„Ahogy Isten szereti a magyarokat, abból én is kapok” – Interjú Korniluk Margit FMM nővérrel

– Évek óta Magyarországon élsz, és most új szolgálati területed lett Mátraverebély-Szentkúton. Hogyan kerültél kapcsolatba a kegyhellyel, és mit jelent számodra személyesen ez a hely?

– Azt hiszem, ez kifejezetten a Gondviselés műve. Amikor hat év után, két évvel ezelőtt visszatértem Magyarországra, egyáltalán nem gondoltam Szentkútra; inkább a média felé szerettem volna indulni. Aztán teljesen véletlenül találkoztunk a korábbi kegyhelyigazgatóval, Lóránt atyával, és egy beszélgetés során felmerült, mi lenne, ha Szentkútra jönnék. (...) Óriási megtiszteltetésként élem meg. Nagyon szeretem a Szűzanyát. Úgy érzem, kicsit átrendezte a dolgokat, hogy ott lehessek nála. (...) Egy nemzeti kegyhely pedig nemcsak az országról, hanem a nemzetről is szól, sokkal szélesebb a hatása.

– Hogy fogadtak a kegyhelyen?

– Nagy nyitottsággal találkoztam az atyák és az ott dolgozók részéről. (...) Kiderült, hogy nemcsak egy-egy szolgálatba tudok besegíteni – sekrestyésként, szentmiseszándékok írásában, lelkigyakorlatok és programok kísérésében, szervezésében –, hanem a médiában is lehet feladatom. Egyszer megosztottam velük, hogy ha majd biztosabban beszélek magyarul, szívesen készítenék podcastsorozatot. Ezt még távoli tervként mondtam, de nagy meglepetésemre azt mondták: a szentkúti podcastokat is készíthetném. (...) Külföldiként óriási bizalmat kaptam. (...)

– Hogyan találkozik a kegyhelyi szolgálatodban az offline, személyes jelenlét és az online evangelizáció?

– Nagyon érdekes kérdés, mert egyre inkább digitális világban élünk. Szerintem a kettő nem üti egymást. (...) Hiszen

mi „offline lények” vagyunk: offline születtünk, offline halunk meg, és offline megyünk majd a mennyországba. A személyes találkozást semmivel sem lehet pótolni,

és számomra fontos, hogy ez prioritás maradjon. Viszont, ha tetszik, ha nem, egyre inkább online élünk. Ott is keresni kell a kapcsolatot az emberekkel. (...) A lelkipásztoroknak pedig mindenképpen keresniük kell az embereket a digitális térben is. 

– Én is valahogy így gondolom: nagyon szeretem a csendet, az elvonulást, az offline világot, ugyanakkor azt látom, hogy ha ma azt mondjuk: „menjetek, és hirdessétek az evangéliumot”, akkor ennek az is része, hogy belépünk az online térbe. Egyszerűen azért, mert az emberek ott vannak. 

– Igen, viszont nagyon fontos az irány:

az online világból az offline világba kell vezetnünk az embereket. Az online világ nem valóságos abban az értelemben, ahogyan az emberi találkozás az. Az Istennel való találkozás pedig végső soron a csendben és az intimitásban történik.

(...) Ugyanakkor igenis ki kell menni ezekbe a terekbe, ott kell „halásznunk”, ott kell dolgoznunk. De az a cél, hogy onnan az embereket elvezessük a valódi találkozásig.

– Mostanában egyre többet hallani a „sajtóapostolkodás” kifejezést. Te egy missziós rend tagjaként hogyan látod: lehet-e úgy missziózni, hogy valaki kamera vagy mikrofon mögött ül, podcastot készít, vagy éppen egy Instagram-bejegyzést ír?

– A rendünkre jellemző, hogy világszerte jelen vagyunk, összesen 71 országban. Nemzetközi találkozások és beszélgetések során rájöttem, hogy tulajdonképpen bárhová mész misszionáriusként, ugyanabba az alaphelyzetbe kerülsz.

Mehetsz New Yorkba, vagy egy eldugott afrikai faluba: a kultúra és a mentalitás más lehet, de ami lényeges, ami emberi az emberben, ugyanaz. A misszió és az evangélium, amit át akarok adni, szintén ugyanaz.

(...) Ma már Afrikában is az a jellemző, hogy az embereknek talán nincs sok mindenük, de telefonjuk és térerőjük van. Ez is mutatja, hogy az online tér mennyire közös térré vált. (...) Éppen ezért számomra nincs lényegi különbség aközött, hogy egy másik országba megyek misszióba, vagy az interneten végzek missziós tevékenységet.

– Offline misszionáriusként fontos számodra, hogy egy helyhez, egy néphez is közel kerülj?

– Természetesen. (...) Ehhez hozzátartozik egyfajta „misszionárius-betegség” is:

beleszeretünk abba az országba és nemzetbe, ahová Isten küld minket.

Én eredetileg nem Magyarországra készültem, mégis így lett. Aztán nagyon megszerettem ezt az országot és ezt a nemzetet. Ahogy Isten szereti a magyarokat, abból én is kapok, és remélem, hogy ebből valamit tovább is tudok adni. (...)

– Térjünk rá a podcastra. Hogyan választod ki a témákat és a vendégeket?

– A legfontosabb és állandó munkamódszerem a szentségimádás. Mindig megkérdezem az Urat: „Mit szeretnél, kivel és miről beszéljek?” Olyan is van, hogy már kiválasztottam a vendéget, és egy szentségimádáson kapok mellé témát, vagy fordítva: van egy téma, és ahhoz jelenik meg egy megfelelő ember. (...) Ugyanakkor a hely légköre csendes, nyugodt, lelki, szinte intim, ezért nem szeretnék belekeveredni a divatos témákba, aktuális vitákba vagy „égő kérdésekbe”. Inkább olyan legyen, mint amikor az ember elvonul valahová elcsendesedni, és elkezd gondolkodni az élet, a hit és a lelki élet kérdéseiről. Szeretnék majd foglalkozni a hit és a magyarság megélésével is: létezik-e olyan, hogy magyar lelkiség, vagy van-e valamilyen sajátos magyar vonás az egyetemességben. (...)

– Novemberben indul egy női lelkigyakorlat-sorozatotok is Szentkúton. Mesélnél erről egy kicsit?

– Amikor Szentkúton különböző nőkkel, női csoportokkal találkoztam, azt tapasztaltam, hogy az egyszerű, népi vallásosságnak és az egyszerű életnek is megvannak a maga lelki szükségletei. Olyan lehetőséget szerettünk volna létrehozni, amely szélesebb kör számára nyitott: nem csak fiataloknak vagy azoknak, akik konkrét hivatást keresnek. (...) Ezért olyan lelkigyakorlatot állítottunk össze, amelybe különböző élethelyzetben lévő nők is bekapcsolódhatnak. A lelkigyakorlatnak fontos eleme a rózsafüzér, amely egyszerű, mégis mély imádság: a titkokon keresztül találkozik benne a Szentírás, Jézus élete és a Szűz Mária iránti szeretet. A másik alapja a szentíráselmélkedés.

Azt szeretném, hogy ne csak én olvassam a Szentírást, hanem az ige is olvasson engem: ne én akarjam megmagyarázni, mit jelent számomra egy-egy szöveg, hanem engedjem, hogy az ige megmutassa, mi történik bennem.

(...) Fontos maga Szentkút is mint az elcsendesedés és a pihenés helye. Sok beszélgetés során megtapasztaltuk, mennyire vágynak a nők néhány nap lelki és testi kikapcsolódásra. Egy családanyának például, akinek az egész családja rajta épül, időnként szüksége van néhány napra, amely csak az övé. Nem mindenki számára fér bele egy teljes hetes elvonulás, de egy rövid, egyszerű lelkigyakorlat igen.

A női lelkigyakorlatokról részletesen ITT olvashatnak.

– Ez különösen érdekes téma, mert közben a nőiség képe is nagyon sokat változott a társadalomban.

– Szerintem nagyon erősen leépült a nőiség képe és mintája a mai társadalomban, és ez a keresztény, katolikus nő képére is hatással van. (...) Szeretnénk ezeket a fogalmakat egy kicsit más irányba fordítani: megmutatni azt az utat, amelyet a Szűzanya és a szent nők élete és példája tár elénk, és amely a hívő számára sokkal hitelesebb támpontot adhat, mint a mai minták.

Az interjú teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

Szöveg: Ádám Rebeka Nóra

Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Forrás: Ferences Média

Magyar Kurír