A szentmise elején Ternyák Csaba egri érsek így fogalmazott: „Jó nekünk együtt lenni a főegyházmegye főtemplomában, a felújított bazilikában. Ma megáldjuk a krizmaszentelő szentmisében a szent olajokat, hálát adunk papi hivatásunkért és azokért a fiatalokért, akik a bérmálás szentségének felvételére készülnek, s itt imádkoznak velünk.”
A főpásztor szentbeszédében az írásokban olvasott jövendölésről és annak beteljesedéséről szólva úgy fogalmazott: Az evangélium öröme betölti azok szívét és életét, akik találkoznak Jézussal, engedik, hogy üdvözítse őket. Ők megszabadulnak a bűntől, szomorúságtól. Jézussal mindig újjászületik az öröm. „Az Úr lelke rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” – mondja Jézus, s ma nekünk, papoknak kell meghirdetnünk az örömhírt, mert erre kaptunk megbízatást – foglalta össze Ternyák Csaba érsek a lelkipásztori feladatokat.
Jézus örömhíre, hogy beteljesedett az idő, közel az Isten országa, a vakok látnak, a süketek hallanak, és mindenkinek hirdetik az evangéliumot. Ez annyira fontos üzenet, hogy a mai szentmisében kétszer is elhangzott: Izajás próféta és Jézus szájából. Mi már találkoztunk a feltámadott Krisztussal, életünk nagy kérdései már megoldottak, nem maradhatunk nagyböjti stílusú keresztények, csüggedtek és szomorúak.
Csak akkor tudunk igazi örömet vinni az emberek közé, ha magunkba fogadtuk Krisztust, ha a szívünkben túlcsordul az öröm, hogy választottak, megváltottak és küldöttek vagyunk.
Az öröm nem felszínes jókedv. Az üzenet arról szól, hogy béke és igazi öröm van bennünk, amelyet az Úrtól kaptunk, s megtapasztaltuk Isten csodatetteit. Nem hagy cserben bennünket, újra és újra jeleket küld, amelyekre visszagondolva örömmel telik meg a szívünk, s felfedezzük ezekben Istent.
Nem magunkban bízva a saját erőnkre hagyatkozunk, hanem a bárkából kiszálló Péterhez hasonlóan belekapaszkodunk Jézus kezébe. Ez az öröm a misszionárius öröme, azé az emberé, aki tudja, hogy akibe reményét vetette, abban soha nem csalatkozik. Ferenc pápa ezért választotta bullájának címéül: „A remény nem csal meg”.
A világban megtapasztalt csalódások kapcsán is tapasztalhatjuk, egyedül Isten jelent biztos menedéket.
Az Istent kereső költő élményét megtapasztalhatjuk: „csendesen és váratlanul átölelt az Isten”.
A jelen lévő papsághoz fordulva Ternyák Csaba érsek kiemelte: „Ma minden az örömről szól. Hálásak vagyunk a hivatás kegyelméért, a szentségek gazdaságáért, s azért, amit megvalósítanak. Mi vagyunk, akik továbbvisszük az Úr művét! Ez akkor boldogíthat, ha szétosztjuk, s felkerekedve kilépünk a templom és a plébánia biztonságos kikötőjéből – így növekszik az öröm bennünk, mert nem magunkért lettünk papok, hanem a ránk bízottakért. Tudjuk, hogy az Egyház nem térítéssel, hanem vonzással növekszik, ezért a megőrző lelkipásztorkodástól jussunk el a missziós lelkipásztorkodásig! Új papi és szerzetesi hivatások is akkor sarjadnak, ha nem rejtjük véka alá a bennünk rejlő örömet!”
A főpásztor örömét fejezte ki, hogy jelen vannak a bérmálkozásra készülők is. Mint mondta, ez a nap szorosan kötődik a közelgő bérmálkozáshoz, hiszen ugyanazzal az olajjal kenik meg őket, amelyet a mai szentmisében szentelnek meg.
A Szentlélek megerősít, hogy láthatóvá váljon, hogy te Krisztushoz tartozol. „Barátságot kapsz, és bátorságot is, hogy képes légy ezt megvallani, és soha ne szégyelld az ő keresztjét!” – buzdította az érsek a fiatalokat.
A papsághoz intézett szavaiban Ternyák Csaba úgy fogalmazott: Hamarosan megújítjuk a papi ígéreteinket, s hisszük, hogy az Úr megújítja bennünk a szenteléskor kapott kegyelmeket. „Ragyogjon szemünk előtt a szent életű pálos szerzetes, Csepellényi György életáldozata, akinek boldoggá avatásáért imádkozunk szerte az egyházmegyében, akinek katolikus hite és Jézus Krisztus iránti hite példaként áll előttünk!”
Ezt követően a jelen lévő lelkipásztorok megújították papi ígéreteiket, majd a diakónusok az érsek elé vitték az edényeket a keresztelendők, a betegek, valamint a bérmálkozók és Krisztus papságában részesülők olajával, majd a főpásztor megszentelte azokat.
A szentmisén zenei szolgálatot végzett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Schola Cantorum kórusa és Kubík Tamás orgonaművész; vezényelt Schmiedmeiszter Szilvia.
Szöveg: Bérczessy András
Fotó: Szent István Televízió
Forrás: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria