„Aki értem elveszíti életét, megtalálja azt”

Ezt olvasva feltehetnénk a kérdést: Most akkor minden fordítva van az Isten országában? Elveszítjük a legdrágábbat, az életünket, pont akkor, amikor azt hisszük, hogy megtaláltuk? De lehet, hogy arról van szó, hogy mi „ülünk fordítva a lovon”, és nem a jó vége felől látjuk a dolgokat. Már a hegyi beszéd is jó néhány látszólagos ellentmondásban bővelkedik, kezdve a boldogmondásokkal...

Jézus nyilvános működésének egyik fő eleme, hogy meg akarja menteni az embert attól, ami gúzsba köti. A gazdag ifjúnak is ezért mondja: „add el mindened, amid van, és kövess engem”. A folytatást ismerjük: a vagyonos fiatalember szomorúan elmegy. Ám van itt egy félmondat, ami ennek a jelenetnek a szíve, és ebben rejlik a válasz Jézus sok paradoxonjára is: „így kincsed lesz a mennyben”. 

Ez nem azt jelenti, hogy majd a túlvilági életben kárpótlást kapsz. Ez az elveszíthetetlen, elvehetetlen, igazi gazdagság ígérete, ami most azonnal a tiéd lehet, és többé senki nem foszthat meg tőle. 

Valójában azt mondja: légy szabad mindentől! Az Úr egy nagylelkű és szabad élet nagyszerűségét akarja bemutatni.

Lemondani magunkról, felvenni keresztünket nem azt jelenti, hogy vállaljuk a szenvedést, tűrjük a betegséget, elviselünk egy számunkra nehéz embert. A kereszttel megjelölten élni ebben a világban azt jelenti, hogy az Atya akarata szerint járjuk földi utunkat, hiszen az önátadásban és a szeretetben van az élet valódi megtalálása.

Az „elveszítés” nem a fizikai halált jelenti elsősorban, hanem az énközpontú életforma feladását. Amikor az ember kész odaajándékozni az életét Istenért és másokért, akkor az isteni kegyelem által egy sokkal teljesebb életet élhet.

Tehát ne ítéljünk elhamarkodottan, hogy mikor találtuk meg, vagy veszítettük el az életünket, életünk értelmét! Gondoljunk az örvendetes rózsafüzér ötödik titkára: „akit a templomban megtaláltál”. Jézus „elveszett”, miközben Mária és József azt hiszik, hogy velük van. Amikor két nap keresés után megtalálják a gyermeket, az kijelenti, hogy ő itt van otthon, a jeruzsálemi templomban. Persze végül hazamegy velük Názáretbe. Kicsit mégis elvész a számukra, mert nem értik, miről beszél.

Végül az is benne van a mai evangélium másik felében, hogy nincs két életünk. Ha helyesen nézzük az eseményeket, mindig a természetfelettiben járunk. Hétköznapi tetteink révén életünk részei lesznek a próféták, illetve már most megigazultakká válhatunk. Azt hisszük, hogy egy pohár vizet adtunk valakinek, ám valójában Istennel találkoztunk. Sok ilyen áldott találkozást mindannyiunknak!

Szerző: Seidel Klára CB

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír