoggá avatásának ügyét.

A püspökök testülete Pro Cultura Christiana díjat adományoz Reha György képzőművésznek, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió alapító tagjának, aki tíz éven keresztül vezette a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményét.

A Katolikus Karitász idén is megszervezi a „Tartós szeretet” elnevezésű nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést, amelyet immár a 14. alkalommal szerveznek meg. A

hívek március 23–30. között helyezhetik el adományaikat a templomokban kijelölt helyre vagy a Katolikus Karitász honlapján megadott gyűjtőpontok egyikén.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: MKPK Sajtószolgálat; portrék: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria