„Amit életem első száz évében tanultam” – Megjelent Jean Dolores Schmidt nővér önéletrajzi kötete

Február 28-án jelent meg Jean Dolores Schmidt szerzetesnővér önéletrajza, Kelj fel úgy, hogy van célod! Amit életem első száz évében tanultam címmel. A 103 éves nővér 1940-ben, 21 éves korában lépett be a Könyörületes Szűzanyáról nevezett (Sisters of Charity of the Blessed Mary, BVM) amerikai alapítású rendbe, és már korán tanítani kezdett.

Tanári munkája során sportcsapatokkal is rendszeresen foglalkozott, és amikor 1994-ben, 75 éves korában nyugdíjba vonult, a chicagói jezsuita Loyola Egyetem férfi kosárcsapatának lelki kísérője lett. Mióta 2018-ban országos sikert ért el a csapat, Jean Dolores nővér is óriási népszerűségre tett szert. A könyvben önéletrajzi, teológiai és lelkiségi síkon összegzi tapasztalatait, s azt állítja, hogy hosszú életének titka: el kell fogadni másokat, tisztelni kell a sokféleséget, nyíltan és őszintén kell kommunikálni, rendszeres imaéletet kell élni, és úgy kell felkelni reggel, hogy az embernek van célja.

Részletek a könyv első oldalairól:

„Az ébresztőórám minden reggel ötkor csörög. Kell néhány másodperc, mire magamhoz térek, de aztán gyorsan felülök, mert ha nem, még vissza találok aludni. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak – túl sok tennivalóm van.

Először azonban imádkozom. Az ágyam szélére ülök, lábam a padlón. »Köszönöm, Istenem, hogy megadod nekem ezt a napot, és engeded, hogy ma is szolgáljak neked.« Aztán megmosdom, felöltözöm, és beülök a kerekes székembe. Nem azért kell a szék, mert öreg vagyok, hanem eltörtem a csípőmet, és övsömörös lettem. Remélem, majd nélküle is fogok boldogulni, de nem panaszkodom.

Most, hogy már tiszta vagyok, és elhelyezkedtem, megkezdem a szokásos reggeli félórás elmélkedésemet. Előveszem az iPademet, és az amerikai püspöki kar alkalmazásának segítségével elolvasom a napi evangéliumot. Valószínűleg nem sok 103 éves szerzetesnő használ iPadet, de én jól kijövök a modern technológiával. Mindig azt mondtam, ha valaki nem fejlődik, gyorsan lemarad. Az erőm javarészt az alkalmazkodási készségemben rejlik.

Az iPad segítségével kiválóan lehet tanulmányozni a Szentírást. Világos a felülete, és könnyen kézben is tudom tartani. Minden szakaszhoz tartozik egy teológiai reflexió, úgyhogy azt is figyelmesen elolvasom. Olvasás után elmélkedni szoktam. Szerzetesi képzésem során megtanultam, hogy mindennap érdemes külön időt szánni a csendes elmélkedésre. Ha azon kapom magam, hogy elkalandozom (ami elkerülhetetlen), mindig vissza-visszatérek Istenhez. Ha az embernek sok minden jár a fejében, könnyen elkalandozik. Mi sem természetesebb.

Ezután félrerakom az iPadet, és kinézek az ablakon. Chicago belvárosában lakom. Korán reggel még békés a város. Az utca másik oldalán egy szálloda emelkedik a magasba, és lassan felgyúlnak a fények a szobákban. Azokra gondolok, akik éppen felébrednek, és azért fohászkodom, hogy leljenek igazi örömre e napon, melyet az Úr adott. A Michigan-tó egyik csücskét is látom a szálloda mögött. Azt szoktam mondani, hogy az az én részem a tóból. Ha nyugodt az idő, és csendes a víz, halászcsónakok vannak a tavon. Imádkozni szoktam a horgászokért, azért, hogy ne essen bajuk, és örömet leljenek abban, amit csinálnak.

Miközben így imádkozom, azt is átgondolom, mit kell tennem aznap. Igyekszem mindent aprólékosan átgondolni, bár tudom, hogy nem minden fog úgy alakulni, ahogyan elterveztem. Azt hiszen, mindannyian boldogabban és hatékonyabbak lennénk, ha nap mint nap időt szánnánk az imádságra, főként reggel. Már öt-tíz percnyi csöndes elmélkedés is megteszi. Általános iskolai tanárnőként is bevezettem ezt a gyakorlatot. Óra elején megkértem a gyerekeket, hogy pihentessék a fejüket az íróasztalukon, és hallgassák meg az evangéliumot. Ettől egészen megnyugodtak.

A csendes elmélkedésen kívül, tudom, arra is szükségünk van, hogy néha valaki megveregesse a vállunkat. Akár csak mi magunk önmagunknak. Éjszaka lefekvés előtt mindig arra gondolok, mi minden jót tettem aznap. Tudom, hogy ettől boldogon fogok felkelni reggel. Bár, ismerjük be, az én koromban az ember már attól is boldog, ha egyáltalán felkel reggel.”

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír