Új oltárképet avattak Gerézdpusztán Szent Márton tiszteletére

Hazai – 2015. február 10., kedd | 14:45

Új oltárkép került a gerézdpusztai Szent Márton-kápolnába, melyet 2015. február 8-án helyeztek el ünnepélyes keretek között – tudósít a Szombathelyi Egyházmegye.


Somogyacsa, a százhetven főt számláló somogyi kisközség a szombathelyiek számára azért jelentős, mert 1876. március 10-én itt született Újváry Ede, a város egyik legsikeresebb és legtekintélyesebb polgármestere. A neves városatya a Szent Márton-templomban szolgáló domonkosok által létrehozott Credo férfiegyesület tisztségviselője volt. Amikor polgármester lett, minden korábbi tisztségéről lemondott, kivéve a Credo egyesületben betöltött tisztét.

A kis faluhoz tartozó, alig ötven lakosú Gerézdpuszta majorban áll az 1892-ben épített Szent Márton-kápolna. 2015. február 8-án az ünnepségen Harkány Sándor polgármester elmondta, hogy amikor a kis kápolnából 2002-ben ellopták az oltárképet, szomorúan gondoltak arra, hogy a kis közösség nem lesz képes a festmény pótlására. Tavaly ősszel, – mintha magának Szent Mártonnak a gondoskodása lett volna – egyszer csak telefonhívást kapott Fülöp Andrástól, a szombathelyi Szent Márton Cserkészcsapat vezetőjétől, aki értesítette, hogy amennyiben elfogadják, elkészítteti egy művésszel az oltárképet. Az ötletadó Orbán Róbert, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsának elnöke volt, aki a Via Sancti Martini-útvonal kiépítése során ismerte meg a gerézdpusztai történetet.


A Szilárd Anikó Nagytevelben élő festőművész által készített, köpenyét a koldussal megosztó Szent Mártont ábrázoló oltárképet Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton-templom és Győrfi Sándor, Somogyacsa plébánosa áldotta meg. A somogyacsai és gerézdpusztai hívek, valamint a szombathelyi Szent György Lovagrend képviselőinek jelenlétében koncelebrált szentmisét követően Szommer Ildikó, Szombathely város Szent Márton-programirodájának vezetője ünnepi köszöntőjében kiemelte annak szimbolikus jelentőségét, hogy a 2016-os ünnepi Szent Márton-év előkészületének egyik első rendezvényére éppen a Szombathelyen 1938-ban felállított Szent Márton-szobor szorgalmazójának, Újváry Edének szülőfalujában kerülhet sor. Schauermann János plébános a Szent Márton-templom ereklyéjét ábrázoló imalapot adott át minden résztvevőnek, és a küldöttség virágot helyezett Újváry Ede őseinek sírjára.

Fotó: Feiszt György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria