„Aki igazán te vagy, azt senki nem tudja helyettesíteni” – Mustó Péter SJ a hivatásról és a lélekről

Az ismert lelkigyakorlat-vezető, szerzetes, író tisztelői a rekkenő hőség ellenére is nagy számban jelentek meg a Párbeszéd Házában. Mustó Péter könyveit a házigazda Sajgó Szabolcs SJ kínálta az érdeklődőknek, bár kérdésére az is kiderült, hogy többségük már olvasta a Megszereted, ami a tiéd, az Ahol otthon vagy, illetve a Remény és kétség között Bogotá utcáin címűeket, s a legolvasottabb a Csendben születik az élet, amely a belső ima tapasztalatairól szól.

A vendéghez intézett, akár provokatívnak is mondható felvezető gondolatokat Sajgó Szabolcs SJ fogalmazta meg: „Úgy tizenöt évvel ezelőtt lehetett, amikor azt mondtad nekem: »Nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen is jezsuita leszek.« Kérlek, beszélj erről!” Mustó Péter hosszan elgondolkodott, mielőtt válaszolt, érezhető volt, hogy amúgy sem híve a sablonos mondatoknak, ezúttal ráadásul nem másról, mint a hivatásáról kellett beszélnie.

Amikor megszólalt, elsőként megköszönte a bátyjának, hogy immár másodízben jött el egy előadására, hogy érdeklődik az élete, a gondolatai iránt. A személyes hangvétel megfelelő lelki-szellemi hátteret biztosított a kifejtendő mondanivalónak. Mustó Péter egyértelművé tette, hogy számára a hivatásnak nem csupán az egyházi jellege, művészi, vagy más társadalmi vonatkozása a fontos. „Az a hivatás, amikor valami belülről mozgatja, vezeti az embert, s hogy hova, azt nem lehet tudni, csak később derül ki. Úgy gondolom, hogy a hivatásomban konkrétan a bérmálkozásom volt a fordulópont, napra pontosan tudom a dátumát. Akkor éppen a passaui menekülttáborban élt a családunk, egy barakkban volt a kápolna. Emlékszem, akkor ébredtem rá, hogy van feladatom az életben, hogy nem hiába élünk ebben a világban. Ettől kezdve vettem komolyan magamat és másokat. A tudat a fontos, hogy érdemes élni, és csinálni valamit.”

A szerzetes ehhez kapcsolódva egy közelmúltbeli felismerését osztotta meg a jelenlévőkkel. Yuval Noah Harari Homo deus című művét elolvasva szinte prófétai hivatásként éli meg, hogy védelmébe vegye a lelket, mint valóságot. Röviden vázolta a mű üzenetét, mely szerint nem vagyunk individuumok, nincs lélek, nincs folytonosság az emberben, csak az emlékező én és az érzelmi-érzéki én, amely a most-ban ugyan megérintődik, de mivel ez hamar elmúlik, ennek sincs jelentősége. Az ember egy gép, egy masina, és a jövő mesterséges intelligenciája már részletekbe menően tudni fogja, hogy valójában mire van szüksége az embernek, sőt jobban fogja tudni, mint maguk az emberek.

„Öregkoromra arra jöttem rá, hogy a hivatásom megvédeni a lelket, s azt a tudatot, hogy érdemes élni akkor is, ha nem tudjuk megmondani, az élet mire is jó” – mondta az előadó.

Mustó Péter a két világháború között élt Bíró Ferenc jezsuita tartományfőnök életpéldáján mutatta be, hogy mi is a hivatás és a lélek. – A parasztság öntudatra ébresztésén, felemelkedésén fáradozó szerzetes (többek közt a Jézus Szíve Népleányok Társaságának alapítója) a hivatását még katonalelkészként kapta, nem imában és nem a tanulmányai nyomán, hanem a parasztgyerekekből lett bakák közt ismerte fel a feladatát. Láthatjuk, hogy a körülmények, az embertársaink, a konkrét helyzet hozza meg a hivatásunkat! – mondta az előadó. – Az ima, a lelkigyakorlatok is nagyon fontosak, de elsősorban azért, hogy megtanuljunk figyelni és figyelmesnek lenni.

„Bíró Ferenc példájából láthatjuk, hogy a hivatás felismerése emberek között történik, tehát ahhoz, hogy a hivatástudat felébredhessen bennünk, az emberekhez közel kell mennünk. Ott, a bakák közt, a háborúban, abban a közelségben, kapcsolatban Bíró atya és katonatársai megélték az együttérzést, az egymásra utaltságot, az egymáshoz tartozást, s én vallom, hogy ez a lélek. Nem egy dolog, hiszen a léleknek nincs kiterjedése, tömege, hanem olyan valóság, ami összeköt, és egy folyamatot elindít: a katonalelkészből kihozza, hogy a hazájában felemelje a parasztságot – folytatta Mustó Péter, és megvallotta, ő Bogotában, az utcagyerekek közt érintődött meg, azok közt, akikkel nem törődnek, akiket nem vesznek komolyan.

Talán a velük való foglalkozás által pótoltam magamban azt a hiány-érzést, hogy egykor én voltam az, akire nem figyeltek – mondta. – Általában fontos figyelnünk arra, ami megérint, és ránézni, hogy abban a helyzetben (családban, közösségben) miként vagyunk benne, mert ez a történés belőlünk születik meg, igazán a miénk, választ ad az életünkre.

„Az utcagyerekeknél az világosodott meg bennem, hogy minden élet értelmes: érdemes, hogy éljen az is, akit nem akarnak, akit kitaszítanak. S ez megerősített abban, hogy magamat is elfogadjam.”

A lélek valóságáról beszélve a modern fizika eredményeiről is szólt Mustó Péter. Egy atomfizikus ismerőse (aki egykor Heisenberg munkatársaként dolgozott) mondta neki: az egész mindig több, mint a részek együttvéve. Az egész jelenti az embereket, a Földet, a világmindenséget: „Legyél empatikus, légy tekintettel a másik érdekeire, háttérbe téve a magad érdekeit – ez a lélek.”

Utalt a jezsuita szerzetes Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára is, amely, ahogy mondta, nem csupán a környezetszennyezésről szól, hanem elsősorban arról, hogy mi, emberek s a világ összetartozunk. A lélek az, hogy egymáshoz tartozunk.

Attól, hogy szétszedjük részekre a dolgokat, még nem találjuk meg az élet titkát, erre a mesterséges intelligencia sem lesz képes; aki igazán te vagy, azt senki nem tudja helyettesíteni – szögezte le a szerzetes, majd az önismeret fontosságáról is beszélt.

„Nem természetes, hogy szeretjük azt, ami a miénk; több mint nyolcvan év után sem merem állítani, hogy megszerettem mindent, ami az enyém, mindenestül, aki vagyok. Pedig ez rendkívül fontos. Ha mindig arra vágyom, hogy engem szeressenek, olyan alapállás, amellyel egy egészséges emberi kapcsolatot nem lehet felépíteni. A szeretet kihívás, elfogadás, és a szabadság megadása, embernek is, és Istennek is, hogy ő is lehessen olyan, amilyen, és ne olyan, amilyennek én szeretném.”

Mustó Péter előadása végén felolvasta az ENSZ második főtitkára, Dag Hammarskjöld protestáns misztikus egyik naplóbejegyzését, amelyet 1961 pünkösdjén írt, nem tudva, hogy pár hónappal később merénylet áldozata lesz, amikor a polgárháború sújtotta Kongóba repül béketeremtés céljával. A naplórészlet felolvasása után a jezsuita szerzetes megfogalmazta a súlyos szavak konklúzióját: nézzünk előre, mert az élet előre néz és nem vissza.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír