Amióta Trunk Joseph kicsivel több mint 28 éve Ukrajnába érkezett, sok változás történt az országban. A német ajkú lakosok többsége ugyanis kivándorolt Németországba és Ausztriába, Joseph atyának pedig Ukrajna a hazája lett. Most Pósaházán él, a plébánián élőket és a belső menekülteket támogatja.
„Én vagyok az első pap a falu történetében, aki a faluban is él. Korábban a papok csak misézni jártak ide, ha maradt rá idejük.
De az is rendszertelen volt. Még a temetések is gyakran pap nélkül zajlottak. Aztán végre lett saját papjuk a lakosoknak, aki része lett a közösség életének. Ezért is fogadtak az emberek nagy lelkesedéssel” – mondta a lelkipásztor. „Az utcán még mindig svábul beszéltek. A templomban a szentmiséket csak németül tartották. Mondtam is nekik, hogy végig veletek maradok, német dalokat fogok énekelni a templomban, németül fogok imádkozni. Igyekezni fogok a végsőkig ápolni a német nyelvet, mert ez a nyelv a helyi németek anyanyelve. De az is azonnal világos volt számomra, hogy meg kell tanulnom ukránul.”
Joseph atya elmondta azt is, hogy amikor még sok német volt a faluban, nem akarták, hogy ukránul szolgáljon. „Később rájöttem – tette hozzá, – hogy a németek kivándorlása miatt változtatnom kell a szentmiséken, hogy azok is jól érezzék magukat a templomban, akik nem beszélnek németül. Persze minél több német távozik, annál kevesebben maradnak a közösségben.
A világ változik. A svábok közül sokan, bár valójában nem mindegyikük származik sváb területről, a háború miatt visszatérnek őseik országába, Németországba, itt pedig ukránok telepednek le.”
„Egyszer a templomban odajött hozzám egy helyi lakos – meséli tovább Trunk atya. – Azt mondta: »József atya, nem akarunk ukrán nyelvű énekeket énekelni a misén, mert ez egy német templom. Mi németül akarjuk, mi németek vagyunk!« A felesége viszont ukrán. Ezért megkérdeztem tőle: »Németül vagy ukránul mondod a feleségednek, hogy szeretlek?« Nevetett. »Jó, akkor tudsz ukránul is énekelni« – válaszoltam neki. Így olvadt meg a jég. Ezzel azt akarom mondani:
ha szeretek egy népet, meg kell tanulnom a nyelvét. Nincs más út.”
„Számomra az a fontos, hogy közel legyek a szenvedő emberekhez. Ki szeretném fejezni, hogy az ő oldalukon állok.
Ha tudom például, hogy van egy család, ahol az apa a fronton van, akkor mindenképpen meglátogatom őket, hogy érezzék, nem felejtkeztem meg róluk, fontosak nekem.
Meghallgatom őket, beszélgetünk a papáról, megáldom őket. Az Egyház az itt élő emberekért van” – teszi hozzá Trunk Joseph atya.
Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria